Tavaly ünnepeltük Paul Desmond születésének 100-ik évfordulóját a Harmónia Jazzműhely november 29-ei rendezvényén a BJC-ben, mégpedig egy olyan formációval, amely – egy kivétellel – a MAO zenészeiből állt fel, és a „projekt” vezetője, Desmond megidézője, Bacsó Kristóf volt. Fekete Kovács Kornél, Cseke Gábor, Barcza-Horváth József és Csízi László voltak még a  „szellemidézők”, valamint a nem MAO-tag gitáros: ifj. Tóth István. (A tíz előadott számból csak egy – a  „For All We Know” volt azonos a két koncert műsorában.) Beszámolónk dec. 10-én jelent meg. Írásomat azzal zártam, hogy ugyan nem feltétlenül a jubileum kapcsán, de a „Legendás albumok” sorozatban Desmond egyik nagysikerű albumát idézik majd a MAO muzsikusai május 13-án. „Én alighanem ott leszek...” – jósoltam. Hát ott voltam, de milyen jó, hogy ezt tettem!

Az ezúttal górcső alá vont alkotás a Dave Brubeck Quartet „fogságában” lévő altszaxofonos önálló lemezeinek egyike, ugyanis a 60-as évek végétől saját karriert építő nagy művész azért korábban is kapott némi lehetőséget arra, hogy olyan kiválóságokkal is játszhasson, mint Gerry Mulligan, Art Farmer vagy Jim Hall. Ilymódon született 1959-ben a „First Place Again!” c. albuma, amelyen a két szólista Desmond és Hall, a ritmustandem pedig a Modern Jazz Quartetből ismert Percy Heath (bőgő) és Connie Kaye (dob) voltak.
Ismeretes, hogy a vinyl LP-k legfeljebb 40-45 perc terjedelműek lehettek, így ez a hét számot „felvonultató” nagylemez sem tölti ki a koncertek kb. kétszer ennyi időtartamát, még akkor sem, ha az élő előadások eleve terjedelmesebbek. Így már előjáróban megtudhattuk Árpitól, hogy lesz néhány „kakukktojás” is, azaz más Desmond lemezekről vett számokkal egészítik ki a repertoárt. Így is történt: a ráadás számmal együtt hármat tojt a kakukk. (Ezek voltak az első szett ötödik és a második félidő negyedik száma, valamint a ráadás.) Fülbemászó, ismert és kedvelt sztenderdek hangzottak el, szerencsére 1959-ben még ilyen lemezek készültek. A Brubeck Quartet akkori főszereplője, Paul Desmond (mellesleg kitűnő komponista is) nem tartotta fontosnak, hogy egy – saját nevén megjelenő – lemez számainak nagy része saját szerzemény legyen. Egy sem volt!!! Helyette tessék megnézni írásom végén, hogy mi is hangzott el. (A „Take Five” a Dave Brubeck Quartet hírneves „Time Out” c. Columbia LP-jén jelent meg, és vitathatatlanul világsikert aratott. Na, azt Paul Desmond jegyezte és egyike a mindenki által ismert jazz sztenderdeknek.)

Azt eddig is tudtuk, hogy nemcsak a két amerikai, de a két magyar szólista is hangszerének mestere. Mégis, ahogyan már említettem ez az est két főszereplős volt. Mind Árpi altszaxofon játéka, mind pedig Áron gitárimprovizációi felejthetetlen élményt nyújtottak.
Véleményem szerint Árpi azon kevés szaxofonosok egyike a „hazai pályán”, akik nem idegenkednek a modern jazz melodikus változatát favorizálni. Persze minden stílusirányzatban otthonosan mozog, mégis ő az, aki a fiatalabb generációból szívesen játszik a nagy elődök modorában. Így aztán telitalálatnak bizonyult, hogy ezen az estén ő volt Desmond „magyar hangja”. Csodaszép, kissé fátyolos, mégis szuggesztív soundjával könnyen befogadható muzsikát nyújtott a lelkes hallgatóságnak.

Amit Árpi képvisel a szaxofonosok között, az bátran elmondható Áronról is. Természetesen ő is otthon van minden stílusirányzatban, de képes felidézni a Charlie Christian-iskola nagyjainak játékstílusát, azt a jazzgitár attitűdöt, amit olyan művészek munkássága képviselt, mint Kenny Burrell, Barney Kessel, Herb Ellis vagy Joe Pass. Tökéletes választás volt Jim Hall idézésére is.
Nos, ők ketten minden számban kimagaslóan szerepeltek, ami annál is inkább nagy élmény volt, mert a dolog természetéből adódóan legfeljebb töredékét élvezhetjük játéktudásuknak a „Legendás albumok” előadásaiban, pláne a nagyzenekarban. (Ráadásul a sorozat nem is mindegyik műsorában szerepelnek.)

Barcza Horváth Józsi elbűvölő finomsággal működött közre ebben az intim zenében. Több élvezetes szólója is volt, mindjárt az első két számban és a második félidőt indító örökzöldben, a „You Go to My Head”-ben.

Csízi Laci leheletfinoman kísért, olykor szinte jelképesen, (én vagy másfél méterről csodálhattam cizellált játékát). Jellemzően a két „kakukktojásban” (Orfeusz szambája és Take Five) kicsit „hangoskodhatott”, de ő aztán mindent tud a szenzitív kíséretről, hiszen minden lemezidézésnél jelen van és kifogástalanul játszik.

Egyébként mind a zenészek, mind pedig a közönség kifejezetten élvezte és átérezte, hogy az ilyen finom, melodikus, artisztikus muzsika is mennyire képes „feldobni” a hangulatot – nemcsak a harsány, a régi idők kifejezésével élve: „hot jazz”. Ennek jó példája volt az angolszász világban hallatlanul népszerű „Greensleeves”, egy 400 éves népdal, amit Coltrane-től Leonard Cohen-ig sokan feldolgoztak, ennek a négyesnek az előadásában is osztatlan sikere volt.
Meg kell említeni azt is, hogy Árpi remekül konferált, spontán egyszerűséggel mondott el néhány érdekes információt minden szám előtt, olykor nemcsak a zenedarabról, de Desmond és Jim Hall életéről is.

Utoljára hagytam, bár az est azzal indult, hogy Fekete-Kovács Kornél (aki nem játszott ezen az estén), a „jó gazdához” illően eljött a szezonzáróra. Megtudtuk, hogy már kaphatók a jegyek és a bérletek az őszi négy koncertre, amelyek esetében érdekes fordultra kerül sor. Kornél és Gőz László, a BMC vezetője azt találták ki, hogy a jazztörténet legfontosabb, kizárólagosan jazz kiadójának, a Blue Note labelnek korai albumait veszik sorra. Így a négy őszi estén Thelonious Monk, Sal Salvador (neves gitáros, aki karrierje elején a Blue Note-nál volt szerződésben), Bud Powell és Miles Davis egy-egy korai (50-es évekbeli) albumát dolgozza fel a MAO aktuális kamaraegyüttese. Csak biztatni tudom olvasóinkat, hogy látogassák ezeket a koncerteket! Én biztosan ott leszek és beszámolok az eseményekről. De bármennyire hízelgő is lenne számomra, remélem, hogy ez nem elég még leghűségesebb olvasóink számára sem! Az élő zenét semmi sem pótolja!        

A koncert programja:

I. félidő 

• I Get a Kick Out of You (Cole Porter)
• For All We Know (J. Fred Coots – Sam H. Lewis)
• 2 Degrees East, 3 Degrees West (John Lewis)
• Greensleeves (Traditional)
• Samba de Orfeu (Luiz Bonfa)   Paul Desmond-Jim Hall   „Take Ten” c. lemezéről

II. félidő 

• You Go to My Head (J. Fred Coots – Haven Gillespie)
• East of the Sun (and West of the Moon) (Brooks Bowman) 
• Time After Time (Jule Styne – Sammy Cahn)
• Take Five (Paul Desmond)            a Dave Brubeck Quartet „Time Out” c. lemezéről 

ráadás: Alone Together   (Arthur Schwartz – Howard Dietz)   Paul Desmond-Jim Hall   „Feeling Blue” c. lemezéről

Közreműködtek: 

Dennert Árpád   altszaxofon
Komjáti Áron   gitár
Barcza Horváth József   nagybőgő
Csízi László   dobok

Opus Jazz Club,  2025. május  13.

Fotó: Csíkos Gábor (köszönjük a remek fotókat!)