fbpx

Bátran állíthatjuk, hogy Vukán György az egész hazai társadalom által tisztelt és nagyrabecsült, rendkívül sokoldalú zongorista-zeneszerző volt, aki szentül hitt abban az eszmében, hogy a zene egy és oszthatatlan – és mindent meg is tett ennek gyakorlati megvalósításáért. Csak a ZENÉ-nek élt, így csupa nagybetűvel. Rendhagyó személyiség, reneszánsz polihisztor volt, aki szilárdan kitartott elvei mellett. Következetesen járta a saját útját és nem tűrte a beskatulyázást. Több mint hat évtizedet töltött a pódiumon, hiszen már nyolcesztendősen is szerepelt a nyilvánosság előtt.. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

A külföldön hírnévre szert tett magyar származású jazzmuzsikusok „gitáros-triumvirátusának” harmadik tagja egy roma zenész: Bacsik Elek, aki hegedűsként is élvonalbeli muzsikus volt. Tevékenysége főként az Egyesült Államokhoz, korábban pedig Franciaországhoz kötődött. Zaklatott életét jól illusztrálja, hogy a kutatások szerint élete során neve huszonhat változatban került forgalomba... (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

A rendkívül gyakori magyar név a múlt század 60-as és 70-es éveiben a zenei világ egyik emblematikus fogalmává vált világszerte. Rövid életű hazánkfia üstökösként tűnt fel, és fényes pályát bejárva hunyt ki. Minden idők leghíresebb magyar jazz-zenésze volt, érdekes, hogy a másik két nemzetközi elismertségre szert tett muzsikus – Zoller Attila és Bacsik Elek – is gitárosok voltak. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

A múlt század egyik jazztörténeti fontosságú gitárművészét külföldön lényegesen jobban ismerik, mint szülőhazájában. Ennek az az oka, hogy mindössze 21 évesen, 1948-ban emigrált, így pályája Nyugat-Európában és Amerikában bontakozott ki, itthon azonban agyonhallgatták és évtizedek során is csak néhány fellépése volt. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005