fbpx

Harmónia évadnyitó

2021. szeptember 07.

Az ősz beköszöntével beköszönt a Harmónia Jazzműhely is. A nyári szünet után a háromtagú koncertszervező csapat visszatért a BJC-be, és az elmúlt több mint egy évtized során nagy népszerűségre szert tett „Jazz Péntek” sorozat ősztől folytatódik. A hagyományokhoz híven, a szeptember első pénteki évadnyitón idén is a Szakcsi Lakatos Béla Trio lépett fel.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a tragikusan fiatalon, június 15-én elhunyt jazz-énekes, Winand Gábor temetése ezen a héten lesz.

A Tanár Úrra emlékeztünk

2021. szeptember 02.

A hagyományokat folytatva, augusztus utolsó hétvégéjén kizárólag jazz koncertek kerültek a Müpa műsorába. Idén azonban a tizenöt éven át a tradicionális jazz irányzatait kínáló New Orleans Swingfesztivál kereteit bővítették, és az új, JazzTime néven indított sorozatban már a swing utáni, sőt a kortárs fősodorhoz tartozó zenék is helyet kaptak. Így került a három estét felölelő nyárzáró programjába szombaton a márciusban, 89 éves korában elhunyt Gonda János emlékének adózó, a Fesztivál Színházban 20 órától a Jazzstaféta címmel hirdetett koncert is, melyen egykori pályatársaiból, a Magyar Jazz Szövetség későbbi elnökeiből és a Zeneakadémia jazz tanszakának (ma már egyetemi tanszékének) őt követő vezetőiből, valamint tanítványaiból összeállt formációk játszották műveit, idézték fel sokszínű zenei világát

Másfél évtizedes hagyománya van immáron augusztus utolsó hétvégéjén a három napos jazzfesztiválnak a Müpában. Mostantól JazzTime nevén „fut tovább” a korábban New Orleans-Swing elnevezésű jazzünnep. Ahogyan azt a neves trombitás, Szalóky Béla találóan felkonferálta, ez lehetne, akár az első fesztivál is az új megnevezés alapján, mindenesetre várhatóan a műfaj modernebb stílusirányzatai felé is nyitnak majd a jövőben. Egy biztos: jazzre éhes telt ház volt a Fesztivál Színházban pénteken este.

Augusztus 27-én a Borbély Műhely adott koncertet Nagykanizsán. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartott rendezvényen az együttes 2019-ben megjelent Grenadilla című lemezét mutatták be. Borbély Mihály különböző formációinak nagy rajongótábora van, így a teltházas koncert ezúttal is sokakat vonzott a nyárvégi estén.

Augusztus 21-én, szombaton a Bazilika főbejárata előtt felállított színpadon adott ingyenes koncertet a Mandoki Soulmates. A még a Covid idején szervezett, nemzetközi sikerű áprilisi online koncert után, Budapesten hallhatta először élőben a közönség a Németországban élő zenész-producer, Leslie Mandoki Bartók Béla zenei öröksége ihlette új albumát. A zenekarban olyan világsztárok léptek fel, mint Al Di Meola, Mike Stern, Bill Evans, Randy Brecker, Richard Bona, és a rockzenében hasonló hírnevet szerzett, törzsolvasóink számára talán kevésbé ismert Tony Carey, akik saját formációikkal külön-külön is teltházas koncerteket hoznak.

Tizenöt éven át rendkívüli népszerűségre tett szert a Müpa New Orleans Swingfesztiválja, amely augusztus utolsó hétvégéjén a tradicionális jazz irányzataival várta a minőségi szórakozásra vágyókat. 2021-től a fesztivál új néven, kissé tágabb stíluskínálattal, de változatlan igényességgel jelentkezik. A JazzTime augusztus 27-28-29-én indul hódító útjára.

Éljük át újra!”, a hétvégén induló eseménysorozat jelmondata, mintegy utalva a két évvel ezelőtti, „Együtt lenni egyszerűen jó!” szlogenre, hogy az elmúlt év mindannyinkat sújtó nehézségeit leküzdve, a járvány miatt tavaly elmaradt fesztivál után előre tekintve, életörömmel telve, megint megélhessük az együvé tartozás örömét.

A Csillagvizsgáló sorozatban tehetséges egyetemista, konzis jazz-zenésznek tanuló diákok, vagy már végzett fiatal, kiemelkedően tehetséges jazz-zenészek kapnak lehetőséget bemutatkozásra.

Tér-Zene a Kossuth téren

2021. augusztus 15.

Szerdán a Kossuth téren, az Országház főbejárata előtt felállított színpadon adott ingyenes koncertet a Borbély Műhely. Az esemény a júniustól szeptemberig tartó Tér - Zene elnevezésű rendezvény programjában kapott helyet, az ugyancsak jelenleg zajló Zenélő Budapest koncertsorozat vendégműsoraként. Eredetileg múlt csütörtökön játszott volna a zenekar, de akkor a több napja tartó, szűnni nem akaró országos eső tombolása miatt, még idejében lefújták a szervezők. Erre a hétre viszont kitisztult az ég, a felhőknek nyoma sem maradt, így a szerda délután öt órára meghirdetett koncert létrejött. Az alapító-névadó Artisjus-, eMeRTon-, Szabó Gábor- és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth-díjat is elnyert, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Borbély Mihály bemutatta pár éve már változatlan felállásban játszó zenekarát. A „műhelyben” a létező összes nád- és fafúvós hangszeren játszó zenekarvezető mellett Tálas Áron billentyűzött, Horváth Balázs bőgőzött és G.Szabó Hunor dobolt.

Az idén 30 éves fesztivál, augusztus 13-án, pénteken kezdődik a Zempléni-hegység lábánál, a szőlődűlők között elhelyezkedő kis falvakban. A 10 napos kulturális fesztiválnak 19 város és falu ad otthont, Tarcaltól Sátoraljaújhelyig.

Orgonák Éjszakája 2021

2021. augusztus 11.

Szombaton az Orgonák éjszakája országos programjának egyik helyszínévé vált Budapest Jazz Clubban egy szokatlan felállású trió lépett fel. A Hammond orgona Rhodes pianóval és dobbal társítva nemzetközi téren is ritkaságnak számít, de a furcsa hármasban a hangszereket megszólaltató muzsikusok is garanciát jelentettek a különleges élményre. A klub és a Filharmónia Magyarország közös rendezvényén a REGÁLY – SZAKCSI – BALÁZS TRIO játszott.

Öröm, amikor fiatal zenészek arra szövetkeznek, hogy ápolják a jazz legjobb hagyományait. Folytonos változásban van a műfaj, ami természetes jelenség, de hagyományok nélkül szerterepítené ennek a zenei univerzumnak az elemeit a centripetális erő.

Az Alba Regia Feszt azon kevés fesztivál között volt, akik tavaly is megrendezték a jazzfesztiváljukat. Idén augusztus 9. és 11. között élvezhetik a Székesfehérvárra érkezők a jobbnál jobb jazz-zenekarok előadásait, összesen 10 zenekar lép fel.

Ki tudná megmondani, hogy hány embernek ismerős ez a név, a világ nyolcmilliárd lakosából? Egy azonban biztos: a műfaj több mint százéves történetében aligha volt nála ismertebb jazzikon, már csak azért is, mert Satchmo egyben a legnagyobb „entertainer” is volt. Olyanok is ismerték, akik csak a Hello Dolly vagy a What A Wonderful World révén találkoztak művészetével.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005