fbpx

Tommy rajongótábora már megszokhatta a művész hazatelepülése óta eltelt csaknem két évtizedben, hogy a nyári uborkaszezon dacára minden évben születésnapi koncerttel ünnepli meg a nevezetes napot. Nem volt ez másképpen az idén sem, de az ünnepi esemény egyben Tommy búcsúja is volt a színpadtól és a kedves közönségtől.

A jazz és a társművészetek kapcsolatáról számos publikáció látott napvilágot. Jellemző módon Nagykanizsa is fontos helyszíne ezeknek a „nagy találkozásoknak”, ahol a jazz hazai megjelenése óta összekapcsolódnak a művészeti ágak és a jazz. A néma és hangosfilmek mellett a fotó, a plakát, a képzőművészet és a pantomim is nyomot hagyott a város kulturális életében. E nemes hagyományok folytatásaként júniusban több olyan rendezvényt is tartottak ebben a térségben, ahol a jazz kitüntető szerepet kapott.

2002 óta szervezik a Múzeumok Éjszakája rendezvényt, előbb csak Budapesten, majd országszerte. A Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombaton a múzeumok éjszakáig nyitva állnak a látogatók előtt, és csupán egy karszalag megvásárlásával a részt vevő múzeumok bármelyike megtekinthető. Természetesen egyéb kulturális programot is illesztenek a múzeumok ehhez a rendezvényhez, amivel még több látogatót, még hosszabb időre becsalogathatnak a múzeumokba.

Budaörsön a G-Major Jazzterasz egy árnyas utca udvarhelyiségében leledzik. Szabad ég alatt, részben egy diófa alatt zenélnek és élvezik a zenét, akik eljönnek. Nem voltunk sokan, mert nemigen reklámozták az eseményt és a helyszín sem annyira megközelíthető a fővárosiak számára. Egyébként sincs sok férőhely. Én is csak úgy kerültem oda, hogy főszerkesztőnőnk, Irk Réka elcipelt magával.

Józsefváros Magdolna negyedében, a Mátyás téren található Kesztyűgyár Közösségi Ház idén is meghirdette a négy éve életre hívott Mátyás téri dallamok eseménysorozatot. Az egykoron kisebb ipari létesítményként különböző műhelyeknek otthont adott, korábbi funkciójára utaló nevet kapott, 2008 ősze óta a kultúrát szolgáló épület vezetősége a pandémia, a COVID miatti karantén megszűntével újra össze akarta hozni az elszigetelődött közösségeket, a kényszerű bezártságban élt embereket, és 2020. augusztus 7-én pénteken, az önkormányzattal karöltve elindította a téren zenés családi estéknek tervezett koncertjeit.

Múlt hétfőn kezdődtek a Bartók Konzi évvégi vizsgái. A második nap 9 formáció mutatta be tudását.

Régen nem volt ilyen élményben részem a fiatal hazai jazzgeneráció bármely koncertjén, mint szerdán este a zsúfolásig megtelt jazzklubban, ahol nemcsak a pódiumon, de a közönség soraiban is főleg lelkes, zeneértő fiatalok élvezték korosztályuk művészetét!

„Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs csodálatosabb” állapította meg Szophoklész úgy 2466 évvel ezelőtt. Nem ismerem e gondolat keletkezésének pontos körülményeit, de könnyen lehet, hogy korának valamelyik jazzkoncertje után véste kőbe kalapáccsal és vésővel ezt a – bizonyos korlátokkal - mai napig érvényes aranyköpést.

Már a koncert előzetesében is felhívtam olvasóink figyelmét, hogy a világszerte (így hazánkban is) sajnálatosan elhanyagolt hangszer igazi mestere, Szaniszló Richárd (1977) különleges művészetével (és nem kevésbé saját szerzeményeivel) az utóbbi években sikerrel lépett elő a hazai és nemzetközi megmérettetés vonatkozásában. Erről győződhettünk meg ismételten a minap a Hálóban rendezett koncerten.

Hétfőn kezdődtek a Bartók Konzi évvégi vizsgái, melyeken egyrészt a tanulók zenekari tudásukat mutatták be nagy közönség előtt a BJC-ben, másrészt az OKJ-s vizsgákat is megrendezik egyúttal.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005