Ott áll, illetve ül hét ember a színpadon, talpig csokornyakkendőben. Két zenész túlnyomásos levegőt juttat a hangszereikbe, további ketten birizgálják azokat, a három maradék muzsikus meg össze-vissza ütögeti a magáét. A közönség pedig még élvezi is mindezt. Nevetnek, együtt énekelnek a zenekarral, vastaps a végén.
Bill Evans május másodikán Spanyolországban kezdte európai turnéját vadonatúj, Vansband All Stars nevet kapott formációjával, és öt nappal később, Ourense, Madrid, Barcelona majd Mainz után, kedden már a Jazzfest Budapest meghívására az Erkel Színházban lépett színpadra társaival.
A Dresch Quartet - hozzávetőleg 20 éve, amikor a MOL Jazz Fesztivál keretében megrendezett koncerten kissé késve érkezve beléptem a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházába, a színpadtól legtávolabb eső ajtaján, s onnan meghallottam, ahogy Szandai Mátyás (R.I.P.) ráfog a bal kezének egyik ujjával a bőgő egyik húrjára, utána aztán a csaknem teljes koncert „elvitt a világból”, azóta - az egyik kedvenc magyar jazz-zenekarom.
Az első csoda már elsejére virradóra létrejött, a Nemzetközi Jazznapon a JazzFest Budapest csodálatos Városháza parki gálakoncertje után, a Merlin Színházban. Az idei május 1-jén ünnepeltük az Európai Unióhoz csatlakozásunk huszadik évfordulóját, a fesztivál szervezői és kurátorai felkérték Oláh Krisztiánt, komponáljon egy művet, mely szimbolizálja helyünket Európában. A LUDUS EUROPAE megszületett, az előadásban a 27 tagországra reflektálva 27 szereplő vett részt, Mácsai Pál színművész mellett neves klasszikus- és jazz-zenészek, valamint a húsz éve csatlakozott tíz országot megjelenítő tíz táncos. Éjfélkor felcsendült az Unió himnusza, az Örömóda, majd Krisztián művének ősbemutatója következett.
Munkatársunk Pallai Péter koncertbeszámolókat csak Londonból és általában csak a Harmónia Jazzműhely ottani rendezvényeiről ír a 606 Clubban, azokról is csak azért, mert senki más a magyar szaksajtóból nem lehet jelen. Most, hogy László Attila május 25-i koncertjét egészségi okokból le kellett mondani, Péter azért kiment, hiszen ő ott is otthon van. És ha már ott volt, természetesen hallgatott jazzt, és nem is akármilyet, mint ahogy az alább olvasható.
2014 óta minden évben számos helyszínen, utcákon és tereken, a kis kluboktól a Művészetek Palotájáig rendezett ingyenes koncerteken mi is a világgal együtt ünnepelhetünk április 30-án a Nemzetközi Jazz Napon, melyet 2011 novemberében az UNESCO Herbie Hancock kezdeményezésére az embereket a világ minden táján közelebb hozó, a kultúrák közötti párbeszédet és megértést erősítő jazz nemzetközi napjává nyilvánított. Már a következő évben is koncertek ezreit rendezték világszerte, az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb jazz ünnepévé vált, melyhez tíz éve hazánk is csatlakozott. Az éppen zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt eseményei között, a harmadik JazzFest Budapest keretében már 17 órától várták az érdeklődőket a Városháza parkban.
Minden elhangzik, köztük az is, hogy nincs elég jazzkoncert Magyarországon. Máskor meg hirtelen annyi jazz esemény dől ránk, hogy úgy kell félreugrálnunk előlük, mint annak idején a piros hetes elől a reggeli Felszab’ téren.
Az idén éppen 80 éves Kőszegi Imrére aztán igazán érvényes a jó öreg közhely: őt aztán nem kell bemutatni, hiszen minden magyar jazzrajongó (legyen az öreg vagy fiatal) jól ismeri, de neve jól cseng az európai jazzszíntéren is.
Vasárnap az Erkel Színházban Snétberger Ferenc és Anders Jormin duó koncertjével folytatódott a harmadik JAZZFEST BUDAPEST mintegy háromhetes koncertsorozata. Mielőtt Erdélyi Zsófi a fesztivál háziasszonya színpadra szólította a két muzsikust, a fesztivál megálmodója és igazgatója, Kleb Attila köszöntötte a nézőket, röviden összefoglalva a sajtótájékoztatón is megfogalmazott főbb célokat.
Amikor a jazz.hu programajánlójában hírét vettem, hogy Budapesten, a Gellérthegyi Gruber József víztároló tetején hajnali ötkor kezdenek – nem ébresztő jelleggel - szabadtéri koncertet, azonnal tudtam, hogy ezt az eseményt nem szabad kihagynom. Elég sok helyszínen hallgattam már különböző koncerteket, de ez a bátor és egyedi kezdeményezés azonnal felcsigázta a fantáziámat, így szombat hajnalban 04:10-kor autóba ültem és a szemerkélő esőben elindultam a Gellérthegy felé.
A gondosan vezetett statisztika szerint a 146. koncertre került sor múlt héten a Háló Közösségi Központ másfél évtized óta, a nyári szünet kivételével, minden hónap második keddjén jelentkező programsorozatában. Deseő Csabának, a klubestek művészeti vezetőjének köszönhetően a főmeder, a swing mellett már a kezdetektől helyet kaptak a legkülönfélébb irányzatok, így az elmúlt 15 évben napjainkig a hazai jazz sokszínűségét hűen tükrözték az itt rendezett koncertek.
A rendszerváltás előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy héten belül az amerikai jazz szcéna két vezető jazzprodukciójának lehessünk tanúi. Hétfőn még Samara Joy csodálatos hangját hallgathattuk a MoMKult nézőterén, szombaton este pedig a Joel Ross Quartet lebilincselő játékát élvezhettük az Opus Jazz Clubban…
Mindig nagy öröm egy jelentős hazai jazzalkotás bemutatóján jelen lenni és megismerni azt, de az (új) Párniczky Quartet albuma igazi meglepetésként hatott a koncert szem- és fültanúira. Mindez András 52. születésnapján történt, amelyről hősünk szerénysége okán csak alig-alig értesültünk (bár a klub műsorfüzete megemlítette!).
A jazz történetének máig legtöbbeket elérő és egyre inkább megszólító korszakait idézte fel szombaton a Csapó Krisztián Quartet. A kiváló harsonás ezúttal többnyire énekével varázsolta el a Budapest Jazz Club közönségét, de a végig oldott, jó hangulatú koncerten bőven jutott a tapsokból a zenekar többi tagjának, a sikerhez a pár éve üstökösként berobbant fiatal zongorista, Varga Tivadar virtuozitása, valamint a két rutinos veterán, Gayer Ferenc bőgős és Weszely János dobos biztos alapokat adó, inspiráló játéka is jócskán hozzájárult.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
|
2
|
3
Dátum :
2020. jún. 3.
|
4
| |||
28
Dátum :
2020. jún. 28.
| ||||||