Általában brit húzónevekkel szokták párosítani a magyar fellépőket, hogy bevonzzák a közönséget. Tavaly Horváth Balázs esetében azonban ez nem történt meg, mégis telt ház volt.

 Pallai Péter a 606-ban 2023-ban.

Albert triója a jazzhagyomány klasszikus formáját képviselte, két fiatal angol, helyesebben skót zenésszel kiegészülve. Mindketten díjazott muzsikusok voltak. A bőgős Ewan Hastie Mark McKergow-díjat nyert, a dobos Corrie Dick pedig Skót Jazzdíjjal büszkélkedhet, Londonban diplomázott, majd Mark Guilianánál és Kendrick Scottnál tanult, sőt Marokkóban és Ghánában is képezte magát. Mindketten a BBC fiatal muzsikusok versenyének győztesei, bár egy évtized különbséggel.

Horváth Albert pályáját régóta követjük, de azért érdemes felidézni, hogy 2020-ban lett az Év Fiatal Jazz-zenésze, ám a pár hónap múlva kezdődő lezárások miatt háttérbe szorult. A következő évben - még mindig zárt ajtók mögött - a Jazz Showcase-en különdíjakat nyert a zenekarával. Majd idén ismét különdíjas lett a zenekar, amiben játszott. A több különdíj mellett, a legnagyobb elismerés az volt, hogy Steve Rubie őt választotta ki az őszi Music XChange koncertre.

Akkor még nem gondoltuk, hogy ez lesz az első koncert, amin Péter már nem tud részt venni a Harmónia Jazzműhely képviseletében. Októberben már fellépett László Attila is, akkor még reménykedtünk Péter gyógyulásában. Most azonban szomorú búcsút vettünk tőle.
Steve Rubie rövid, szívbe markoló beszédet mondott, és itt olvasható a UK.Jazz.News-ban a megemlékezése, felidézve a csereprogram indulását és céljait. Utána Albert is elbúcsúzott Pétertől, és neki ajánlotta az estet. A hivatalos londoni búcsúkoncert február közepén lesz.

      Bár Albert kevésbé ismerte Pétert, mégis igyekezett az alkalomhoz illően összeállítani a műsort. Péter által is kedvelt jazz standardek kerültek elő, főként nagy zongoristáktól.

A trió pontosan érkezett, majd gyorsan végigszaladtak a darabokon, hogy mire megérkezik a közönség, ők már ne zavarják a vacsorázókat. Hallgatva őket, annyit éreztem, hogy a próba szinte koncertnek hatott (kevesebb szólóval). Ritkán álltak meg megbeszélni valamit, mindannyian rögtön érezték a másikat. A próba után kérdeztem Albertet, mit szól a zenésztársakhoz, és elképedve válaszolt: „Olyan, mintha már évek óta együtt játszanánk, mindketten fantasztikus zenészek.”

Miután Péter óriási lelkesedéssel írt a 606-beli koncertekről, és az utóbbi években már rendszeresen részt vettem ezeken a cserekoncerteken, azon gondolkodtam, hogyan tudom pótolni a rajongását az írásomból. Rájöttem, hogy ez lehetetlen.

      A koncert különleges hangulatban zajlott. Péter sok londoni magyar ismerőse most nem jött el, így hárman képviseltük a magyar közönséget: Albert felesége, valamint a Liszt Intézet Virágja, aki két éve felvirágoztatta a Magyar Intézet kulturális életét a lelkesedésével és szakmai tudásával. A helyi jazzrajongók (akik a pár nappal megelőző jazzfesztiválon sem fáradtak el) viszont lelkesek voltak, tapsoltak, fütyültek, és remek atmoszférát teremtettek. Minden pillanat Péterre emlékeztetett.

Horváth Albert sok stílusban játszik kiválóan, de ezúttal a helyhez illően mainstream jazz standardeket válogatott.
Egy klasszikus dallal kezdtek, az „On Green Dolphin Street”-tel Bronislaw Kapertől. Ebben Albert gyönyörű, harmóniadús improvizációját és technikai magabiztosságát mutatta meg.
Többször kezdte a dalokat szólóval, de Thelonious Monk „Round Midnight” című opuszában, akár klasszikus koncerten is elhangozható, zseniális impróval zárta a híres művet.

      Az első félidőt Dizzy Gillespie „Groovin’ High”-ja koronázta meg, méghozzá olyan bebop-hangulatban, hogy Péter egész biztos csettintett volna. Corrie óriási dobszólóval kezdett, de mindhármuknak fantasztikus szólóik voltak, és ekkor oldódott a hangulat annyira, hogy önfeledt zenélésbe kezdtek.
A második részben balladák következtek. Az egyik legszebb volt a „Quiet Now” Bill Evans-tól. Ebben Albert brillírozott, hiszen a dalban a zongoristáé a főszerep, az ő érzékeny játéka ragadta magával a közönséget. Lebilincselve hallgattuk. A befejezésnél Corrie Dick elővette a seprűket, és azzal zárta le Evans egyik legszívbemarkolóbb dalát, érezni lehetett a meghatottságot a közönségen.

A koncertet Gene de Paul „I’ll Remember April” című kompozíciója zárta, amiben több ritmusváltással fokozták a hangulatot. Ewan Hastie utolsó improvizációja a bőgőn felejthetetlen élményt nyújtott.

A ritmusszekció zseniálisan kísérte a főszereplőt, de szólóikban saját tehetségüket is megmutatták. Remek zenészek mindannyian!
A közönség fantasztikus volt, végig aktívan reagált, a végén pedig személyesen gratulált a zenészeknek.

A hangzás, ahogy a 606-ban megszokhattuk, most is tökéletes volt. 

      Hogy hogyan tovább, azt egyelőre nem tudjuk, mert évente négyszer önköltségen nem tudok kiutazni. Muzslai Virág szerencsére felajánlotta segítségét a közönségtoborzásban és a videókészítésben. Reméljük, folytatódhat ez a húsz éve indult nagy vállalás, hogy a londoni közönséggel megismertessük a briliáns magyar jazz-zenészeket.
Köszönet a legendás londoni jazzklub, a 606 támogatásért!

Fellépők: 

Albert Horváth - piano,
Ewan Hastie   - bass,
Corrie Dick    - drums

1. On Green Dolphin Street – Bronislaw Kaper
2. Dolphin Dance – Herbie Hancock
3. Round Midnight – Thelonious Monk
4. So Tender - Keith Jarrett
5. Groovin High – Dizzy Gillespie

1. Darn That Dream – Jimmy Van Hausen
2. The Eternal Triangle – Sonny Rollins
3. Home – Michel Petrucci
4. Quiet Now – Bill Evans
5. Along Come Betty - Benny Golson
6. I’ll Remember April - Gene de Paul

London, 606 Club,  2025. november 27.

Fotók: Irk Réka (mobil)