Idén volt egy kis nehezítő körülmény, a motorosok városszerte, akik a hétvégi motoros találkozóra sereglettek a fővárosba, és így nem csak a helyszínekre való utazás közben, de a koncerteknek is résztvevői voltak akaratlanul, mert hangjukkal betöltötték a tereket. Volt, ahol csak a halkabb részeknél hallhattuk őket, de volt, ahol kénytelenek voltak beleszőni az előadók a produkciójukba a búgást.

A tizenegy koncertből csak ötön tudtam részt venni, mert sokszorozni nem tudtam magam, egyidőben csak egy helyen lehettem sajnos. Először a Magyar Zene Házához indultam, ahol kígyózó sor várt a beengedésre, ami elmondható volt amúgy minden nagyobb múzeumra. A Városligetben a Hangdómba, a kiállításokra, a Kreatív Hangtérbe és a Zenepedagógiai termekbe indultak vezetések. Eközben a ház körül koncertek várták a látogatókat. Először a JazzaJ közösségből alakult Budapest Improvisers Orchestra adott egy kis kóstolót az improvizációból. A bejárattól induló hangzó sétára nem csak én voltam kíváncsi, sokan csatlakoztak, gyerekeknek különösen elnyerte a tetszését a program. A tíz zenész különböző helyeken zenélt, adott ki hangokat hangszereiken hol egyedül, hol társasan. Még a bőgős is változtatott a helyén többször. Igazán izgalmas volt, hogy hol teraszon, hol a ligetben, hol az épület háta mögött szólaltak meg a hangszerek, néha olyan hangon, hogy rá sem lehetett ismerni, fújják, pengetik, ütik vagy énekel valaki. Gyerekek tátott szájjal figyelték, épp ki min játszik, honnét jön a hang, aminek a meghatározása azért sem volt egyszerű, mert volt olyan hangszer, amelyik ki volt hangosítva, így a hangszórón hallottuk, ám a legtöbb nem. Ajtai Péter nagybőgőn, Bali János furulyán és elektronikán, Bolcsó Bálint elektronikán, Gyárfás Attila dobon, Kováts Gergő szaxofonon, Váczi Dániel glissonicon, Jávorka Ádám brácsán, Rubik Ernő Zoltán zongorán és egyéb tárgyakon játszott, Tara Khozein pedig énekelt és hangoskodott.

A performansz nagy része a Facebook oldalunkon látható, hallható. Az előadás után még egy játékra invitált kicsiket és nagyokat Rubik Ernő Zoltán, amire a kicsik nagy örömmel vállalkoztak, én viszont szaladtam át a színpadhoz, ahol Várallyay Petra már el is kezdte a műsorát a triójával.

Petra Hollandiában a Maastrichti Zeneakadémia jazz tanszakán tanult. A trió a 2020-ban megjelent lemezükből csemegézett, a „My Favourite Things” című standardre értem oda, amit teljesen átdolgozva játszottak el, csak a fő motívumot hagyták meg, amit énekelve kezdett a zenekar vezetője, majd zongorán folytatott. Mintha visszarepültünk volna az időben 5-6 évet, hiszen ezt a dalt az egyik jazz tanszakos vizsgakoncertjén is eljátszotta a trió. A két kísérő maradt ugyanaz, basszusgitáron Berta Zalán, dobon Szikora Balázs. Újabb, saját kompozíciók is előkerültek a „Frozen Times”, a Hegedűversenyből két tétel hangzott el, majd jött két új dal, a  „Confusion” és a „Stone Woods”. Még egy újdonsággal készült Petra, loopolást használt a hegedűjátékánál. Egy bolgár népdalt adott elő ezzel a technikával, énekkel fűszerezve. Remélhetőleg a magyar népdalok is sorra fognak kerülni.

A lendület maradt az évek alatt ugyanaz, a sok osztinato, vagyis ismétlés jellegzetes karaktere Petra kompozícióinak. A ritmusszekciónak a legfőbb funkciója a kíséret, a témákat mindig Petra játssza hegedűn vagy zongorán. Természetesen mindkettőjüknek voltak szép szólóik, kiemelném a „Stone Woods”-ban Berta Zalán játékát. Leginkább Barabás Lőrincéhez tudnám hasonlítani az elhangzottakat. Úgy érzem, megérett egy újabb lemezre való anyag, reméljük, minél előbb meghallgathatjuk!

Következő állomás a szomszédban lévő Szépművészeti Múzeum volt, ahol ijesztően hosszú sor hömpölygött az utcán, de szerencsére az oldalkapun beslisszanhattam csak a jazzkoncertre, a Reneszánsz Csarnokba, ahol a Fine Arts Jazz Group játszott Skerlecz Gábor harsonás vezetésével, akiknek a vendége a fiatal tehetséges énekesnő, Nagy Noémi volt, akivel nemrég készült interjú itt a szakportálon. Egész hangorkán fogadott a nagy belmagasságú, gyönyörű teremben, a hangok csak úgy pattogtak ide-oda. Egy fiatal pár mellettem megjegyezte, mintha templomban hallgatnánk a zenét.

A szünet előtti számra értem oda, a „Bye Bye Blackbirds” című Ray Henderson dalra. A zenekar tagjai zongoránál Nagy Iván, a bőgőnél Oláh Zoltán voltak. A középre kiállított színpad nekik is meglepetést okozott, máshol szoktak zenélni, ám a közönségnek egész új élményt adott, a zenészek pedig mindent kihoztak az adott lehetőségből. Az énekhang rendkívül jól szólt, már-már éteri hangzást adott, a kíséret pedig hol utolérte, hol nem, mindenesetre különleges tapasztalattal lettem gazdagabb.

Mai Manó Ház volt a következő állomás, ahol 2018-ban a Múzeumok éjszakáján Fenyvesi Márton gitározott, loopolt. Idén pedig Pátkai Rozina triója adott fantasztikus koncertet. Egy kis érdekesség, hogy ha visszarepülünk ugyancsak 2018-ba, az országos eseményen Rozina a quintetjével a Törley Pezsgőpincészet színpadán adott koncertet. Visszatérve az idei rendezvényre, a Mai Manó Ház közel helyezkedik el az Andrássy úthoz, ahol fel-alá vágtattak a motorosok, így ezen a helyszínen Rozina nem tehetett mást, beleszőtte egy-egy számba a motorok hangját. A Házban már kevesebben voltak, mint az előbbi helyszíneken, de ők mind a második emeleten gyülekeztek Rozina koncertjén, ahol csak akkor találhattak az új látogatók szabad széket, ha valaki pont felállt.

Rozina latin estjét nagyon szereti a közönség, szombaton pedig megfűszerezte egy kis versmegzenésítéssel. Egy huszadik századi amerikai költő, T. S. Eliot versét, a „Song”-ot adta elő énekelve, gitár és dob kísérettel. Pátkai Rozina társai a műsorban gitáron ifj. Tóth István, dobon és ütőhangszereken Szabó Dániel Ferenc voltak. A bossa novák közül a „Vocé e Au” Gilberto és az „O Barquinho” Menescal által komponált közkedvelt dalokat hallottam, de már jóval a félidő után értem be a fotográfusok házába. Rozináék annyira varázslatosan adják elő a bossa nova dalokat, hogy elhisszük, valóban az eredetit halljuk, amihez Tóth Pisti gitárjátéka is nagyban hozzájárul.

Az utolsó állomásnál kicsit elbizonytalanodtam. A tervem az volt, hogy a XVII. kerületben fejezem be a napom, ahol ugyancsak egy tehetséges fiatal énekesnőt, Czakó Virágot és trióját, valamint meghívott vendégüket, Gyárfás Istvánt hallgattam volna meg, de a 40 perces utazás után már csak tíz percem maradt volna a koncertre, ha nem fejezik be előbb az előadást, így inkább visszamentem a Városligetbe, ahol már javában játszott az utolsó zenekar, a Borbély Műhely. Borbély Mihály az előző év végén megjelent Az éjszaka csodái című albumát mutatta be a népes közönségnek. Számomra a csillagos ég alatti koncertélmény felülmúlta az Opus-beli lemezbemutatót.

Az „Is this Strange Too” bőgő-basszusklarinét duóra értem az MZH-hoz. Minden fellépőnek, tehát a zongoránál Tálas Áronnak, a bőgőnél Horváth Balázsnak és a dobnál G. Szabó Hunornak pompás szólói voltak. Borbély pedig remekelt, mint mindig basszusklarinéton, szaxofonokon és kettős furulyán. A lidérc megjelent, aztán el is űzték, hogy nyugodt éjszakán legyen.

A 2018-as tíz koncerten való részvételt nem tudtam meghaladni, de akkor Sztraka Ferenc kollégám nagy segítségemre volt, viszont a 9 km-es gyaloglással nem sokkal maradtam el az öt évvel ezelőttitől.

Aki jönne velem esetleg jövőre a nagy túrára jazzt hallgatni, jelentkezzen majd időben.

Múzeumok éjszakája - Magyar Zene Háza, Szépművészeti Múzeum, Mai Manó Ház, 2023. június 24.
Fotó: Irk Réka