fbpx

Idén nem marad el a ceglédi Nemzetközi Dobos- és Ütős Gála. Ebben az évben már a 25. évét ünnepli a fesztivál, mely idén májusról októberre csúszott, egész pontoson október 9-ére.

Winand Gábor emlékest

2021. október 03.

Szeptember utolsó vasárnapján a BMC Koncerttermében pályatársai, az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok emlékeztek az idén júniusban, 57 évesen elhunyt Winand Gáborra. Az este hét órakor kezdődött nagyszabású koncerten csaknem harminc, a jazz élvonalába tartozó muzsikus különböző formációkat alkotva lépett színpadra, felidézve Gábor rendkívül gazdag énekesi, instrumentális, zeneszerzői munkásságát, pályafutásának főbb állomásait.

ITTHON-OTTHON

2021. szeptember 30.

A Müpa 2013-ban indult, a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen rendezett „Európai Hidak fesztivál” évadnyitó koncertjein az elmúlt években eddig minden alkalommal egy sokszínű, gazdag kultúrával és jelentős zenei hagyományokkal rendelkező ország állt az eseménysor középpontjában. Idén a koncepció megváltozott, ez alkalommal nem egy ország, vagy éppen több, hasonló kultúrájú ország alkotta terület, hanem egy város került a fókuszba, és elsőként a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról, fiatalos lendületéről és gazdag történelméről híres Berlinre esett a választás.

A jazz minden válfajában otthonosan mozgó, a Kárpát-medence és a Balkán népzenéjét a műfaj nyelvén mesterien és egyedi módon megszólaltató, a szaxofon művészetét az LFZE jazz tanszékén oktató Borbély Mihály 65 éves lett. "A Misi 65 éves? Ne hülyéskedj" - mondta a MagyarJazz főszerkesztőjének Pallai Péter, amikor felkérte az alábbi interjú elkészítésére.

A Zeneszerzős és Hangszerelő versenyt a Magyar Jazz Szövetség kétévente rendezi meg a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével, melynek hagyományát ők teremtették meg László Attila támogatásával.

CSEKE GÁBOR 50

2021. szeptember 25.

Szeretettel köszöntlek Gabi és boldog 50-ik születésnapot kívánok.

Azok után, hogy tavaly ősszel megjelent Karosi Júlia lemeze Ben Monderrel, Without Dimensions címmel, majd jöttek a lezárások, és elmaradtak a koncertjei, a 2021-es év második fele csupa meglepetést hozott számára. Nemsokára nagykoncertet ad a MoMKultban a Get Closer Fesztiválon, beválasztották a Magyar Jazz Szövetség vezetőségébe, és a Magyar Zeneszerzők Egyesülete neki ítélte oda az Orszáczky Jackie Díjat.

Tóth Viktor beszámolóval örvendezteti meg a MagyarJazz olvasóit, így bepillantást nyerhetünk a művész szemszögéből nézve egy fesztivál és egy körút rejtelmeibe. (a szerk.)

Tavaly novemberben hozták nyilvánosságra a Jazz Combo Verseny döntőseinek névsorát, de az újbóli lezárások miatt, eltolták a versenyt idén szeptemberre.  Azt, hogy milyen nívós lesz ez a verseny, már akkor látni lehetett, hiszen csupa fiatal, de élvonalbeli, már ismert zenészekből álló zenekarok jelentkeztek. A fellépők közül nincs olyan, akivel még nem foglalkozott volna a MagyarJazz.

GetCloser Jazz Fest szeptember 27-28-án ismét. A fesztivál második napján, a 2018-ban már óriási sikerrel, telt házas koncertet adó Per Mathisen és Mogyoró Kornél lépnek fel, vagyis a fél Heavy Weather, akik Joe Zawinul, a Weather Report billentyűsének munkássága előtt tisztelegnek. Idén azonban a norvég basszusgitáros és a magyar ütőhangszeres partnerei  a vietnámi gitáros, Nguyên Lê és a világklasszis dobos, Gary Husband lesznek.

Egy év után ismét jazzfesztivál Érden. A tavalyi vírussal terhelt év után minden fesztiválszervező izgult, sikerül-e az újabb hullám és nagyobb lezárások, szigorítások előtt még lebonyolítani a rendezvényeket. Már látható volt, hogy emelkednek a betegszámok, ám nem lehetett tudni, hogy az újabb variáns, a parlagfű vagy a sima iskolakezdéssel járó betegségekről van-e szó.

1969 pop- vagy rocktörténeti mérföldköve a legendás woodstocki fesztivál volt, ami az Isten szabad ege alatt több mint 400.000 embert vonzott, javarészt fehéreket, mint ahogy az előadók túlnyomó többsége is az volt, Richie Havens és Jimi Hendrix kivételével. A fesztiválról készült film az év ötödik legnézettebb filmje volt és akkori áron 50 millió dollárt hozott. Viszont ha az  ember bárkit megkérdezett volna Európában, vagy akár New Yorkon kívül Amerikában, hogy hallott-e az ugyanabban az évben megrendezett 3-ik harlemi kulturális fesztiválról, a válasz minden bizonnyal nemleges lett volna.

Kortárs örömök

2021. szeptember 12.

Kedden az Oláh Krisztián Quartet lépett fel a Budapest Jazz Clubban, a két éve alakult zenekar vendége a brit jazz egyik reprezentánsa, a Royal Scottish Academy of Music and Drama tanára, többek között Quincy Jones, Aretha Franklin, Randy Brecker és Kurt Elling több lemezén és turnéján is játszott Ryan Quigley volt. A többnyire inkább rock koncerteken előforduló extázis kialakulásában komoly „bűnrésze” volt Krisztián mellett öccsének, a szaxofonos Kálmánnak, a bőgős Orbán Györgynek és a dobos Serei Dánielnek.

WINAND GÁBOR 1964-2021

2021. szeptember 10.

A Fiumei Sírkert szóró parcellájában 2021. szeptember 9-én 15 órakor búcsúztatták Winand Gábort. A család mellett a zenésztársadalom minden generációjából lerótták kegyeletüket az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok, valamint a média képviselői és a jazz rajongói közül is jó néhányan.

László Attila a magyar jazzélet jelentős szereplője, aki gitárosként és zeneszerzőként is komoly életművet tudhat magáénak, valamint Borlai Gergő a nemzetközi színtér egyik legsikeresebb magyar jazz-dobosa, akinek legutóbbi lemeze Grammy előjelölést kapott, hamarosan újra egy színpadra lépnek. Az interjúban nem csak a közös fellépés került szóba.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005