Ezekben a napokban, sőt, órákban Budapesten zajlik az utóbbi idők egyik legnívósabb, legsokrétűbb jazzfesztiválja, a JazzFest Budapest. Jobbnál jobb zenekarok, magányos nagyágyúk muzsikálnak testközelből, a kétezres évek elején egyre szélesebben hömpölygő jazz egyre több arcát bemutató koncertek kényeztetnek, panaszra tényleg semmi okunk emiatt.

A rendezvénysorozat programfüzetének köszöntőjében Kleb Attila, a fesztivál alapító-igazgatója bebökte a nagy szaxofonos ide vonatkozó nagy aranyköpését. Johnny Griffin ugyanis azt mondta: „A jazz olyan emberek által olyan emberek számára készített zene, akik úgy döntöttek, hogy a körülmények ellenére jól érzik magukat.” Úgy gondolom, a mostani rendezvénysorozat pontosan ezen a kurzuson halad. Nagyszerű művészi élmények sokféle embernek, szórakozva pallérozódunk vagy pallérozva szórakozunk, ettől nem kell több.

A JazzFest Budapest mellett április 30-án ünnepeltük a Nemzetközi Jazz Napot is nemcsak Budapesten, hanem például Nagykanizsán, Esztergomban, Cegléden is. Irk Rékával úgy gondoltuk, ilyen gazdag felhozatalnak nem érdemes ellenállni, ezért próbáltunk egy szoros, de teljesíthetőnek tűnő, városrészeken és koncerteken átívelő útitervet összeállítani, hogy ha mindent nem is, de a felhozatal legjavát azért elcsípjük valahogy.

A 2018-as Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében voltunk már 10 koncertet átívelő őrült rohanásban, aminek a logisztikája furcsa módon terv szerint alakult, emiatt mertünk optimistán belevágni a mostani száguldásba. Persze, Bonaparte Napóleon óta tudjuk, hogy a nagy tervek általában apróságokon buknak meg. A bizonytalanság mindig benne van a pakliban, csak általában az illetékes elvtársak felejtenek el erről tájékoztatást nyújtani.

Az eredeti elképzelés szerint 16:50 körül találkoztunk volna Rékával egy Törökbálinton lévő kies helyen, innen kényelmesen odaérünk a MüPába, ahol 17:30-kor kezdődik az első koncert. Réka említette, hogy neki még 17:00-tól el kell indítania egy, a Budapest Jazz Clubból ma felvett anyagot, ugyanis Réka modern korunk hajnalán már nem csak régimódi leírt szövegekkel és fényképekkel, hanem friss, élő bejelentkezésekkel, filmbevágásokkal, mindenféle közösségi mittudoménmikkel fűszerezi a jazz.hu tartalmát.

Tehát, a terv szerinti eredeti felállás:

16:50 Törökbálint – találkozó és indulás
17:30 MüPa – Koncz Kriszta Group
18:10 Városháza park – Kjetil Muledid Trió
18:30 Városháza park – Nikol Bóková Quartet
20:00 iF Café – Hárs Róza – Horváth Szabolcs Duó
20:30 Magyar Rádió 6-os stúdió – Jónás Géza Quartet
21: 00 Városháza park – JazzFest Budapest gálakoncert
21:30 Budapest Jazz Club – Tzumo Gypsy Dreams
22:30 Jedermann – New Fossils

Sajnos, az ilyen kihegyezett rohanásban mindig becsúszhat némi malőr, lásd a Titanic szomorú találkozását a jégheggyel. Persze, ezeket a borús gondolatokat elhessegetve, vidéki magányomban, a teljes felszerelésemet kisuvickolva vártam az indulást jelentő telefonhívást, ami nem jött időben csak 17:32-kor. Kiderült, hogy a BJC-ben valamit nem sikerült szinkronizálni és csak jó fél órás késedelem után indult el, akkor Youtube-on.

Ha már ekkora késéssel indultunk, akkor desszertként még méretes ünnepnap előtti délutáni közlekedési káosz és parkolási problémák is hátráltattak. Még hóvihar is kitörhetett volna, de az időjárás – ellentétben a közlekedéssel - legalább hozta a legjobb formáját.

18:20-ra értünk a MüPába, szerencsére a mindig mindent elintézni tudó Bátai Zsófi ezúttal is segített bennünket, megvoltak az akkreditációk, rohantunk a Fesztivál Színházba, ahol még pont elértük az idei Jazz Showcase-en közönségdíjat nyerő Koncz Kriszta Group műsorának végét.

MüPa

Koncz Kriszta – ének
Kapolcsi-Szabó Levente – zongora
Szelevényi Vito – trombita
Osvalda Tibor – tenorszaxofon
Virág Benedek – gitár
Friderikusz Péter - cselló
Gyányi Tamás – bőgő
Majsai Roland – dob

A koncert után lóhalálában rohantunk a kocsihoz és indultunk a Belváros felé. A Városháza park közelében megállni? Naiv ötlet, előbb lesz a jazzből a popzenét árokba taszító, világszerte milliárdok által kultivált műfaj, mintsem közeli parkhelyeket találni a Belváros adott pontjain. Pedig a környezeti lábnyomot csökkentendő, elektromos autóval próbáltunk közlekedni, kevés sikerrel.

A harmadik nagy kör végén, nem messze a városhatártól, a Puskin utcában tudtunk parkolni. Innen elrohantunk az Astoriához, ahol villamosra szálltunk. Én valamikor a kilencvenes évek elején utaztam a budapesti villamosokkal utoljára, Réka is régen nem tett ilyesmit, de kíváncsian vártam, milyen lesz az új, korszerű villamosokkal közlekedni. Hamar érkezett is egy, de az ősöreg példány volt, bizonyára még én is mentem vele annak idején. Tiszta szerencse, hogy megcsináltattam a fogaimat, mert a régi tömések biztosan kiestek volna, annyira rázott a villamos a Károly körúti brutális hajtűkanyarban. Mindegy, túléltük, ráadásul, valóban gyorsabban odaértünk a Városháza parkhoz, mintha még tovább szerencsétlenkedünk a reménybéli parkolással vagy ha gyalogolunk.

A Kjetil Muledid Triót sajnos, lekéstük, ez van. A parkban profi kialakítású szabadtéri színpad, kiváló hangosítás és egy nagyszerű, elbűvölő világú zenekar fogadott.
A Csehországból hozzánk látogató Nikol Bóková nevét és zenéjét nem ismertem – eddig. Még előző nap este megtaláltam a YouTube-on egy azon frissiben kitett koncertjüket a bécsi Sargfabrik klubból. Na, ezt rögtön kétszer is végighallgattam, annyira tetszett. Nikol Bóková és a zenekara egyéni hangon muzsikál, megragadott az áradó dallamívek mentén elképzelt lebegő, néhol sci-fibe forduló világ. Elbűvölt.

Az egész zenekar nagyon jó, de David Dorůžka gitáros is lenyűgözött. Most amúgy is a legmélyebb Bill Frisell-es korszakom feneketlen bugyrainak legalján tartok, pont erre a gitárhangra vágytam. David már többször járt Magyarországon, én a 2022-es Jazz Showcase esti koncertjén hallottam őt először játszani, Aga Zaryant, a kiváló lengyel énekesnőt kísérték Mika Szymonnal együtt, két gitárral.

A zene önmagában is nagyszerű volt, de ehhez társultak még Nikol Bóková kedves konferanszai, amelyek minden szám előtt megvillantottak valamennyit a következő dallamok keletkezésének körülményeiről, Arthur C. Clarke sci-fi írásairól, meg effélék. Nem tudom, más hogy van vele, amikor ezeket a kis miniatűr anekdotákat hallgattam, eszembe jutott, hogy a csehek nemcsak zenében, hanem történetmesélésben is elég jók, elég az egyik legnagyobbat, Bohumil Hrabalt megemlíteni.
Amint visszanéztem a koncert közben készített képeket, Nikol hol a zsebébe dugja a kezét, máshol csukott szemmel, vagy mosolyogva támaszkodik a zongorára, vagy fölfelé néz, tán túl a Tejúton talált új harmóniákat? A képeken szinte alig zongorázik, pedig dehogyisnem, nem is akárhogyan. (erről és a további koncertről Somogyvári Péter fog írni részletesen – a szerk.)
Emlékezetes, nagyszerű koncert volt. 

Városháza park

Nikol Bóková – zongora
David Dorůžka - gitár
Martin Kocian – bőgő
Wierzgoń, Michał – dob (ő egyébként Lengyelországból érkezett)

Őket szívesen végighallgattuk volna, de szorított az idő, irány a villamosmegálló, a Kálvin tértől pedig gyalog az iF Café, ami a jelenlegi magyar jazzélet egyik kultikus helye. Sajnálattal hallom, hogy nehézségeik vannak az üzemeltetési engedélyekkel kapcsolatban, csak remélem, hogy sikerül megoldani mindezt. Budapest egyik legjobb jazz koncerthelyszínétől fosztanák meg a közönséget.

Hofi már várt bennünket, Réka egyeztetett vele korábban, hogy lehetőleg jó lenne pontosan kezdeni. Nem is volt semmi gond, Hofi megbízható a szervezésben is, 20:01-kor már elkezdődött a kamarazene. Hárs Róza énekelt az ismert jazz standard vonalról, a tavalyi Érdi Jazz Fesztiválon feltűnt Horváth Szabolcs zongorázott. Kellemes, könnyen befogadható muzsikát hallottunk, jól szóltak együtt ők ketten.

iF Café

Hárs Róza – ének
Horváth Szabolcs – zongora

Pharoah Sandersnek és társszerzőjének, a Creatornak volt egy Master Plan-je, nekünk is. Eszerint az iF Caféból a Magyar Rádióba mentünk volna Jónás Gézuékat meghallgatni. De még a mesterterveket is megtorpedózzák időnként valakik. Ezúttal az derült ki, hogy nem fényképezhetünk, illetve filmezhetünk a 6-os stúdióban, így inkább nagy ívben elkerültük a Bródy Sándor utca környékét.

Elhatároztuk, hogy próbálunk pontosan megérkezni a következő koncertre, így gyalog és ismét villamossal vágtattunk vissza a Városháza parki JazzFest Budapest gálakoncertjére, amely 20:00-kor kezdődött – volna.

Mi 20:30-ra meg is érkeztünk, de a főkoncert még csak el sem kezdődött ekkor. Elég szépszámú közönség összegyűlt már ekkorra. Ezúttal is örömmel fedeztem fel a fiatalabb generációt a színpad előtti placcon. Fiatal, kisgyermekes családok, de még pár középiskolásnak kinéző korú tini is jelen volt.

Telt-múlt az idő, a koncert az előző koncertek csúszásai miatt kereken egy óra késéssel, 21:00-kor kezdődött.
Igazi All-Stars együttes játszott, a JazzFest Budapest kurátorainak együttese, kiegészülve egy fél-kurátorral és három nem-kurátorral. Így is elmondható, hogy a színpadon fellépők között keresgélni kellett, ki a kakukktojás, azaz a nem kurátor. 

Az ígéretes felállás gond nélkül hozta az elvárásokat, gyönyörűen játszottak együtt – először – ebben az összeállításban.

Külön öröm volt Gyémánt Bálintot is látni, hallani a zenekarban, a mai nap a két óriási gitárost is volt szerencsém meghallgatni. Az előző zenekarban David a Telecasterrel, most pedig Bálint a Stratocasterrel varázsoltak. A kurátorok ezúttal eljátszották az egyik kedvencemet, Gyémánt Bálint szerzeményét, az „Indigo”-t is. Egy ilyen jól induló koncertről csak hiányérzettel lehet eljönni, ha nem hallgattuk végig a ráadás szám legvégéig, de ez a tudósítók szomorú sorsa, hiába, mártírok vagyunk, na.

Városháza park

Borbély Mihály kurátor – szopránszaxofon, klarinét
Oláh Krisztián kurátor – zongora
Mogyoró Kornél kurátor – ritmushangszerek
Gyémánt Bálint 2025-től teljesen, addig csak félállásban kurátor – gitár
Orbán György – nem kurátor – bőgő
Csízi László szintén nem kurátor – dob
Lakatos Mónika nem kurátor – ének

Sajnáltuk az elveszített egy órát, de időre kellett mennünk, ezért ismét koptattuk a villamost és a lábainkat, aztán a Hollán Ernő utcába hajtattunk. Persze, itt sem tudtunk a közelben parkolni, csak az Újpesti rakparton. Külön pech, hogy amikor utolsó erőfeszítéssel kimásztam a kocsiból, majdnem egy vendéglő járdára telepített kerthelységébe estem. Már épp elég éhes voltam, ráadásul, pont ekkor hoztak ki két adag méretes vacsorát ahhoz az asztalhoz, amelyik előtt leálltunk. Meg is kérdeztem a két ételtulajdonostól, hogy esetleg benne volnának egy kisebbített adagban, de aztán inkább rohantunk a BJC-be.

Csodálatosképpen, pont a tervezett 21:30-ra megérkeztünk. Ez megint olyan koncert volt, amit teljes egészében érdemes lett volna végighallgatni.

Tzumo Gypsy Dreams nevű zenekara a nagyszerű Babos Project Romani örökségét próbálja folytatni, ráadásul, igen méltóan. A nagyon erős felállás már önmagában garancia volt a zene minőségére és hőfokára, nem is csalódtunk. Külön öröm volt látni és hallani Németh Ferit ismét itthon. A csodálatos dob soundja gyönyörűen illett Tzumo zenéjéhez, nagyszerűen szólt az egész zenekar.

Budapest Jazz Club

Tzumo – zongora
Bacsó Kristóf – tenorszaxofon
Pozsár Eszter – fuvola, bansuri
Lakatos Pecek Krisztián – bőgő
Németh Ferenc – dob
Czibere József – ütőhangszerek

Ahogyan a jobb koncerteken lenni szokott, a délután és az este során összefutottunk ismerős zenészekkel, régi jazzerekkel, jókat lehetett diskurálni velük a világ nagy dolgairól. A BJC-ben a koncert után a legendás nagykanizsai jazzkoncertek létrehozójával, Halász Gyulával találkoztunk. Hírből, levélből, telefonból már ismertük egymást, de Márton Attila örökbecsű mantráját megrázva - az élő zenén kívül azért az élő találkozás sem éppen kutya. Bónusz, Márton Attila is ott volt a koncerten, de ez nagyjából természetes.
Még Jónás Gézu is befutott a Rádióból, mondtam neki, hogy a jó szándék megvolt, de a háttérhatalmak összeesküvése miatt majd legközelebb hallgatjuk meg őt és a quartetjét.
Miután a BJC-ben befejeződött a hivatalos műsor, felnéztünk a karzati jam sessionre, majd nagy lélegzetvétellel elindultunk az esti utolsó kipipálandó helyszínére, a Jedermannba.

Nyilván unalmas ennyiszer ismételni, átélni, hát még olvasni, hogy itt is parkolási problémahalmazba ütköztünk. Amint eljöttünk a Jedermann mellett, az autóból jól látszott, hogy a New Fossils még játszott, de mire tíz perccel később, 23:19-re odaértünk, már épp befejezték a koncertet.

A legutóbbi alkalommal, amikor a New Fossils-t hallgattam az idei Jazz Showcase esti koncertjén, nagyon szépen muzsikáltak a fantasztikus Mathias Eick-kel közösen. Réka mesélte, hogy a legutóbbi Érdi jazzklub rendezvényen is nagyon jók voltak, így hát sajnáltuk a késést. Persze, megkaptuk ám a zenekartól a megérdemelt magunkét. Ugyanis, amint megláttak, azonnal mondták, hogy ez volt életük koncertje. Hát, erre csak azt lehetett válaszolni, hogy nekünk pedig életünk tudósítása lett volna, minimum Pulitzer-díjjal megspékelve.
Még készült pár vidám hangulatú kép a zenekarról a Jedermann utcai kirakatában, aztán elindultunk hazafelé.

Nagy kaland volt, kicsit sokat kellett kutyagolni, meg a nagyvárosi bosszúságok a parkolással és a forgalommal, ugyanakkor fantasztikus koncerteket hallgattunk – sajnos csak részidőben.
Jó, hogy vannak ilyen fesztiválok, ahol tényleg minden jazzkedvelő talál ínyencfalatot a korgó gyomrára. Én legalább is, találtam, ráadásul több fogásos volt a vacsora, bármikor kész lennék újból végigenni, ha elém tenné valaki.

Nemzetközi Jazznap, Müpa, iF Jazz Café, Városháza Park, Budapest Jazz Club, Jedermann,  2024. április 30. 

Fotó: Sztraka Ferenc