

Ma már bátran elmondható, hogy az európai jazz egyik legfontosabb fellegvára a müncheni ECM kiadó. Vitathatatlan ez a megállapítás, még akkor is, ha a német cég félévszázados fennállása alatt nem szakított látványosan az óceánon túli jazzvilággal olyannyira, hogy a legnagyobbakat is sikerült megnyernie Keith Jarrettől Bill Frisellig, Charles Lloydtól Joe Lovanoig.
Amennyiben továbbra is érdektelenség és az ellenszél jellemzi a város hozzáállását, akkor vagy megszűnik vagy elköltözik a jazzfesztivál. Arról, hogy a sikeres, magas kultúrát képviselő fesztiválra miért nincs szüksége egy kulturális élettel alig rendelkező városnak, majd a beszámoló végén visszatérek.
Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2024. november 15. és 2025 novembere között.
Egy hónap múlva indul a közönségszavazás, így aki nincs rajta a listán, szóljon, hogy minél többen tudjanak a lemezére szavazni. A 45 percnél rövidebb hanganyaggal rendelkező lemezeket nem listázzuk, de meghallgathatóak a Spotify műsorlistánkon.
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve), valamint a markánsan egyéni hangzást produkáló formációkat, a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációk a youtube-ról valók, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
Szeptember 24-én adták át a Budapest és Pest Vármegyei Regionális Prima Díjakat. A Budapest Jazz Orchestra a Magyar zeneművészet kategóriában lett díjazott.
A Modern Art Orchestra jubileumi koncertje nemcsak zenei élmény, hanem kulturális főhajtás Nagy László öröksége előtt. A költő Nagy László születésének 100. évfordulójának megünneplésére különleges esttel és vendégfellépőkkel készül a Modern Art Orchestra.
A ma kezdődő jazzfesztivál programjában túlnyomórészt olyan előadók szerepelnek, akik csak lazán kapcsolódnak a jazz műfajához. A fellépőkről a külföldi szaklapokban sem találni ismertetőket vagy kritikákat.
Aki ismeri a kaleidoszkópot annak nem újdonság, hogy egy kukucskálóba nézve végtelen sok képet láthatunk ezzel az optikai játékkal. A színes, varázslatos világot most a The Riverwalk Jazz Band koncertjén keresztül élvezhettük Nagykanizsán a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Szeptember 20-án a magyar és amerikai zenészekből álló alkalmi formáció Nagykanizsáról New Orleans irányába invitált bennünket egy könnyű, de üzeneteiben mély gondolatokat hordozó zenés sétára.
Az időjárás igazán kegyeibe fogadta a X+1. AVL-Érdi Jazz Fesztivál szombat esti programjára érkező, népes közönséget. A késő délutáni kezdéskor kellemes, nyárvégi meleg fogadta az érkezőket, a büfében ennek megfelelően jól fogyott a csapolt sör, a frissítők és a finom falatok is. A helyszín festői: a Magyar Földrajzi Múzeum klasszicista épületének gyönyörű parkjában álló, egykori kocsiszín félig nyitott épülete már több éve ideális otthona a fesztiválnak.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
A Vukán György által alapított Creative Art Díjat évente egy muzsikus nyerheti el, amely 1000 euró pénzjutalommal jár.
The 73rd Annual DownBeat Critics Poll: ALBUM OF THE YEAR
Az elmúlt évtizedben a nők előretörése a jazz előadók között megállíthatatlan. Szerencsére. Nagy szerepük van abban, hogy nem igaz a hír, amely szerint a jazz már régóta halott.
Az ősz idén is jazzben gazdag lesz Budapesten. Világsztárok érkeznek, legendák térnek vissza, és különleges hangzások töltik meg a város koncerttermeit. Összeszedtük, kik és mikor lépnek fel a főváros különböző helyszínein.
Talán kezdeném az elején avval, hogy miért fordítottam le az album Mikrotheosz címét magyarra! A lemezismertető szövegéből kiderül, hogy – többek közt – Hamvas Béla filozófus és Pál Ferenc atya azonosan vélekedett az emberről, azaz az embert Kis Istenként határozta meg. Életünkben, ebben a látszatbékében a háborúk borzalmai egyre gyakrabban jelennek meg a napi híreinkben, ahol az emberek gyakorlatilag kiirtandó célpontok: „Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, ha valakire ránézünk, ő egy Mikrotheosz, pedig nagyon is kellene.” – mondta egyszer Pál atya.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
5
| ||||||
13
Dátum :
2025. okt. 13.
|
19
| |||||