fbpx

AZ ÉJSZAKA CSODÁI

2023. január 31.

A tavalyi Opus premier, majd az idei váci JazzMine és a szentendrei Barlang klub után csütörtökön a Budapest Jazz Clubban mutatta be a Borbély Műhely a BMC gondozásában megjelent legújabb, „Az éjszaka csodái” című lemezét. A borítón ugyan a külföldi terjesztés miatt a Mihály Borbély Quartet neve szerepel, és a cím is angol fordítást kapott, „Miracles of the Night”. Az ezredforduló táján alakult formáció az alapítóra utaló szellemes neve valóban külön lábjegyzetet igényelt volna, de a lényeg, a zene, szerencsére értő fülekre találhat a határokon túl is. A múlt héten erről a BJC nemzetközi közönsége is komoly visszajelzést adott.

A kétnapos vizsga keddi napján is 9 zenekar lépett fel a Budapest Jazz Clubban.  A Bartók Konzi, azaz teljes nevén a LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium diákjai igazán kitettek magukért a második napon is. A félévi vizsgakoncerten a leendő jazz-zenészek olyan telt ház előtt játszottak, mint amilyen a ’Világsztárok a BJC-ben’ koncerteken szokott lenni. Az egy sor asztalt kivették, és a helyére két sor széket raktak be, hogy elférjenek az érdeklődők, de még így is álltak az ajtóknál.

Idén is a Budapest Jazz Club ad helyet a Bartók Konzi félévi vizsgakoncertjeinek, talán egy kicsit előbb, mint eddig. A full house tulajdonképpen adott minden évben, mivel a szülők is kíváncsiak gyermekeik előadására, de mellettem külföldiek ültek, akik csak betévedtek és ott ragadtak a jó koncertek hallatán.

A Jazz.hu az Óévben is megszavaztatta olvasóit, hogy kiket tartanak a legjobb jazz-zenésznek a különböző kategóriákban.  2022 végén a zongoristák közül, nem meglepően Szakcsi Lakatos Bélát posztumusz választották elsőnek. A legjobbnak ítélték a László Attila Fusion Circust, valamint a lemezüket is, sőt a zenekarvezetőt. László Attila mind a zeneszerző, mind pedig a hangszerelő kategóriában is az első helyen végzett. Rajtuk kívül Ocsovay Damján, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Tálas Áron, Juhász Gábor, Fonay Tibor, Soso Lakatos Sándor, Barabás Lőrinc, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Csízi László, Horváth Kornél kapta saját területén a legtöbb voksot. Összesen több mint 4000 szavazat érkezett a Jazz.hu olvasóitól a november 21-től december 27-ig tartó szavazási periódus alatt. Idén minimális volt a duplán szavazók és a nem létező e-mail címet megadók száma.

Év végi köszöntő

2022. december 31.

Egy évet záró és egyben évet kezdő cikknek mindig szólnia kell arról, mi van mögöttünk és mi lesz előttünk. Természetesen érdekes statisztikát is elrejtettünk a tervek között.

Ez a koncert Schön György klubvezető különleges bejelentésével indult: Sárik Péter triója napra pontosan hat évvel ezelőtt, 2016. december 13-án, ugyancsak keddi napon lépett fel utoljára a Háló Jazz Klubban (akkor még a Loyola Cafében). Az együttes tagjai nem változtak: Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila – dob.

Az év zárásaként sokan mérleget vonnak arról, hogy mi is történt velük az adott évben. Ha lesz a Kanizsa Big Bandnek emlékkönyve, akkor ez az év biztosan az egyik mérföldkő lesz a zenekar életében. A Vámos Béla vezette együttes idén öt koncertet adott, ami egy vidéki big band életében jónak számít. Velük lépett fel 2022-ben Cseke Dániel, Tóth Viktor szaxofonosok, Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, zeneszerző, hangszerelő. A koncertek mellett nem maradt el az elismerés sem, hiszen a zenekar Zala Megyei Prima Díjat és a Nagykanizsai Civil Kerekasztal „Az Év Civil Szervezete Díj” kitüntetést is megkapta.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Jazzation acapella zenekar karácsonyi koncertjének kis részletével.

A Jazz.hu portál meghirdeti éves szavazását 19 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit. December 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire és albumára. 

Kortárs időutazás

2022. november 18.

Vasárnap a GetCloser rendezőiroda szervezésében érkezett újra Budapestre triójával Emmet Cohen. Első alkalommal tavaly októberben a Budapest Jazz Clubban adott teltházas koncertet, melyről felvétel is készült, némileg kárpótolva a jegyhez nem jutottakat. A trió felállása változatlan maradt, a tavalyi turnézenekarban megismert Yasushi Nakamura bőgőzött és Kyle Poole dobolt.

A Karib-tenger muzsikusai

2022. november 14.

A Kazinczy utca Király utca felé eső végében nyílt Mika Tivadar végül nem élte túl a Covid alatti kényszerszünetet. Az új vezetőség Mitico néven latinos designnal keltette életre a századfordulón ércöntödeként és fémárugyárként szolgált épületből kialakított legendássá vált mulatót, folytatva annak élőzenés hagyományait. Múlt pénteken az új arculathoz igazán passzoló zenekar, az Elsa Valle & Bakary a koktélokhoz forró karibi hangulatot, és ami a folytatáshoz nem mellékes, debütáló koncertjükön dugig teltházat hozott.

Másfél órás showt kapott a Művészetek Palotájába látogató közönség november 7-én, ami Jacob Colliernek idén már a hetvenötödik fellépése volt. A sextet csodát művelt a színpadon.

Nagyszerű ötlet megvalósítása indult el hat évvel ezelőtt, amikor is a Modern Art Orchestra és annak vezetője, Fekete-Kovács Kornél a műfaj történetének legkiemelkedőbb lemezeit a lehető legautentikusabb formában élő „rekonstrukció” keretében kívánja bemutatni a jazzbarátoknak.

Mennyi esélye lehet annak, hogy egy 1994-ben életre hívott zenekar, akik elkészítettek egy azóta is roppant népszerű lemezt, a MoodSwinget, és a közönség és a szakma elismerését is kivívva koncerteken is játszották az anyagát, 2020-ban egy új album kedvéért újra összeálljon?

A fúzió mesterei

2022. november 10.

November hátralévő napjaiban világsztárok sora érkezik Budapestre, közülük egyszerre négy már fel is lépett múlt szerdán a RaM Színházban. A GetCloser szervezésében Jazz/Takes Supergroup néven valóban olyan zenészek játszottak egy színpadon, kiknek koncertjeire, ha éppen saját formációikkal jönnének, külön-külön is érdemes jegyet váltani.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005