fbpx

„Értékrendünk és örökölt zeneiségünk köt össze bennünket” - interjú Oláh Krisztiánnal és Oláh Kálmán Jr.-ral

2021. január 26.

Milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy zenei pályára készülő fiatalembernek, ha édesapja Oláh Kálmán Liszt-díjas jazz-zongorista, édesanyja pedig klasszikus zenét oktató zenetanár? Bonyolítja vagy egyszerűsíti a helyzetet, ha nevezett ifjú szintén muzikális testvérével osztozik a fentiekben? Úgy tűnik, az Oláh-testvérekre inkább serkentőleg hatott az antré, megspékelve egy Szakcsi Lakatos Béla nevű apai keresztapával. Számos hazai és nemzetközi jazzversenyen kiváló eredményeket értek el eddigi rövid pályafutásuk alatt, a báty Junior Príma és Gramofon-díjat is kapott. Mára közös zenekarban is muzsikálnak.

Beszélgetés Oláh Krisztián zongoristával és Oláh Kálmán Jr. szaxofonossal. 

 

Hogyan írható le a zenei szocializációtok két nagyszerűmuzsikus mellett fölnőve, számos kiváló zenész családtaggal megtámogatva? Mennyire nyomta rá a bélyegét az ízlésetekre, jelenlegi zenétekre, ha egyáltalán? 

Oláh Krisztián: Mostanában kezdek ráérezni az általad vázoltak jelentőségére. A zenei szocializációnk rendkívül erős volt, ugyanakkor szabad is. Mindig megvolt annak a lehetősége, hogy olyan zenét hallgassunk, illetve játsszunk, amihez igazán kedvünk van, függetlenül attól, hogy édesapánk és édesanyánk éppen mivel foglalkozott. A hihetetlenül sok zenei impulzus a szabadsággal párosulva borzasztó erősen hatott a zenei fejlődésemre. Konkrétabban rengeteg klasszikus zenét hallgattam gyermekkoromban, mivel édesapám nagyjából születésemtől kezdett el intenzívebben klasszikus művek elemzésével és szerzésével foglalkozni. Bartók, Stravinsky, Ligeti, számos 20. századi mű szólt otthon. A jazzkoncertekre pedig egészen korán odaszoktunk, kezdetben édesanyánk vitt bennünket, később már magunk kértük, hadd mehessünk.

 

Édesanyátok is hivatásszerűen foglalkozott a zenével? 

OKr: Igen. Tanárképző főiskolán végzett, mint zongoratanárnő, utána a bécsi akadémia klasszikus zongora szakán tanult tovább és lett klasszikus zenét játszó zongoraművész.  Aztán a családalapítást követően a tanítás mellett maradt.

 

Majd’ három évvel fiatalabbként hogy élted meg a zenei hatásokat? 

Oláh Kálmán Jr.: Hasonlóan, mint a testvérem, bár az én esetemben elsősorban a gyerekkori koncertélmények  határozták meg a zenei pályaválasztást. Akkor is így van ez, ha kisgyermekként jóformán semmit sem értettem abból, ami a színpadon zajlott, mégis valahogy magával ragadott az onnan áradó életérzés, úgy is mondhatnám, beszippantott a zene.

 

Volt olyan érzésetek bármikor is, hogy terhes örökség számotokra a felmenőitek ismertsége, kiváló zenei kvalitásai? Hogy próbálnak édesapátokhoz mérni benneteket? 

OKr: Szerintem az a legfontosabb, hogy szülői részről nem nehezedett ránk semmilyen nyomás, nem fogalmazódott meg elvárás. Amikor klasszikus konzervatóriumba jártam, és közben elkezdtem jazzklubokban játszani, akkor olyan hatással volt rám a jazz, hogy elhanyagoltam a klasszikus zongorázást. Ekkor igyekeztek visszaterelni a klasszikus zenéhez, mondván: jazzistaként nagy hasznát fogom venni. Ilyen terelgetéseken kívül más nyomásgyakorlásban nem volt részem. Úgy érzem, Kálcsi és én is tudjuk a saját zenei utunkat járni, miközben le sem tagadhatnánk, honnan jöttünk.

 

Korábban nyilatkoztad, hogy nem is akarsz máshogy játszani, mint édesapád. Ugyanakkor minden fiatal művész szeretné megtalálni a saját stílusát, egyedi hangját.

OKr: A legfontosabb, hogy ne akarjak semmit didaktikusan csinálni. Nem vezetne jóra, ha szándékosan olyan zenét akarnék írni, mint édesapám. Az sem vezetne jóra, ha ennek az ellenkezőjét művelném. Próbálok mindig őszintén alkotni, amiben természetesen benne van negyedszázadnyi otthoni zenehallgatás és inspiráció, de benne van az is, amiket más helyeken összeszedegettem.

 

Említetted az őszinteséget. Egy helyütt azt mondtad: ha valaki nem őszinte, az a jazzben erősen kiütközik. Ez nagyjából minden zenére, minden tevékenységre igaz. 

OKr: Ez igaz. Mondhattam volna improvizatív zenét jazz helyett. Azért szembetűnő e téren az őszintétlenség, mert a rögtönzés során átvitt értelemben meztelenre kell vetkőzni a publikum előtt, kendőzetlenül megmutatni a saját valónkat, döntéseket hoznunk a másodperc tört része alatt. Nincs idő manírokra.

 

Mennyi megújulási lehetőség van a jazzben? Igaz a jazzre is, hogy a reneszánsz óta ugyanazt ismételgetjük, csak kicsit máshogy? 

OKJr: Ha belegondolok, hogy Johann Sebastian Bach milyen műveket alkotott már az 1700-as évek elején, és ahhoz képest hol tart most a zene… Véleményem szerint a gyökerek megtartásával mindig lehet új zenét alkotni, csupán a zeneszerző tehetsége szab határt. Eddig kevés a saját darabom, de bevallom, valamennyit egy-egy elismert zeneszerző inspirálta. 

OKr: Olyan világot élünk ebben a mai posztmodern művészeti miliőben, amelyben nem lehet mainstream és avantgarde irányokról beszélni, ahol a zene elsősorban egyéniségekről szól, szemben a 20. századdal, amelyben különböző irányzatok lettek kimaxolva. Abból a rengeteg irányzatból ma mindenki kiválogathatja a saját zeneszerzői kosarába valókat, amiből akkor születik új, ha valaki egy új kombinációra talál rá, a saját egyéniségére szabva. Az ő termése pedig 50-100 év múlva majd valaki másnak a kosarába fog belekerülni.

 

Kik uralják ma a jazz-szcénát? Kik azok számotokra, akiknek a játékát néhány taktus után felismeritek? 

OKr: A zongoristák közül a legutolsó korszakalkotó Brad Mehldau, akinek egyetlen akkordjáról felismerem a játékát.

 

Kálcsi, te is zongorázni kezdtél tanulni. Miért váltottál a szaxofonra? 

OKJr: Hatéves koromban kezdtem el zongorázni, és ez egészen tizenhárom éves koromig tartott. Pont a Bartók Béla Konzervatóriumba kerülésem előtt váltottam hangszert. Először úgy volt, hogy klasszikus zongora szakra felvételizem, de aztán a szaxofon mellett döntöttem. Úgy érzem, ezzel a hangszerrel megtaláltuk egymást. Ehhez persze nagyban hozzájárult anno Kollmann Gábor, most pedig, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Borbély Mihály és Elek István a mesterem.

 

Említetteken kívül mely hazai zenészek voltak, vannak hatással a játékotokra, művészi fejlődésetekre? 

OKr: Édesapám keresztapja, Szakcsi Lakatos Béla művészete hihetetlen mértékben meghatározó. Még csupán klasszikust  játszottam otthon, sokat improvizálva: ezt apám megmutatta Béla bácsinak, aki teljesen lázba jött tőle, és rendkívül hasznos tanácsokkal látott el. Ritkán találkozunk családi összejöveteleken, de mindig mond valami fontosat, ami aztán hosszú időre beépül a lelkembe és a tudatomba. Minden muzsikusnak példaértékű lehet az ő zenéhez való hozzáállása. Lenyűgöző az a megszállottság és intenzitás, ahogy ő a zenéhez viszonyul. Feltétlenül meg kell még említenem: hihetetlenül sokat tanultam és merítettem a két unokabátyám, ifj. Szakcsi Lakatos Béla és Szakcsi Lakatos Róbert zongorázásából és a zenéhez való hozzáállásából. Szerencsésnek tartom magam, hogy családon belül kaphattam reális visszajelzéseket és építő kritikát. Klasszikus oldalról Kocsis Zoltán a másik nagy példaképem, aki szintén óriási inspirációt jelentett számomra, bár személyesen nem ismertem.

 

Szakcsi Lakatos Béla afféle bevállalós művész, elég utalni Müller Péter Sziámival közös projektjére. Ti hogy álltok a zenei kísérletezéssel? 

OKr: Mindketten azt láttuk Béla bácsitól és édesapánktól is, hogy érdemes nyitottnak lenni a zenében, ami nem azonos a kalandozással. Nyitottság és igényesség. Ha e kettő egyszerre megvan egy zenészben, akkor voltaképp bármely területre nyitni lehet a zenén belül. Szerintem a kulcs az invencióban van, olyan zenével lehet kísérletezni, akár fuzionálni, amely önálló művészeti alkotásként is értelmezhető, tehát önmagáért (is) való. Épp ezért nehezen tudom elképzelni, hogy például egy mulatós-jazz fúzió létrejöjjön a közreműködésemmel.

 

Hogyan alakult kettőtök zenei együttműködése? 

OKJr: Nagyjából akkor kezdődött, amikor elkezdtem szaxofonozni. Más hangszeren játszottam, így kiegészítettük egymást. Addig sem voltunk riválisok, messze voltam attól a szinttől, hogy fölvegyem a versenyt Krisztiánnal…

 

Viszont te jobban zongorázol, mint ahogy ő szaxofonozik... 

OKr: Az biztos. 

OKJr: Igen, titokban szaxofonozgat. Amúgy a zeneszerzésben nagy hasznát veszem, hogy alapszinten megtanultam zongorázni. Mindenesetre amikor megfújtam a szaxofont, máris elkezdtünk közösen improvizálgatni, és ma együtt játszunk Krisztián kvartettjében. 

OKr: Idősebbként próbáltam odafigyelni arra, hogy ne zúdítsam rá Kálcsira az aktuális zenei őrületeimet, és hagyjam őt a saját tempójában kibontakozni. Ez nem mindig sikerült. Olykor persze túl nehéz feladatok elé állítottam, de mindig vette az akadályokat.

 

Mi a közös a zenei világotokban? 

OKJr: Nagyjából mindketten ugyanazokat a zenészeket és zenéket szeretjük, és ez a hasonló zenei ízlés a játékunkon is érződik. Saját kvartettemmel (Oláh Kálmán Jr. Quartet) próbálom a saját szerzeményeimet színpadra vinni. Pontosabban előbb stúdióba, ha minden igaz, még a tél elején elkészül az első stúdióklipünk. Az általam írt zenék közelebb állnak a klasszikus zene barokk irányzatához, míg Krisztiánéin a 20. századi és a kortárs zene hatása érződik. 

OKr: Az ő zenekarában zongorázva igyekszem a háttérben maradni, és hagyom kibontakozni Kálcsi szerzeményeit. Öcsém gyönyörű dallamos és egyben tartalmas zenét ír, ami roppant különleges a mai világban. Talán az értékrendünk és közös, örökölt zeneiségünk köt össze muzsikusként, szerzőként egyaránt. Olykor még a színpadi gesztusaink is egyezőek. Lehet, hogy 10-15 év múlva már nem lesznek szembetűnő hasonlóságok, és teljesen eltérő stílusban kezdünk el játszani.

 

Ami a fejedben van a zenéből, az mennyiben tér el minden mástól? 

OKr: Kezdetben abszolút improvizatív módon írtam zenét, ami olyan lett, ami kijöhet egy 16 éves fiatalember fejéből. Később a visszajelzésekből az sejlett, hogy kezd kialakulni valamiféle sajátos stílusom. Aztán amikor 2019 januárjában a kvartettemet alapítottam, számba vettem, hogy milyen hangzásvilágot képviselnek a kompozícióim, milyen technikákat használok, miket szeretnék elhagyni, miket megtartani.  Fokozatosan építek egyre több klasszikus elemet a zenémbe. Az improvizatív számaim inkább jazzkompozíciók voltak klasszikus beütéssel, amelyekben egyre jobban eltolódnak az arányok a klasszikus zene felé. Nálam rengeteget változik a metrum. Minden szerzeményemnek van egy alaplüktetése, amely egyre aszimmetrikusabbá válik. Bizonyos számokban erőteljesebben hallatszik a klasszikus harmonizálás, elsősorban bartóki harmóniák felhasználása, és bizonyos kamarazenei szövetek is fellelhetők a zenémben. Próbálom a hagyományos téma-szóló-téma formát újragondolni. Célom a kisebb jazzdarabok esetében is a minél aprólékosabb kidolgozottság elérése.

 

Ha a vírushelyzet engedi, mikor lesztek láthatók, hallhatók színpadon? 

OKJr: Elvileg január 6-án játszunk az Oláh Krisztián Quartettel a Budapest Jazz Clubban. 

OKr: Minden éppen úgy történik, ahogy történnie kell, mindig annyit kapunk Istentől vagy a sorstól, amennyit éppen elbírunk. A jövőre is próbálok így tekinteni. Úgy tervezek, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne, aztán ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, igyekszem a kellő rugalmassággal viszonyulni a helyzethez. Nem könnyű ezt a kissé spirituális szemléletet alkalmazni a jelen kihívására, de úgy érzem, számomra nincs alternatíva.

Gramofon másodközlés

 

Fotó: Stépán Virág

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005