

Már az is meglepetés, hogy Davis pályája elején a legendás Blue Note „istállójába” került, hiszen első, akkoriban 25 cm (azaz 10 inch) átmérőjű mikrobarázdás lemezét, majd a rövid Blue Note „kitérő” után számos nagylemezét a Prestige-nél készítette. A világhírnevet pedig a több mint félszáz Columbia album hozta meg számára, ezek sora 1956-ban indult. De a találó cím arra utal, hogy a huszonéves fiatalember trombitájával már az akkoriban egyetlen független jazzkiadó jó szimattal rendelkező vezéreinek (Alfred Lion és Francis Wolf) figyelmét is felkeltette. (Más kérdés, hogy egy népszerű amerikai film címét „kölcsönözték”, és ez alighanem jó marketing fogásnak bizonyult... (A lemez címe kapcsán megjegyzem, hogy az amerikai szóhasználatban a „horn” bármilyen fúvóshangszert jelenthet, tehát nem kürtre kell gondolni. Botcsinálta fordítók évtizedekkel ezelőtt pl. Gerry Mulligannel kapcsolatban voltak szívesek a baritone horn kifejezést baritontrombitának magyarítani.)
Tehát az első Prestige LP-t három Blue Note LP követte, ezek közül az első (sorrendben Davis második nagylemeze) a Young Man volt. A felvételek a New York-i WOR stúdióban készültek 1952. május 9-én. A Prestige-től való (összesen csak három 10 inches LP-t eredményező) elpártolást az tette lehetővé, hogy Davis 1951-ben felvett legelső LP-jére vonatkozó szerződése nem kizárólagos (azaz exkluzív) volt és csak egy évre vonatkozott, így nem volt akadálya a „hűtlenségnek”. Davis élete nagyon „zűrös” volt abban az időben heroinfüggősége miatt, amiből hihetetlen akaraterővel maga mászott ki.
A lemez hat számából négyben szextett formáció játszott (Davis (tp), J.J. Johnson (tb), Jackie McLean (as), Gil Coggins (p), Oscar Pettiford (b) és Kenny Clarke (dr)), kettőben pedig csak a kvartett.

Ezúttal tehát egy mindössze hat számot tartalmazó nyúlfarknyi lemez került górcső alá, amiből úgy lett kétórás program, hogy a rendkívül gazdag életpályából történő szemezgetéssel egy jó értelemben vett eklektikus Davis-est kerekedett. Ezt az is fokozta, hogy az eredetileg hat főre tervezett stáb nyolcra nőtt, lehetővé téve, hogy különböző felállásban kvartett, szextett, sőt oktett is sorra kerüljön. A különböző felállás úgy értendő, hogy az oktett kivételével a másik két felállásban is volt változás, kivéve a ritmusszekciót, akik végig „robotolták” a két órát, és milyen remekül... Az együttes „motorja”, mint már évek óta a Cseke Gábor (p), Barcza-Horváth József, (b) és Csízi László (dr) trió volt.



A szextett idézéséhez a „betervezett” három fúvós Fekete-Kovács Kornél (tp), Bacsó Kristóf (as) és Szalóky Béla (tb) voltak. És most jön a kellemes meglepetés. Két „jazzapuka” trombitás fia is „beszállt”, de még hogyan... Láthattuk/hallhattuk, hogy milyen elképesztő minőségű utánpótlás van a színen. Akinek a papája a zenekarban is szerepelt, az a MAO lead trombitása: Szalóky Balázs, a másik „jazz-gyerek” pedig Tűzkő Csaba tenorszaxofonos trombitás fia: Tűzkő Salamon. Aki még nem hallotta őket játszani az nem is tudja elképzelni, hogy mekkora muzsikusok. Balázs a MAO nagyzenekarral mindenfelé, de pl. 2022 őszén a londoni 606 klubban is óriási sikerrel szerepelt, Salamon koncertjeinek magam is lelkes látogatója vagyok a BJC-től az Opusig.


Ami a repertoárt illeti (lásd: a beszámoló végén) az első félidő első három száma (I/1, I/2 és I/3) az eredeti LP A-oldalát, valamint a második félidő (II/2, II/3 és II/4) jelzésű számai a B-oldalt képviselték. Három veretes sztenderd (I/4, II/1 és II/5) egészítette ki a Davis-emlékest repertoárját.
A koncert a lemez „rekonsrukciójával” indult, három szám hangzott el – eredeti sorrendben – a lemezről, két számot hallhattunk a szextett előadásban, majd a mindenki által ismert örökzöld, a „Yesterdays” következett kvartett formációban. Davis „magyar hangja” ezúttal Szalóky Balázs volt. Édesapjának a számok közötti – a lemezzel és Davis-szel kapcsolatos – szakszerű, de mégis mindenkihez szóló kommentárjai nagyon érdekessé tették az előadást, amelynek első félideje egy kiegészítő kakukktojással zárult: a híres „Seven Steps to Heaven” a szextett előadásában Kornéllal a trombitaszólamban.
A szünetben (és a koncert után is) nem győztem lelkendezni a zenészeknél, mivel – ahogyan ezt már százszor kifejtettem – egy ilyen világszínvonalú produkció bátran lekörözi számos nagynevű külföldi együttes (vagy szólista) „na legyünk túl ezen is” hozzáállását és az ezzel járó enervált előadását.

A második szett – ha lehet még forróbb hangulatot hozott. A Kind of Blue c. Davis LP (sokak szerint a világ legnagyobb jazzlemeze) egyik gyöngyszeme, a „Blue in Green” hangzott el a kvartett előadásában Kornélnak Davist szinte kísértetiesen idéző szordínós trombitajátékával. Ez követte a bemutatandó lemez B-oldalának három száma olyan szextett felállásban, amelyben a trombitás Szalóky Balázs volt, apja és Bacsó Kristóf társaságában...
Ha létezik fergeteges koncertzárás, akkor a jó öreg Davis kompozíció, a „Walkin'” az volt. Mind a nyolc muzsikus nekiveselkedett, valami csodás volt már a téma felvezetése is, (azért öt fúvós már tud szólni), aztán a briliáns szólók. Felírtam a szólók sorrendjét, először Szalóky Balázs trombitajátéka bűvölte el a közönséget majd Bacsó Kristóf szédületes altszaxofon improvizációját tapsoltuk meg, Tűzkő Salamon tűhangjait a trombitán Szalóky Béla pozánszólója kellett volna kövesse, de az az ötlete támadt, hogy gyorsan elkérte fia hangszerét és fenomenális szólóval bizonyította, hogy ő bizony a trombitán is kiváló. A remek hangulat jele volt, hogy minden hangszeres újabb és újabb periódusba fogott, alig akarta átadni a „stafétabotot”. Kornél remek szólójában még a „beépített” „So What” idézet is illusztrálta, hogy ez már igazi „örömzene”! Persze Cseke Gabi, Józsi és Laci is brillírozott, mind a nyolcan alig akarták abbahagyni. A nagy ováció után nem is volt merszünk még valami ráadást kicsikarni a fáradt zenészekből.

A koncert programja:
I. félidő
- Dear Old Stockholm (Traditional) (Tűzkő (tp), Bacsó (as), Szalóky Béla (tb) + trió
- Woody 'n' You (Dizzy Gillespie) az előző felállásban
- Yesterdays (Jerome Kern – Otto Harbach) Szalóky Balázs (tp) + trió
- Seven Steps to Heaven (Victor Feldman) FKK (tp), Bacsó (as), Szalóky B. (tb) + trió
II. félidő
- Blue in Green (Bill Evans) Fekete-Kovács Kornél (tp) + trió
- Chance it ( ) Szalóky Balázs (tp), Szalóky Béla (tb), Bacső Kristóf (as) + trió
- Donna (Miles Davis) az előző felállásban
- How Deep is the Ocean (Irving Berlin) Tűzkő Salamon (tp) + trió
- Walkin' (Miles Davis) oktet
Közreműködtek:
Fekete-Kovács Kornél trombita
Bacsó Kristóf altszaxofon
Szalóky Béla harsona
Cseke Gábor zongora
Barcza-Horváth József nagybőgő
Csízi László dobok
vendégek: Szalóky Balázs trombita és Tűzkő Salamon trombita
Opus Jazz Club, 2025. december 10.
Fotók: Csíkos Gábor (köszönjük a fotókat)








