fbpx

Pozsár Eszter 50 // Parádés születésnapi koncert az Opusban

2020. szeptember 22.

Bár hölgyek esetében nem szoktuk firtatni az életkort, de hősnőnk nyugodtan letagadhatna legalább egy évtizedet. Így aztán sztoikus nyugalommal fogadja félévszázados „fennállását”, és olyan koncertet adott zenészbarátaival pénteken este, amelyben megmutatta, hogy művészete mennyire különleges színfolt a hazai jazz palettáján. Igyekszem is minden fellépésén ott lenni, legutóbb tavaly november 24-én élvezhettük játékát ugyanitt, amelyről mi is beszámoltunk ezen a fórumon.

Hogy még inkább megvilágítsam fenti állításomat, Eszter – nagyon dicséretesen – a saját útját járó sokoldalú művész, aki egyáltalán nem „ragadt le” a műfaj mindenki által játszott stílusirányzatainál, hanem egyedi, általa kortárs jazzként (olykor kortárs-jazzfantáziának) aposztrofált egyedi muzsikával bűvöli el a lelkes hallgatóságot. A koncert első felében trió felállásban játszott, fuvolát, (egy számban) bambuszfuvolát, és persze szopránszaxofont használt. Csurkulya József cimbalmozott és a veterán Horányi Sándor gitározott. Ez a formáció eleve hozta azt a korábban említett saját utat/hangzásvilágot, ami Eszter művészetét unikálissá teszi a hazai zene világában.

Elöljáróban még annyit, hogy Eszter remekül vezette fel a számokat, kedvesen, szellemesen konferált és mondott néhány szót a soron következő darabról. Az indító szám „Napraforgó” c. kompozíciója volt, amelyben a fuvola és a gitár meseszép duó játékát követően a cimbalom bekapcsolódása fokozta a darab előadásának különleges hangzásvilágát. Csurkulya Józsi „Gyere bé” c. száma a „Lovamat kötöttem” c. magyar népdal feldolgozása, aminek közkedvelt gyönyörű dallamát szopránszaxofonon játszotta Eszter a cimbalom mesteri kíséretével. A Django Reinhardt-féle gipsy-jazz swingelő stílusának jegyében született, és hangzott el Csurkulya Józsi „Swing Your Steps” névre hallgató fergeteges száma, amelyben ezúttal is virtuóz fuvola és cimbalomszólókat hallhattunk. Ezután következett a keleti zenéhez vonzódó Eszternek „Holdidő” című misztikus kompozíciója, amelynek előadása – számomra legalábbis – az első félidő csúcsa volt. Eszter hosszabb időt töltött Indiában zenei ösztöndíjasként, onnan hozta a bambuszfuvoláját, a bansurit és persze annak az egzotikus, orientális világnak minden tapasztalatát. A gyönyörű dallamvilágú, hosszú bevezető szólójáték után a cimbalom hangzását is indiai megfelelőjének soundjára vette Csurkulya, amit aztán Sanyi gitárjátéka egészített ki. Az argentin Astor Piazzolla hatására kreálta Eszter „Tango Contempo” c. szerzeményét, amely szép gitár bevezetéssel indult, majd vérbő tangóvá nőtte ki magát, amelybe a cimbalom is remekül illeszkedett. Csurkulya rejtélyes című „Gerappa”-jának megfejtése, mint kiderült: „életérzés”. Ezt természetesen egy fantasztikus cimbalom-intro vezette be, majd ismét a fuvola került „bevetésre”. Ez a balkáni zenei hagyományok által ihletett lendületes szám méltóképpen zárta le az első félidőt.

A szünet után Eszter meghívott vendégei, kedves régi zenészpartnerei is „beszálltak” és színesítették a műsort a legkülönfélébb felállásokkal, hiszen az „alaptrió” egészült ki további három zenésszel, mégpedig olykor egyenként, de később együttesen – szextetté bővítve a formációt.

Elsőként a Budapest Saxophone Quartetből, no és Eszter említett tavaly őszi koncertjén megismert Puskás Levente csatlakozott az alaptrióhoz. Klasszikus zenész, azon kevesek egyike, aki szívesen (és milyen jól) játszik jazzt altszaxofonján. Már ez a szokatlan formáció igazán különleges hangzásvilágot képviselt, hiszen fuvola, altszaxofon, cimbalom és gitár nem mindennap hallható egy színpadon. Nem véletlenül nevezi Eszter Contempo Eclectic-nek ezt a felállást. 

A második szett indító száma Eszter „Eső után” c. keringője bűvölte tovább a hallgatóságot. Majd ezt követően az est egyik legnagyobb meglepetése, mégpedig kettős meglepetése következett. A minden zenei stílusra odafigyelő Eszter remekül sikerült, táncra ingerlő „Hip Hop” c. szerzeményének előadásához Hudák Zsófi bőgős csatlakozott. A szédületes előadásban Eszter szopránszaxofon játéka felejthetetlen élményt nyújtott.

Újabb vendég következett: Nagy János Yancha személyében. Ő is régi kedves barát és zenésztárs, aki zongoraművészi tevékenysége mellett, mint komponista és hangszerelő is kiemelkedő képviselője a hazai zenei életnek. Együtt jártak Eszterrel a konziba és a főiskolára is, Eszter „CoolActive” nevű szextett formációjának is tagja volt csaknem húsz évvel ezelőtt. A zongora-fuvola duett Eszter „Elengedtelek” c. számával remekelt.

De Horányi Sanyi sem maradhatott ki a komponisták sorából, tőle az „Autocash” c. szerzeménye hangzott el egy másik kvartett felállásban (zongora, szopránszaxofon, cimbalom, gitár). Eszter humorosan big bandként aposztrofálta a következő, azaz a szextett formációt, amely Csurkulya „Budapest Tango”-ját fergeteges előadásban játszotta el óriási sikerrel. Külön kiemelendő Hudák Zsófi szólója, de ez a fantasztikusan ízléses bőgőjáték és hangszerének meleg, kellemes tónusa alighanem mindenkit meglepett. És ha már a magyaros temperamentumú zenéről beszélünk, akkor ez jellemezte Eszter „Hungarian Blues”-át is, olyan fergeteges szólókkal fűszerezve, hogy ez már igazi jam session jelleget adott a produkciónak, hiszen a szextett minden muzsikusának módja volt megmutatni tudása legjavát. A vastaps után még visszajöttek és a ráadás szám is igazi meglepetés volt: Beyoncé „Survivor” című pop slágerét igazi kamaradarabbá formálva adták elő.  Soha aktuálisabb címet, mint a Túlélő. Reméljük, hogy a hazai jazzben nem lesznek olyan áldozatok, mint Ellis Marsalis (a négy Marsalis fivér zongorista papája) vagy a Miles Davis utódaként emlegetett trombitás, Wallace Roney. Bízunk abban, hogy „survivor”-ök leszünk, már csak azért is, mert a zene létrehozásához és élvezetéhez élő muzsikusok és rajongók szükségeltetnek!

Járjunk jazzkoncertekre maszkban, kesztyűben, gázálarcban vagy szkafanderben, csak a fülünk legyen szabadon, mert az élőzenét semmi sem helyettesíti!

 

  1. Napraforgó (Pozsár Eszter)
  2. Gyere bé  (Csurkulya József)
  3. Swing Your Steps  (Csurkulya József)
  4. Holdidő  (Pozsár Eszter)
  5. Tango Contempo  (Pozsár Eszter)
  6. Gerappa!  (Csurkulya József)  
  7. Eső után  (Pozsár Eszter)
  8. Hip Hop  (Pozsár Eszter)
  9. Elengedtelek  (Pozsár Eszter)
  10. Autocash  (Horányi Sándor)
  11. Budapest Tango  (Csurkulya József)
  12. Hungarian Blues  (Pozsár Eszter)
  13. Survivor  (Beyoncé & Anthony Mathew)

 

Pozsár Eszter, fuvola, szopránszaxofon, bambuszfuvola (bansuri)
Csurkulya József, cimbalom
Horányi Sándor, gitár
Puskás Levente, altszaxofon
Nagy János, zongora
Hudák Zsófi,  bőgő

 
Fotó: Irk Réka
Opus Jazz Club, 2020. szeptember 18.

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005