fbpx

Berobbant a big bandek közé a Nart Orchestra

2022. március 30.

Érdemes megjegyezni a Nart Orchestra nevet, aminek a vezetője Meggyes Ádám, mert olyan színt hoztak be a big bandek világába, ami hazánkban hiányzott.

A Trafó adott otthont a nagyzenekarnak szombaton, ahol lemezbemutatóra került sor. Varga István, a Trafó programszervezője az egyike azoknak, akitől megkapom a jazzprogramokat (Hofi/iF és Schön György/Háló mellett), így illett végre ellátogatni egy eseményükre.  A parkolás-para rögtön megoldódott, hiszen az 500 m-re lévő Corvinban rengeteg hely van. A helyszínen kényelmes székeken ülhet a néző, ráadásul nem egy szinten, és legalább 2-300 ember elfér az óriási teremben. A fénnyel kicsit meggyűlt a bajom, de a hang rendben volt, legalábbis, ahol ültem.

Nart Orchestra

A pontos kezdés valószínűleg nem erőssége a zenekarnak, mert 15 perc után már füttyel és tapssal adott hangot elégedetlenségnek a telt házat hozó közönség. Ám ahogy elkezdett játszani a zenekar, a taps már az elégedettséget jelezte.
A Nart Orchestrát eddig csak a Rapcirkusz produkcióval együtt láttam kiírva, ami nem vonzott túlságosan, de a lemezbemutató estéjén, a közreműködők listájában szerencsére egy rapper neve sem szerepelt.
Meggyes Ádám nevét a Budapest Jazz Orchestrából, a Müpa Zeneszerző Versenyének díjazottjai közül ismertem, de már tudom, hogy pop-rock zenekarokban is tag.

Nart Orchestra

A trombitás zenekara igazán egyedi. A fúvósszekció teljesítette az elvárt big band-hangzást, ráadásul kiváló és jól ismert zenészek alkotják, többek közt Nagy Viktor Dániel, Zsemlye Sándor, Varga Gergely, Puskás Csaba, Csapó Krisztián, Kuna Márton, Subicz Gábor. Különleges vendég is jelen volt a fúvósok között, csak aznapra Budapestre érkező, de hazánkban már többször fellépő lead trombitás, Matt Yardley. A londoni trombitás a koncert után elárulta, hogy neki is újdonság volt a zene, ilyet még nem játszott soha, de élvezte.

Nart Orchestra

A ritmusszekció viszont nem a megszokott hangzást hozta. Majdnem végig rajtuk volt a hangsúly, így mintha egy quintetet kísért volna a fúvóskórus, nem ritmusszekcióként működtek, hanem vezető zenekarként. Premecz Mátyás nem zongorán, hanem Hammondon és Rhodes-on játszott, amire már volt példa a MAO-ban, de DJ ritkán kerül big bandbe, márpedig az éteri hangokat és még ki tudja, milyen scratch-hangokat Őrsi András (ONE-AB) effektezte a fülekhez. Furcsa volt még a rock gitár erős jelenléte folyamatosan, ebben a zenekarban ez a hangszer játszotta a főszerepet. Egy szám kivételével, mindegyikben szólózott Szekér Ádám, a „Játék” című Kováts Gergő kompozícióban pedig csak azért nem, mert nem volt a színpadon. Dési Tamás dobos játéka is nagy hangsúlyt kapott a zenekarban. Sajnos a basszusgitáros Matus Péterből csak keveset lehetett hallani.

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Azt hiszem, a leírásból egyértelmű, hogy ez a big band nem egy hagyományos, tradicionális big band, de iszonyú energiákat és erőt közvetített a közönségnek. Semmi különös mondhatnánk, csak kicsit megrockosították a big band darabokat, de azért ennél többről volt szó, innováció, a big band, a free, a hipp-hopp és a rock zenekar összegyúrása ízlésesen.

A darabok nagy részét -  az említett „Játék”-on kívül - Meggyes Ádám időnként vagy sűrűn free-be hajló, éles ritmusváltásokkal teletűzdelt kompozíciói adták. Azonban ezt mindig ellensúlyozta a fő motívum, ami rendkívül fülbemászó és karakteres volt, egy kis filmzene feelinggel.
Nem mehetünk el szó nélkül a háttérvetítés mellett, nem tudom, kinek a műve volt a vizuál, de rém izgalmas meglepetésként szolgáltak a mozgó alakzatok, mintha végig egy film pörgött volna a zenekar mögött, mindegyik számban más-más dizájn jutott a kivetítőre.

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Lehet, hogy az ötlet abból jött, ha már egy némafilmre komponált zenét is eljátszanak, miért ne használják ki a hátteret a többi számban is. A film pedig amire a zene készült, A nagy vonatrablás volt. Itt sem hagyományos, ismert némafilmes zenét képzeljünk el, hanem pörgős, sodró kompozíciót, amelyben ketten is impróztak, Mester Dániel és Kováts Gergő, így izgalmas volt abból a szempontból, hogy a ’time’ nem csúszhatott el, mert a végén a puskalövéskor, annak ott és akkor kellett megszólalnia pontosan.

Nart Orchestra

Az első számban, mely a „Krajcár” nevet viselte, Meggyes Ádám trombitán és Kováts Gergő tenor szaxofonon szólózott, a „Plastic”-ban együttes improvizálás zajlott, a „Multiverse” című (ennek nem írom le az eredeti címét, aki a koncertre ellátogat úgyis megtudja, és nem véletlenül jelölték E betűvel a zenemegosztókon sem, még énekes nélkül is hallható) darabban Premecz Matyi szólózott Hammondon.

Az „UTR”-ben Csapó Krisztián harsona és Varga Gergely tenor szaxofon szólóján ámulhatott a közönség. Ezután megérkeztünk a nyugalom szigetére, de csak 10 perc elejéig, Kováts Gergő szerzeménye, a „Játék” hangzott el, a ritmusszekció kivonult, hátrahagyva Premecz Mátyást és a fúvósokat, és Matyi négy hangjának váltakozására válaszolgatott a fúvósszekció free-ben. Mester Dániel szólózott ebben a számban. Majd visszatértünk az őrülethez, és a kivetítőn A nagy vonatrablás című némafilmből kivágott részletre, a zenekarvezető big bandre írt kompozícióját hallgathatta meg a közönség. Végül ráadásként a „La Bumm” című szerzeményt adta elő a zenekar, amiben Kováts Gergő fuvolán és tenor szaxofonon improvizált.

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Meggyes Ádám csak az első számban trombitált, de mindvégig a zenekart irányítva táncolt a piros cipőjében a színpadon.

A fenti kompozíciókból csak az első négy található a most megjelent lemezen (amit megkaptam, és amiről nemsokára írni is fogunk: Nart Orchestra-lemez címe Underground Big Band Reconceptualizations), így érdemes lesz a következő koncertre ellátogatni, mert a többi szám is rendhagyóan és érdekesen hangzott.

A koncerten fellépő zenészek sora:

Stencli Tamás, Zsemlye Sándor – altszaxofon , Varga Gergely, Mester Dániel – tenor szaxofon, Kováts Gergő - bariton, tenor szaxofon és fuvola, 
 Matt Yardley (UK)- lead trombita , Hámori János, Subicz Gábor, Puskás Csaba – trombita
Csapó Krisztián, Kuna Márton, Lovay Tamás, Nagy Viktor Dániel - harsona  
Őrsi András (ONE-AB) - DJ , Premecz Mátyás - Hammond, Rhodes , Szekér Ádám - gitár , Matus Péter - basszusgitár , Dési Tamás – dob
Zenekarvezető, trombitás, vezényelt: Meggyes Ádám

 

Trafó, 2022. március 26.

Fotó: Irk Réka

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

Nart Orchestra

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005