fbpx

Honlapunkon nem ritkák a Háló Jazzklub havi rendszerességű koncertjeiről szóló beszámolók. A 2008-ban indult rendezvénysorozat nem akármilyen jubileumot ünnepelt szeptember 20-án: 150-ik alkalommal jöttek össze a kellemes környezetben kiváló muzsikára kíváncsi törzstagok és újabb vendégek, hogy világhírű hazánkfia Tony Lakatos és barátai társaságában ünnepeljék meg ezt a nevezetes napot.

A tomboló nyár helyére az indián nyár helyett valami egészen más érkezett. Semmiképpen nem fesztiválbarát idő. A 10. alkalommal megrendezett 4 napos (AVL-)Érdi Jazz Fesztivál az első nap után beköltözött a Szepes Gyula Művelődési Központ őrző-védő falai közé. Egész pontosan délután 3-ra az Érdi Galéria előtt landoltam, hogy boltívekkel teli termében megnézzem a Pont az a dal c. filmet, az indián nyarat legalább nevével megidéző, annak hiányát így némileg enyhítő Dakota Johnson főszereplésével, aki stílszerűen művészeti asszisztensként, menedzserként, producerként próbálja valóra váltani saját és ügyfele(i) álmait.

A szeptember eleje még a nyáron is „üzemelő” jazzklubok esetében is évadnyitókat hoz, hiszen vannak olyan műsorsorozatok, amelyek nyári szünetet tartanak. Ilyen a már 2018 óta a MAO által működtetett „Legendás albumok” sorozat is, amelyben a műfaj történetének legfontosabb lemezeit mutatják be – élőben. Most éppen egy korszakalkotó Bill Evans lemez került sorra az őszi évad indítása alkalmából…

Három olyan eseménnyel nyitotta őszi jazzévadát a Müpa, amelyek mindegyike a legszélesebb közönség számára is a műfaj könnyen befogadható értékeit képviselte. Jómagamat a kínálatból a „szombat esti láz” érintett, amelyben egy katalán trombitás-énekes hölgy lépett fel öt kiváló magyar jazzmuzsikus társaságában.

HARMONIÁS SZEZONNYITÓ

2024. szeptember 12.

A Budapest Jazz Club fennállása óta egyik legrégebbi műsorszállítója a Harmónia Jazzműhely a nyári szabadságból visszatérve hagyományaihoz hűen, szeptember első péntekén nyitotta őszi szezonját. Ugyancsak a hagyományokhoz tartozott, hogy az első „Harmóniás” jazzpénteken Szakcsi Lakatos Béla formációja játszott. A Nemzet Művésze halála után immár második éve remélhetőleg évtizedekre új hagyományt teremtő legendás muzsikust, az idén 80 éves születésnapját ünneplő Kőszegi Imrét, és ezúttal gitáros vendéggel kiegészült újra élesztett Rhythm & Brass zenekarát konferálhatta be a hagyományoknak megfelelően kockás inget viselő műhelyalapító, Pallai Péter.

Egy év kihagyás után, idén ismét fiatal jazz tehetségeket keresett a Magyar Jazz Szövetség. Miután a régi nevet az ötletgazda nem engedte használni, így én sem írom le, hogy ki találta ki ezt a jó versenyt, ami annyi tehetséget juttat a figyelem központjába. Ezúttal is egy közönségdíjas és egy szakmai díjas nyerte a versenyt, amit pénzjutalommal és fellépési lehetőséggel honoráltak.

Minden évben, júliusban tartja a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ a bemutató napját. Ekkor már a fiatalok több hete együtt dolgoznak tanáraikkal, így a nyári szünetük egy részét a tehetség központban töltik, de mégsem bánják ezt. Sőt kiváltságosnak érzik magukat, akik bejutnak ebbe a képzési intézménybe, hiszen sokkal nagyobb figyelem irányul rájuk, mint egy harminc fős osztályban, arról nem is beszélve, hogy a hazai szakma krémje tanítja őket.

VIRÁGÜNNEP KÁNIKULÁBAN

2024. augusztus 12.

Czakó Virág tehetségére már a Bartók Konzi utóbbi időkben teltházas vizsgáin felfigyelhetett a közönség. A jó hír is terjedhet gyorsan, alig húszévesen fellépési lehetőséget kapott a Budapest Jazz Clubban és az Opusban, rendszeresen koncertezett az iF-ben, meghívták többek között a Debreceni Bor és Jazz Fesztiválra, tavaly februárban pedig a Harmónia jazzműhely Jazz - Csillagvizsgáló sorozatában is megcsodálhattuk. Idén nyáron a Hágai Királyi Konzervatórium hallgatójaként, a szünidőben látogatott haza Hollandiából, és egy villám turné utolsó állomásaként, bő kéthete a Budapest Jazz Clubban búcsúzott egy időre tőlünk.

Jazz és bor. Több évtizede, hogy ez a páros újra egymásra talált Magyarországon. A borászatok egy része jó ideje ráérzett arra, hogy érdemes olyan fesztiválokat, koncerteket támogatni, ahol ők is megjelenhetnek. A jellemzően gasztrofesztiválokon a blues és a jazz-zene mellett a pop és a rock is megjelenik. Így történt ez augusztus 2-án a Nagykanizsához tartozó Látóhegyen is, ahol a Cika Borház és Fröccsterasz tulajdonosai Borestet tartottak. Ezen a Gayer Mátyás Trió lépett fel.

Augusztus 1-én a nagykanizsai Cukker Művek Kávéház teraszán adott koncertet a gypsy jazzt játszó Jean Reload Trió. A szép nyári este, a hangulatos helyszín, a finom sütemények, a pezsgők, a finom borok, a zene és a csillagok együtt állása is kedvezett egy felejthetetlen estéhez. Így is történt, nem látva a közelgő viharfelhőket. Utólag kicsit hasonló feeling – mégsem olyan durva és embertelen – mint a Titanic süllyedése. A zenekar még játszik, miközben a „Titanic” léket kapott. Nem szokványos beszámoló készült ezúttal, egy koncert margójára.

A Művészetek Völgyének első két napja már hozott különleges koncerteket, de a vasárnap még tartogatott meglepéseket.

Telt ház fogadta a Harcsa Veronika Udvarban fellépő Dés András Quartetet. 

Az idei Művészetek Völgyében olyan sok jazz-zene szólt, amennyi még sosem, de egyéb programokból sem volt hiány, teljes kikapcsolódást és feltöltődést jelent a tíz nap a Völgyben. Ami még rendkívüli volt, az időjárás, de kivételesen pozitív szempontból.

Lassanként tradícióvá válik, hogy a MAO minden alkalommal két koncertet ad a Harcsa Veronika Udvarban, mégpedig két különböző műsorral.

Zenei szempontból mozgalmasan zárul az idei július Nagykanizsán. Jazz , rock, blues és fúziós műfajok jellemezték az elmúlt napokat. Elmondhatjuk, hogy ezeken a rendezvényeken főszerepet játszott az a nemzetközi formáció, ami luxemburgi-holland-magyar zenészekből jött létre 2004-ben. A garázszenekarból verbuválódott Benoit Martiny Band alakulásuk óta nagy karriert futott be Euróbában és Ázsiában egyaránt. Idei turnéjukon Luxemburgban, Németországban, Hollandiában, Koszovóban és Magyarországon léptek és lépnek fel klubokban, fesztiválokon.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005