A Liszt Ferenc-díjas bőgős, Berkes Balázs 1937-ben született Budapesten, és pár éve hagyta abba a bőgőzést egészségügyi okok miatt. 1965-től a Bartók Konziban, majd 1993-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított. Rengeteg zenekarban megfordult. A Magyar Rádió Tánczenekarában kezdte pályafutását, majd a Studio 11-nek volt az egyik alapító tagja, ahol hosszú éveket töltött el. Többek közt zenélt Vukán Györggyel és Balázs Elemérrel a Creativ Artban, Vukán Györggyel és Kőszegi Imrével a Super Trioban, de fellépett Art Farmerrel, Paquito DeRiveraval, Kenny Wheelerrel, Charles Tolliverrel is.
Az Én és a hangszerem sorozatban a bőgőiről kérdeztem volna, de kiderült egyetlen egy saját bőgője volt a mesternek közel 70 évig.
- Milyen márkájú a hangszered?
Semmilyen, mert nincs márkája. Hogy ki készítette, nem tudom. Valószínűleg egy olyan mesterember, aki az eredeti olasz hangszerről kopírozta.
- Mióta játszol rajta?
Lényegében az ötvenes évek végétől játszom rajta és nagyon szeretem. Viccelve úgy szoktam mondani, hogy ő az első számú feleségem, mert sokkal többet ölelgettem, mint az igazi feleségemet.
Vukán–Berkes duó a Jazz Világa kiállítás megnyitóján, 1976. (fotomuveszet.net)
- Miért választottad ezt a hangszert? Hogy jutott hozzád?
Nem én választottam, hanem a professzorom Tibay Zoltán, aki az Akadémián tanított, csak nála tanultam – természetesen - klasszikus bőgőt (1957-62 között). Jazzt …-től és a nagyszerű zongorista kollégáktól tanultam. Ő volt az egyetlen tanárom, akit nagyon szerettem és tiszteltem. Nem volt igazán jó hangszerem, bár szükségem lett volna rá. Történt egyszer, hogy elvitt egy öreg sváb bőgőshöz, aki valószínűleg az Operett Színházban játszott valaha. Tizenkét bőgője volt a padláson. Több órát töltöttünk ott a tanárommal, akire teljesen rábíztam magam, mert nem értettem a hangszerhez, ma sem értek, olyan szinten, ahogy egyik-másik kollégám, aki kitanulta a hangszerkészítést. Sok óra próba után egyszer csak rámutatott az egyik bőgőre, hogy „ez a te hangszered”. Ez a bőgő nekem nagyon bevált, meg voltam elégedve vele és hálás vagyok a mai napig tanáromnak.
Ez egy kamarabőgő, tehát inkább kamarazenélésre használták, nem jazzre készült, de szegényből jazzista lett. Talán jobb lett volna, ha domború a háta. Szerencsére ezen tud segíteni a hangosítás és a technikus. A mai napig jól szól.
- Mire cserélted volna le, ha adódik lehetőség?
Semmire sem. Több más hangszert használtam, főleg a 17 éves rádiós Studio 11-es korszakom alatt, ahol a jazzre alakíttattam át a két általam használt bőgőt.
A mai napig nem érdekel, hogy a másiknak milyen hangszere van, az már inkább, hogy mit tud rajta játszani.
Biztos van a világban olyan hangszer, amit elfogadtam volna.
Van olyan növendékem, pl. Pengő Csaba, aki kitanulta egy asztalos barátjával a bőgő készítés rejtelmeit és hangszert készít a sajátján kívül is.
- Mi a legfontosabb tulajdonsága egy hangszernek, mit tanácsolsz a fiatal bőgősöknek, mire figyeljenek oda a hangszerük kiválasztásánál?
Legyen nagy és szép hangú. Ha már jazzbőgőről van szó, ’morogjon’. Egy biztos, hogy örültem neki, már a tanítási módszerem miatt is, hogy ha Esz-menzúrás bőgő volt. Mi annakidején a washingtoni rádióadásból, Willis Conovertől tanultuk azt az igazi bőgőhangot, vagy ahogy hívják „sound”-ot, tónust, amit érdemes volt elsajátítani. Európai bőgősök közül először a belgrádi Bosko Vukosavljevic bőgőzését figyeltük meg kollégáimmal élőben.
A saját hangszeremmel kapcsolatban tudom, hogy van nagyobb hangú bőgő, de vagy a pickup vagy a mikrofon által vagy az erősítő állítása nagy segítségül volt, hogy jól szóljon nagy térben is.
- Az erősítő mennyire fontos a bőgős zenéjében?
Elsősorban azért fontos, hogy jobban hallható legyen. És az erősítés még pluszban segített a finomabb játékban. Sok erősítőt használtam, de ezek többnyire basszusgitár erősítők voltak. Az utolsó erősítőmet Nyerges András készítette. András három évig figyelte a „soundot”, amit sikerült a hangszeremmel párosítani, frekvenciákat, pickup állását többek között. Ő maga készített egy olyan erősítőt nekem, kifejezetten az én nagybőgőmre, amit aztán megvettem tőle. Ha bármi problémám volt erősítővel a korábbiakban, mindig hozzá fordultam, nagyszerűen meg tudta oldani a problémákat.
- Adtad kölcsön a bőgődet valaha?
Soha, kivétel volt Pege Aladár, aki időnként elkérte kölcsön. Annyira szeretett játszani az én hangszeremen, hogy amikor az Egyetemi Színpadon voltak jazz előadások, ahol az Ali tartott koncerteket Klasszikus és Jazz címen, kölcsönkérte a hangszeremet, én pedig szívesen odaadtam, de mindig jelen voltam.
- Mitől függ, hogyan szól egy koncerten a bőgő?
Azon, hogy hogyan szól egy koncerten egy bőgő, nem mindig tudunk segíteni, mert annak a szakembernek, aki esetleg csak rock zenén nőtt fel, más a hangigénye. Most már vannak nagyon jó hangtechnikusok, akik tudják, mi kell a jazzbőgőnek.
- Mennyre számít a pengetés? A jazz-zenészek ritkán használnak vonót?
Nagyon számít a pizzicato, pengetés, a jazzben már a kezdeteknél fontos. A szólózásnál sokat számít a vonózás. Sokan nem használnak vonót egyáltalán. Patitucciról kell elmondanom azt, hogy már világviszonylatban is híres basszusgitáros és bőgőművész volt, rendkívül szerény ember, aki elmesélte egyszer, hogy még mindig jár a New York-i Filharmonikusok egyik bőgőséhez vonózást tanulni, mert nincs megelégedve saját magával.
Én a pengetésnek egy olyan fajtáját tanítottam, amit a legjobbnak tartottam 42 éven keresztül, a fogólap alján pengessünk, megfelelő kéztartással, lazán, az agytól kiindulva az ujjunk hegyéig. Van olyan, aki borzalmas kéztartással is tud játszani jól, ahhoz viszont becsukom a szemem, hogy ne nézzem - sokféle metódus van a világban.
- A klasszikus és a jazz-zene között nagy volt a különbség a bőgőzést tekintve?
A klasszikusnál különleges pizzicatot, azaz pengetési módot nem tanítanak. A bal kéznél ugyanaz a szabály, de sokan nem tartják be. De érdemes megfigyelni Patitucci a klasszikusnak is megfelelő technikáját, - aki továbbra is jár tanulni vonózni. Ron Cartert is meg lehet nézni, nagy lapát a keze, a pengetés technikája látványos és fantasztikus laza a jobb kezén, de a bal kéz technikája neki is hasonló.
Fotó: Kőszegi Imre archívum, Somogyvári Péter, fotomuveszet.net, Irk Réka