Jazz.hu / MagyarJazz szakmai jazzportál
2025. március 18.
Libisch Károly
2025. március 8-át - az idén 950 éves - Szolnokon rendhagyó eseménnyel köszöntötték. A Művésznő-nap keretében a Tisza mozi előterében kiállítás nyílt képzőművésznők alkotásaiból - festmények, fényképek, festett tárgyak -, illetve az esti koncerten a Rambler zenekar játszott - stílszerűen szólista énekesnővel - Szabó Gábor programjából átvett dalokat, majd a koncert után egy hölgy "lemezforgatással" biztosította a jó hangulatot.
A Gadó Gábor és Harcsa Veronika 2024-es, közösen jegyzett lemezének – magyarul: A virágok nyelve – bemutatását nagyon egyszerűen elintézhetném a honlapon azzal, hogy ez az album NEM jazz, tehát ne is foglalkozzunk vele itt! Nos, a dolog talán nem ennyire egyszerű – én pedig szeretem a szakmai kihívásokat. De kezdjük talán a kályhánál…
A tavalyi évet úgy terveztem befejezni, hogy az utolsó hónap – számomra! - fontosabb koncertjeiről és lemezkiadványairól írok ismertetőket, esetleg ajánlókat. Volt néhány kitűnő esemény, lemez…
A magyar könnyűzenében néhány zenekar, együttes is ünnepelt már komoly jubileumot. Talán elég, ha csak két példát mondok 50 év felettire: a Benkó Dixieland és az Omega stb. Ehhez képest a 40 év talán nem tűnik soknak. De!
Gyárfás István, Szabó Gábor-díjas jazz-zenészünk több szálon is kötődik a szabói életműhöz. Ennek kapcsán már csinált egy műsort zenekarával a mester számaiból és hangszereléseiből, melyet több helyen is bemutatott. A Zene Házában találkoztam a programmal, még tavaly. A már évek óta – ~2018-tól – változatlan felállású zenekarral, a Guitar Madness társulatával pedig készítettek egy albumot, melyet Szabó Gábor emlékének ajánlottak (Hommage à Gábor Szabó {Szabó Gábor emlékének}). Az öttagú formációban hárman gitároztak (Gyárfás István, Rieger Attila és Szalay Gábor), illetve a ritmusrészleget Soós Márton (nagybőgő) és Cseh Balázs (dobok) alkotta.
Mottó: Mindig szerettem a népzenéket (eredetiben) és a népi törekvések megjelenését eredendően nem hagyományos közegükben megszólaltatva, az egzotikus hangszereket hallgatni, akár a jazz műfajában is. Ezért is szeretem az úgynevezett etno-jazz stílusait, irányzatait; és nem csak kíváncsiságból! Vannak persze érzelmi kötödéseim: például a belga, lengyel, litván vagy katalán zenékre jobban figyelek, mint másokra.
Számomra Kézdy Luca (hegedű, elektronika) neve nem hangzott eddig sem idegenül, de – vidékiként – nem kerültem el a zömmel fővárosi koncertjeire.
Hans Lüdemann 1961-es, hamburgi születésű német muzsikus: zeneszerző, zongorista. Klasszikus zongora szakot a hamburgi konzervatóriumban, jazz-zongorát a Musikhochschule Kölnben és a Banff Centre-ben (Kanada) tanult. Kölnben szerezte meg az (első) jazz- mesterdiplomáját, emellett Joachim Kühnnél magánúton is tanult.
A BMC kiadó 2022-ben megjelent sugárlemezeiből csemegézve most egy francia együttes albumát mutatom be.
Létezik Berlinben egy fesztiválszervező iroda, amely elsősorban az extrém és világzene területén tevékenykedi, érintve a jazz műfaját is. Szeptemberben az XJAZZ! vonzáskörébe tartozó két együttes is koncertezett az Opus Jazz Club színpadán. Közülük most a korábbi, a szeptember 16-ai eseményről, Milad Khawam szír trombitás fellépéséről írok.
Tiszakécske fesztiválváros, bár sem a lakói, sem a rendező szerv tudatáig ez még nem jutott el. Így esett, hogy az eseményt a művelődési ház alig plakátolta ki a városban! Ezért történhetett, hogy ez a zenei esemény az elmúlt évek nézőszámát eléggé – nagyon! - alulmúlta.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete budavári palotájában található a Zenetörténeti Múzeum. Ennek 7. termében volt az a szeptember 18-án bezárt kiállítás, mely a magyar harmonikaművészet eddigi legnagyobb alakja, Tabányi Mihály 100. születésnapja alkalmából emlékezett tevékenységére.
A Virág Benedek Ház udvara adott otthont egy rendhagyó könyvbemutatónak. A lassan már egy évtizede nálunk élő olasz-magyar zenei szakíró, Stefano Orlando Puracchio legújabb könyvének bemutatóját a magyarországi Olasz Intézet támogatásával, egy beszélgetés keretében mutatta be a nagyérdeműnek.
Számomra a megmondóemberi állapot most nem játszik! Kritikusi életem folyamán ugyan volt néhány alkalom, amikor értékítéletet mondtam egyes zenészek megjelent lemeze vagy koncertje után, de erre a „hibámra” nem szívesen emlékszem. Nem vagyok ugyanis híve annak, hogy ledrongoljam egy szuverén alkotó aktuális érzelmi állapotát tükröző alkotást – amennyiben persze elfogadjuk az esztétika ezirányú tételeit. Sokszor inkább hallgatok vagy esetleg „érted haragszom, nem ellened” hozzáállással mondok el egy-két észrevételt. Mint ahogy most is…
Ha jól számolom, akkor 1977 februárjában, Zygmunt Krauze koncertjén jártam először Zeneakadémia – akkor még nem Solti nevű! – kistermében. Ott – és akkor – olyan zenét hallottam, ami valami más volt, mint a szokványos, „normális” koncerttermekben megszokott. Bár azóta – és ott – sok, főleg kortárszenei élményben volt részem, most mégis ez a régi kép, emlék úszott be elsőre a 2021. XI. 17.-i koncert előtt, az észt-magyar muzsikusok rítusán.
Néhány olvasóm most biztos felkapja a fejét erre a címre! Egyáltalán; jazzfesztivál Tiszakécskén? Ráadásul már a nyolcadik? Pedig ez így van évek óta: már 2014-től egy napra a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ előtere, nagyterme – akár külön-külön vagy egyszerre, mint most is! – a jazz-zene otthonává vált (A címhez kapcsolódóan: 1 a 2-ben, azaz egy fesztivál 2 színpadon…). Magam eddig szorgalmasan tudósítottam – a tavalyi, csak hálón, közönség nélkül megtartott kivételével! – ezekről különféle fórumokon (Librarius, Facebook).
Kezdjük a kályhánál! Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij kevés zongoraművet írt. Viszont e kevesek egyike, az Egy kiállítás képei a zongorairodalom nagylélegzetű, grandiózusabb alkotásai közé számít. Az 1874-ben írott - eredetében! - 10 tételes, a Sétákkal együtt pedig 16 zenei részből álló mű klasszikus\romantikus zene: rokon a programzenékkel vagy a kor szimfonikus költeményeivel (nem véletlen, hogy a francia Maurice Ravel 1922-es keltezésű szimfonikus átiratát majd' mindenki ismeri!).
Az alábbiakban közöljük Libisch Károly szakírónak, a Magyar Jazzkutatási társaság tagjának, az első Szabó Gáborról szóló monográfia szerzőjének tudósítását a Müpában február 8-án rendezett tanácskozásról. A szerző itt szerényen nem tért ki arra, hogy a Szabó Gáborról szóló előadás végén a kialakuló beszélgetésben éppen ő osztott meg értékes adalékokat a legendás gitárosról a résztevőkkel. Mint sokan tudják, Libisch évtizedek óta az úgynevezett fonetikus átírást használja, aminek lényege, hogy a külföldi eredetű szakszavakat a magyar nyelv kiejtési és toldalékolási szabályainak megfelelő - sok esetben fonetikus átírású - alakban használja. Így ebben a cikkben is a dzsessz szóalak helyett a dzsez-t, amely fonetikusan közelebb áll az angol kiejtéshez (de ez is csak közelíti azt, hiszen az igazi eltérés a magyarban nem létező magánhangzónál van). Méltányoljuk a szerző érvelését és következetességét e kérdésben, viszont – engedelmével – mi a magyarjazz.hu nevében is szereplő, természetesen általa sem vitatott írásmódot használjuk kéziratának közlésekor. (a szerk.)
