fbpx

Somogyvári Péter

Immár harmadik alkalommal ad világsztárokból verbuvált zenekarával ingyenes koncertet a Németországban élő hazánkfia, Leslie Mandoki. Tavaly a Szentháromság téren a közelgő vihar miatt félbe kellett szakítani a koncertet, idén újra a Bazilika előtt, a Szent István téren találkozhatunk a sztárcsapattal augusztus 18-án, pénteken, az este hét órakor kezdődő koncerten.

A Budapest Jazz Clubbal szorosan együttműködve a Kult13 szervezésében június 16-án kezdődött nyári mini-fesztiválon a jazz legfiatalabb generációjának képviselői lépnek fel hétvégenként a Hollán Ernő utca sétálószakaszán felállított dobogón. Augusztus 19-ig minden pénteken és szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi, vagy frissen végzett hallgatói játszanak itt, többnyire egy-egy már némi ismertséggel bíró énekesnő társukkal duóban vagy trióban, de szerepelt a programban instrumentális nap is. Múlt hét szombaton sportnyelven szólva a még az LFZE növendékeként induló, de már a BJC-ben is több teltházas koncerten sikert arató, Castagno Claudia, a már diplomát szerzett, de még továbbra is nagyon fiatalnak számító Egri Jancsival duóban adott egy bensőséges koncertet.

Péntekre virradóra New Yorkban 96 éves korában meghalt Tony Bennett. A 41 jelölésből 18 Grammy-díjat nyert, emellett a Recording Academy életműdíját, és két Emmy-díjat is kapott, valamint a Kennedy Center kitüntetettje, a National Endowment for the Arts Jazz Master, a Nemzeti Alapítvány a Művészetekért Jazz Mesterévé lett énekes halálának híréről a nemzetközi sajtó legrangosabb orgánumai is beszámoltak. „A „Great American Songbook” egyik legnagyobb tolmácsolójaként vitte a fáklyát, a 20. század legnagyobb amerikai énekeseinek, Louis Armstrong, Bing Crosby, Judy Garland, Billie Holiday, Frank Sinatra zenei útját, a 21. századba.” – emlékezett róla Bruce Weber a The New York Times munkatársa.

A téma az utcán hever – tartja a mondás. A mondással ellentétben a téma múlt pénteken nem az utcán, hanem a téren, és persze nem is hevert, tehetséges jazz-zenészek szólaltatták meg. A Téri dallamok sorozat keretében ezúttal a Pollack Mihály téren az Oláh Kálmán Next Generation adott koncertet.

Az indiai zenét a jazz elemeivel ötvöző Shakti csaknem fél évszázaddal ezelőtt megdöbbentette a zenei világot, a globális kompozíciókban rejlő új lehetőségeket bemutatva, addig feltérképezetlen utakat tárt fel, mintául szolgált a mai világzenének. Azonnal elbűvölték a közönséget, nemzedékeket inspiráltak az élet minden területéről, hogy saját, kultúrák közötti Odüsszeiáikra induljanak. Az alapítók, John McLaughlin és Zakir Hussain a közelgő ötvenedik születésnap előtt újra életre keltette a hosszú időn át szünetelő, időnként összeálló és feltámadó, több, olykor kényszerű tagcserén átesett formációt. Londonból indult európai turnéjuk során vasárnap az Erkel Színházban léptek fel.

A magyar szaxofonosok doyenje, Ungár István 85 éves lett! Öt éve, 80. születésnapján Csatári Bence történész készített vele életét bemutató interjút, gazdag muzsikusi pályafutása emlékeiből jó két éve a Budapest Jazz Clubban is felidézett párat a Jazz Generációk sorozat szaxofonosokról szóló epizódjában, a sorozat ötletgazdája és művészeti vezetője, Bordás József vendégeként. Oldalunk köszöntőjét e két forrást felhasználva állítottam össze.

A pünkösdi hétvégén immár tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a Református Zenei Fesztivál. A nagy múltra visszatekintő rendezvényen péntektől kínáltak a belváros népszerű egyházi és világi találkozópontjain, a Kálvin téri templomban, a Ráday utcában és a Bakáts téren a páratlanul gazdag református zenei hagyomány bemutatása mellett az igényes zene iránt érdeklődő közönség figyelmét felkeltő ingyenes programokat, melyek között évek óta a jazz is helyet kap. Az utolsó tavaszi szombaton a Kálvin Kamara Kertben már délután 2 órától elkezdődtek a koncertek, a zenekarok este hétig, az utolsó kezdetéig óránként váltották egymást, végül az estébe hajló jazzdélután házigazdája Bágyi Balázs maga is fellépett zenekarával.

Majd pontosan egy év után egykor a jazz „hétköznapjaiban” is rendszeresen résztvevő Regály György újra életjelt adott. Az LFZE Jazz Tanszékének művésztanára tavaly májusban közelgő 60. születésnapját ünnepelve adott koncertet az alkalomra összeállt akusztikus zenekarával a Mixát Udvarban, múlt szerdán a komoly múltú, még Babos Gyulával alapított, azóta létszámban és összetételben többször változott, viszont kezdettől a jazz és a különböző elektronikus zenei stílusok fúzióját játszó Dig It All formációjával tért vissza a Krúdy utcai komplexumba. Ebben, a már több éve együtt játszó felállásban a konziban 1987-ben vele végzett Mohai Tamás gitároshoz két tehetséges fiatal, a basszusgitáros Bartók Vince és a dobos Hidász Tamás csatlakozott.

Április 26-án az Eiffel Műhelyházban egy egyre fényesebben ragyogó csillag, Lizz Wright koncertjével indult és május 17-én az Erkel Színházban egy fényét több évtizede változatlanul őrző állócsillag, Stacey Kent fellépésével zárult a második alkalommal megrendezett JAZZFEST BUDAPEST. Az álomnyitány után a háromhetes koncertsorozat mindegyik napja a jazz ünnepévé vált, a fesztivál álomzáróján is ennek a sokszínű zenének talán az egyik legnépszerűbb, igen sokakat vonzó populáris válfaját ünnepelhettük. A Grammy-díjra jelölt énekesnő ezúttal a szólistákkal, köztük férjével, Jim Tomlinson szaxofonossal és fuvolással, és Hofecker Mátyással, jelenleg Londonban élő bőgősünkkel kiegészült óbudai Danubia Zenekar kíséretével brazil estet ígért.

A JazzFest Budapest múlt csütörtöki programjai között a Fonóban egymásután két koncert is szerepelt. Este héttől Borbély Mihály Balkán Jazz Projectje kezdett, majd a zenekarhoz csatlakozott Dresch Mihály, a szünet után, a második részben az olasz szaxofonos, Enzo Favata The Crossing formációja következett Lukács Miklóssal, és a végén egy nagy pillanatokat hozó, közös örömzenélésre is sor került a ráadások közepette.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005