Mint azt Fekete-Kovács Kornél bevezetőben elmondta, a kerek évforduló adta az apropóját annak, hogy a közel másfél évtizeddel ezelőtt a Frankfurti Rádió nagyzenekarának Porgy & Bess feldolgozását adaptálják, annál is inkább, mert annak is Lakatos Tóni volt a szólistája. Tóni nemzetközi rangját mi sem mutatja jobban, minthogy eredetileg nem másnak, mint Michael Breckernek szánták a főszerepet, de váratlan halála után nem volt kétség, hogy csakis Tóni helyettesítheti. (Az újabb feldolgozás jelentőségét növeli, hogy a komplett zenei anyagot 1958-ban a nagy tekintélyű Columbia kiadónál Miles Davis és a 18 tagú Gil Evans Orchestra játszotta lemezre. A hangszereléseket a zenekarvezető készítette.) 

A nagy amerikai zeneköltő mindmáig a nemzetközi zenei világ egyik legismertebb és legkedveltebb figurája. Érdekes, hogy – amennyiben mindenáron kategóriákban gondolkodunk, akkor elmondhatjuk, hogy őt az ún. „komoly zene” hívei és a jazzbarátok egyaránt respektálják már kerek száz éve. Mi több a Porgy & Bess a két zenei világ határán helyezkedik el és ennek megfelelően számos előadása ismeretes, még film is készült belőle Sidney Poitier (Porgy), Dorothy Dandridge (Bess) és Sammy Davis Jr. (Sporting Life) főszereplésével. A story elmesélésétől most eltekintünk, de azt elmondjuk, hogy a zenemű betétdalainak túlnyomó többsége a legkedveltebb jazz standardek közé sorolandó, mindenekelőtt a Summertime. De az I Loves You, Porgy (a helytelen ragozás a feketék „tájszólása”), az It Ain’t Necessarily So, vagy az I Got Plenty of Nothing számtalan jazznagyság repertoárján szerepel mind a mai napig! (Utóbbi a feketék szlengje szerinti formában, mint I Got Plenty o’ Nuttin’ címmel is ismert.)

De miben is áll a Gershwin opera nagyszerűsége? Egy – helyileg a déli államokhoz kötődő – autonóm afro-amerikai kultúra megjelenítése a tőle élesen elütő euro-amerikai zenei világ művészi eszköztárával. Tudni kell azt is, hogy Gershwin vette a fáradtságot, hogy az etnikai hitelesség érdekében Dél-Karolinában tanulmányozza a  feketék zenéjét és ragaszkodott a színes énekesekhez, fehérek csak a prózai részekben szólaltak meg. (És mindez a 30-as években történt!) A zeneműben tehát a folklorisztikus elemek (a spirituálé, a gospel, a country blues), valamint a jazz és az amerikai szórakoztatóipar zenei elemei keverednek a „klasszikus” opera műfaj kritériumaival. De ezek adják az alkotás egyedülálló voltát, amely meghódította a világot.

Az aktuális budapesti koncert apropója Gershwin születésének 125. évfordulója volt. Ezt a MAO úgy kívánta emlékezetessé tenni, hogy a Frankfurti Rádió Big Bandjének másfél évtizede kiadott dupla CD-jét kívánták „rekonstruálni” a két főszereplő: a szólista Tony Lakatos és a hangszerelő/művészeti vezető, Jörg Achim Keller részvételével. Az előkészületek rendben zajlottak, sőt a próba is megtörtént Budapesten két nappal az előadás előtt. Kellernek azonban vissza kellett utaznia, mivel még fontos elfoglaltsága volt a próba és az előadás közötti napon. Kedden azonban nem érkezett meg, átszállási késedelmek következtében.  Szerencsére a MAO vezetője, Fekete-Kovács Kornél oly’ mértékben ismerte a partitúrát és az egész zenei anyagot, valamint óriási rutinja van a nagylélegzetű művek színpadra állításában (Csajkovszkij Diótörő szvitjétől a MAO tagok többtételes zeneműveinek tolmácsolásáig stb.), hogy vállalta az előadás vezénylését.

Tony Lakatos „főszereplésével” a csaknem húsz rövidebb-hosszabb tételből felépülő zenemű óriási élményt jelentett. Mint ismeretes, 1958-ban a Gil Evans nagyzenekar Miles Davis-szel a szólista szerepkörben adta elő a művet, amely ebben a változatban is világsikert aratott. Az akkori technikai lehetőségek korlátai nem tették lehetővé csak egy nagylemeznyi (LP) zenei anyag, azaz kb. 45 perc közreadását, míg a két CD éppen a dupláját hozta. Természetesen a koncert legalább kétszer 50 perc volt.

Nem szükséges bizonygatnom, bármilyen szentségtörésnek is tűnhet, hogy Keller hangszerelései teljesen egyenrangúak a Gil Evans-féle feldolgozással. Pontosan fél évszázad telt el, és azért a zenei világ sem állt meg. Természetesen nem lehet az almát a körtével összevetni, de a mai hangvétel sokkal dinamikusabb, korszerűbb. Persze ehhez kell egy Tony Lakatos is. Ennek az írásnak nem tiszte Lakatos Tóni laudációja, de az ő „szóvivői” funkciója és a MAO világszínvonalú játéka, valamint az említett remek hangszerelések felejthetetlen élményt nyújtottak. Tóni telt, öblös tenor-szólama, a pianókban is intenzív tónusa, valamint elképesztő virtuozitása (a hangszerelt részekben és az improvizációkban egyaránt) ezúttal is bizonyította, hogy a legnagyobbak között van a helye. Játéka az ösztönös és a tudatos muzikalitás egységének iskolapéldája, nem sok zenész birtokolja ezt ilyen természetes módon.

A remek produkciót a svájci születésű Jörg Achim Keller hangszerelte big bandre és tenorszaxofon szólóra. A nyitánytól a fináléig az egész opera zenéjét rendkívül ötletes, kifejező, jó értelemben vett hatásos jazzátiratok formájában dolgozta fel. Ezeket a 18 tagú zenekar a tőlük megszokott magas színvonalon adta elő, döccenés nélkül kísérték a szólistát, a tagok némelyike rövid szólóra is kapott lehetőséget. Két számban még Fekete-Kovács Kornél is használta szárnykürtjét a karmesteri pulpituson.  Papp Mátyás harsonaszólóit, Subicz Gábor trombitajátékát, Elek Pista és a további négy nádfúvós játékát említeném még, ugyanis zenei értelemben annyira színes volt a hangzás (az arranzsőr jóvoltából), hogy ők váltóhangszereikkel nem kevesebb, mint tizenhét instrumentumot használtak. (Fuvolák, klarinétok, basszusklarinétok, egy-egy személynél is kétféle szaxofon stb.)  

Nem akarok bombasztikus jelzőket használni a remek koncert további méltatására, elég annyit hozzátennem, hogy számomra ez volt az „év jazzkoncertje”. De itt sem hagyhatom ki az olvasók arra történő biztatását, hogy az élő zenei élmény a leghatékonyabb műélvezet, amit semmivel sem lehet pótolni és/vagy helyettesíteni!

A komplett műsor:

1. félidő

1. Introduction
2. Jazzbo Brown Blues
3. Summertime
4. A Woman Is A Sometime Thing
5. Here Comes De Honey Man
6. The Killing
7. Gone, Gone, Gone
8. My Man’s Gone Now
9. It Ain’t Necessarily So

2. félidő

1. Opening Act II. and Fugue
2. I Got Plenty o’ Nuttin’
3. The Buzzard Song
4. Bess, You Is My Woman
5. What You Want wid Bess?
6. It Take A Long Pull To Get There
7. Oh, Doctor Jesus
8. I Loves You, Porgy
9. There’s A Boat Dat’s Leavin’ Soon For New York
10. Oh, Bess, Oh Where’s My Bess?

A Porgy & Bess bemutató közreműködő művészei: 

Fekete-Kovács Kornél   szárnykürt, művészeti vezető, karmester
Szólista: Tony Lakatos  tenorszaxofon

 Szaxofonkórus:  Ávéd János, Bacsó Péter, Bajusznács Mihály, Cserta Balázs, Elek István
Trombitások: Bukovinszki Balázs, Gráf Ádám, Subicz Gábor, Szalóky Balázs
Harsonások: Barbinek Gábor, Csáthy Miklós, Kasza Nándor, Papp Mátyás
Cseke Gábor zongora, Komjáti Áron gitár, Barcza-Horváth József bőgő, Csízi László dobok 

Hangszerelések:  Jörg Achim Keller

BMC, 2023. szeptember 26.
Fotó: Stépán Virág (köszönjük a fantasztikus képeket)