A Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra sokirányú tevékenységét nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. Nagyzenekari munkájuk a hazai big bandek sorában alighanem az első helyezést érdemli, amelyben különleges helyet kapnak az olyan „projektek”, amikor a zeneszerzői vénával megáldott tagok kompozícióiból állítanak színpadra egészestés programokat. De van egy zseniális sorozatuk is, amikor a jazztörténet kiemelkedő lemezalbumait „rekonstruálják”, mégpedig a zenekari tagokból felállított olyan kisegyüttessel, amilyen az illető albumon játszott annakidején.

Urbán Orsi hazánk egyik legjobb énekesnője. Érdekes, mély tónusú hangszínével sokféle zenei stílusban könnyeden és modorosság nélkül énekel. Akár big bandben, akár duóban vagy trióban, quartetben énekel, a saját egyéniségét adja, mindig magas színvonalú előadást nyújt. Együtt zenél Révész Richárddal, a Budapest Jazz Orchestra-val, és saját zenekaraival is sűrűn fellép. Egy év alatt a Harmónia Jazzműhely már harmadszor kéri fel Orsit, hogy lépjen fel az aktuális zenekarával. Hallottuk az Urbán Orsi Grouppal, az Urbán Orsi-Révész Richárd duóval, és most pénteken az Urbán Orsi Quartet lépett színpadra, ahol a partnerei, Kollmann Gábor szaxofonon, Révész Richárd zongorán és Czibere József ütőhangszeren kísérték. Még a koncert előtt kérdeztem Urbán Orsit a terveiről.

Fordulatokkal teli út vezetett odáig, hogy napjaink két legjobb magyar jazzhegedűse egy színpadra álljon. A jazz, a népzene és a világzene határterületén mozgó Lantos Zoltán és Kézdy Luca május 25-én szombaton telt házas koncertet adott a Nyitott Műhelyben. A saját pályát bejáró, de hasonló zenei attitűddel építkező két zenész bepillantást engedett az előzményekbe. A magyarjazz.hu munkatársa első kézből kapott információt arról is, amikor egy váratlan és véletlen baleset miatt csaknem meghiúsult a hosszú évek óta tervezett fellépés.

Már magam is mulatságosnak tartom, hogy minden londoni koncertbeszámolót a koncert viszontagságos előzményeivel kell kezdenem. Természetesen nem a Royal Festival Hallról, hanem a brit főváros egyik jazz szentélyéről, a 606 Clubról van szó. A viszontagságok fő oka általában a londoni közlekedés, melynek következtében, az általában du. 5-re beütemezett próbákról a sokszor vidékről vagy londoni külterületről érkező zenészek rendesen elkésnek. Pedig az ember úgy gondolná, hogy miután 7-kor már beengedik a klubba a közönséget, még akkor is, ha az előadás csak 8.30-kor kezdődik, arra a 2 órás felkészülésre égető szükség van, hiszen a vendégszereplő magyarok általában életükben akkor találkoznak először brit zenésztársaikkal.

Megszokhattuk már, hogy a BMC a legprogresszívebb jazz irányzatok mellett a műfaji határokat feszegető és/vagy átlépő etno- vagy világzenei programoknak is helyet ad. Mindez vonatkozik nemcsak műsorpolitikájukra, de lemezkiadásukra is.  Ilyen vonatkozásban felejthetetlen élményként raktároztam el azt az öt évvel ezelőtti programsorozatot, amelyben pár napon belül öt olyan koncert követte egymást, amely egy kiemelkedő nemzetközi jazzfesztiválnak is dicséretére vált volna. A fényes sorozat a Joey Calderazzo trióval indult, majd a Gadó Gábor-Sébastien Boisseau-Balázs Elemér hármas vendégművésze Dave Liebman volt. Úgy látszik, hogy a triók domináltak, mert a Hans Lüdemann Trio, éppen egy afrikai balafon játékossal (Aly Keïtával) Trio Ivoire néven lépett a pódiumra. Aztán Joachim Kühn triója következett, amelyben a pianista két partnere a marokkói lant (oud) mestere Majid Bekkas és a spanyol dobos Ramon Lopez voltak társai. Végül Tóth Viktor Mahasimbavi Players nevű nemzetközi bandjében a „húzónevek” Bart Maris belga trombitás és az afroamerikai csodadobos, Hamid Drake voltak.

Ahogy a címből kiderül, egy rendkívüli, megismételhetetlen nappal ért véget az egyetemisták vizsgakoncertje 2019-ben. Igaz, a jazz mindenképpen megismételhetetlen, az utolsó nap mégis tartogatott egy nagy meglepetést. De először nézzük az egyetemisták pénteki jobbnál jobb koncertjeit. És persze ismét kiemelném a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, aki mindhárom nap biztosította a zenészeknek a tökéletes hangot.

Két nap, három koncert Al Di Meolával a MoM-ban

Csütörtökön sem szűkölködtünk a tehetségekben. Talán a jobb időnek köszönhetően, szép lassan félházig telt a BJC koncertterme. Aki esetleg pénteken el tud lógni, vagyis előbb be tudja fejezni a munkáját, annak ajánlom, hogy a Szaxofon Quintetet és Lakatos Ági énekegyüttesét mindenképpen hallgassa meg, és ha már ott van, a többi zenekart se hagyja ki.

Jubileumi koncert az S4-ben a Háló All Stars együttessel.

Négy hónappal a félévi vizsga után, ismét számot kell adniuk tudásukról a Zeneakadémia Jazz tanszakának hallgatóinak/zenészeinek. A tavaszi őszben kevesen voltunk. Talán holnap már nem esik, többen meghallgatják a jövő jazz zenészeit. Érdemes!
Nem is tudom, hogy írjak, hogy ne csak dicsérjem a mai vizsgázókat, mert ismét olyan koncerteken vehettünk részt, amik önmagukban is megállták volna a helyüket. Külön szeretném kiemelni a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, a jó hangbeállításai sokat lendítettek a fiatalok előadásain.

Jazz nad Odra Lengyelország leghíresebb jazzfesztiválja, épp idén 55 éves. Az 1964 óta működő fesztivál csak kétszer nem került megrendezésre, 1988-ban és 1990-ben. Emiatt a fesztivál miatt indult el több városban is jazzfesztivál Lengyelországban: Poznańban, Gdańskban, Toruńban. Ahogy nálunk, úgy Lengyelországban sem nézték jó szemmel a kommunista vezetők a jazz térhódítását, de a sikernek, a népszerűségnek köszönhetően, utat tört magának.

A Harmónia Jazzműhely által a Budapest Jazz Club és a legendás londoni 606 Club között kialakított zenei cserekereskedelem részeként pénteken (május 10-én) a kiváló brit zongoristanő, Nikki Iles játszott a BJC-ben veretes hazai kísérettel, jelesül Orbán Gyurival a bőgőn és Juhász Marcival a dobokon. (Az utóbbi esetében a „hazai” jelző azért kissé kétséges, hiszen Marci javarészt Svájcban él, és Európa-szerte öregbíti a magyar jazz hírnevét).

Természetesen Bill Frisell jelentette a „húzónevet” annak a gitárduónak a koncertjén, ami telt házzal került sorra a Müpa Fesztivál Színházban szerdán este. Ezt nem csak azért bocsátom előre, mert őszintén szólva alig van tudomásunk az északi világ zenészeiről még akkor is, ha az ECM kiadó jóvoltából meglehetősen sok skandináv muzsikus került képbe az elmúlt években. Mindenesetre a Frisellel fellépő izlandi basszusgitáros, bizonyos Skúli Sverrisson sem akárki: több mint száz lemezen működött közre az 1966. október 23-án született művész.   

Az iF kávézóban (Bp., Ráday u. 19.) május 8-án nyílt meg Siklós Péter Csak jazz című fotókiállítása, mely június 5-ig nézhető meg a kávézó nyitvatartási idejében. Az alábbiakban közöljük Zipernovszky Kornél, lapunk főmunkatársa megnyitó beszédét. 

Nemrégiben számoltam be honlapunkon a Linda Oh trió koncertjéről, ami ugyanebben a teremben került sorra.  Május 1-én este aztán egy remekül sikerült, teltházas lemezbemutatón vehettem részt ugyanitt.  A meghívást még március elején kaptam Micheller Myrtilltől a Hálóban, amikor is a Voice&Guitar (azaz Myrtill és Pintér Tibor) adott nagysikerű koncertet a Semmelweis utcai S4-ben. Legújabb lemezükkel is megajándékoztak akkor, amelyről időközben recenzióm is megjelent.  Myrtill népszerűségét bizonyította, hogy a legváltozatosabb korosztályok képviselői gyűltek össze ezen a szép tavaszi estén – kifejezetten ünnepi hangulatban.