
Egy ilyen koncerten is felmerül, hogy hol van a zene (és a jazz) határa, honnan számítható a szervezett zaj átalakulása zenévé. Lehet-e a szabad rögtönzéseket automatikusan besorolni a jazz – eléggé tág! – műfajába?! Szerintem ez utóbbiba – e cikk korlátait is megállapítva! – most ne menjünk bele! Mentségemre legyen mondva, hogy én e határterületet már vagy 30 éve kutatom, tehát engem nehezen érhet meglepetés.
A koncerten – Opus Jazz Club, 2025. március 6. – elhangzott – mint utólag kiderült! – a teljes lemez műsoranyaga (hála a pontos felkonferálásoknak és az utólagos kontrolnak). Persze hogy a koncert második része sokkal konszonánsabb, ritmikailag is összefogottabb „dalokból” – érzelmi felépítményekből, szerkezetekből? – állt. E rész kifejezetten tetszett, hiszen ritmikailag is besorolható volt néha a jazz, de inkább a fúziós vagy a rock képleteibe. Persze, mint közönség; nem valamelyik műfaj alaphangzását várom el egy eseményen, hanem valami olyan érzéshalmazt, ami valahol kellemes és egyedi. Mondjuk, e koncerttől ugyan nem lettem boldogabb, de legalább annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy megvettem a lemezüket (Kada Ad Libitumtól tehát a másodikat…)
Tetszik vagy nem; az előadásban a szabad zenei áramlás érzelmi túlfűtöttségét és „agyas” voltát nem lehetett megkérdőjelezni (legfeljebb elmenekülni!), így hát kitartottam. Megjegyzem: azért, mert valami „agyas” – azaz bizonyos logika szerint minden zenei részleg egy nagyobb egész összefüggéseibe logikusan beilleszthető, legfeljebb a beillesztő kód marad ismeretlen előttem; még nem kell, hogy tetsszen. A koncert olykor széteső hangzatai, a hallott hangépítmény néha egészen jó volt. De mindenképp egyedi (ami – persze! – nem minőségi kategória).
Az első részben zongorán Bartók György játszott, míg a szünet előtti rögtönzésben két billentyűs muzsikált, a szünet után Pozsár Máté játéka került előtérbe. A többiek pedig: Válik László (gitár, effektek), Váczi Dániel (szopránszaxofon, glissotar), Szerető Dániel (basszusgitár), Serei Dániel (dobok). Közülük nem emelném ki senki teljesítményét, mert ez a hangverseny NEM szólisták egymás melletiségeként hangzott, hanem egymást ismerő és figyelő együttes közösségeként. A koncert tagolása:
- Symmetric improv
- Fripping
- Jungle
- (kollektív rögtönzés 2 billentyűs hangszeressel)
- × szünet
- Matyi
- Bitches blues II.
- (szabad rögtönzés)
- Burkolt aszkézis vacsoraidőben
- (szabad rögtönzés)
Akkor most néhány szó a lemezről (Music for virtual audience {Zene elképzelt közönségnek}). Amellett, hogy az album anyaga követi a koncert tematikáját, – azaz mindegyik oldal az egyik billentyűs hangszeresé –, de ahhoz képest a lemez letisztultabb, zártabb struktúrák gyűjteménye, műfajilag is könnyebben behatárolható. A koncerten hallott hangok és a lemezen hallott felépítmény nekem nem mindig adta az egymásnak megfelelés élményét, azonosságot; de a lemez így is szerethető.
A négyszámos album „dalai”: Jungle {Dzsungel}, Symmetric improv {Szimetrikus rögtönzés}; Matyi (in memorian Mohay András, Szandai Mátyás {Mohay András, Szandai Mátyás emlékének}); Bitches blues II. {Nőstény blues II.}. Ez utóbbi cím valószínűleg az egykori Miles Davis lemezre utal... Csak úgy mellékesen, a lemezhez két letöltési kódot kaptunk: ennek a lemeznek, illetve a (még) meg nem jelent, de ugyanebben a sorozatban felvett Music for virtual audience II.-ét.
Jungle: egy gyors-lassú tagolású (szvitszerű) darab, ahol a gyorsrész rock-os – néhol punkos! – ritmusrészlegű, erőteljes gitárriffekkel, szopránszaxofon témabemutatással. Középtől (~7. perc) inkább fúziós, azaz még jazz is lehetne; halkabb végjátékkal, Váczi glissotar szólójával. Tetszik benne Bartók zongorajátéka is…
Symmetric improv: bár ez már jazz, talán a futamok stílusa, díszítésmódja szerint, szabad rögtönzésekkel, viszont meghatározó ritmusrészleg-játék nélkül.
Matyi: eddig is voltak szép percek a lemezen, de ez a szám tényleg egy remekmű. Kezdésként jazz – amolyan modern keleti-parti stílusban! – ereszkedő témájú, 8-hangú, monoton (makacs – osztináto) basszussal, majd középtől a ritmusrészleg jazz-rock-ká alakul. Ebben hallhatunk jelentős dob- és gitárszólót, a második részben pedig a glissotart (a hangszer Váczi fejlesztése).
A Bitches blues II.: alapvetően szabad együttállások és futamok sorozata jazz-mentalitással, végére fúziós összhatással. Pozsár és Válik kiemelkedő játékával. Nincs benne blues-képlet, inkább a kicsit szomorkás jelentésére asszociálok a címszónál.
A lemez igényes kivitele, az átlagnál jobb hangmérnöki munka, a plasztikus megszólalás külön is kiemelkedő. Nem bántam meg, hogy megvettem a lemezt, mert annyira más, mint amik már megvannak nekem. Továbbá – bár nem szoktam letölteni zenéket – most a 2-es lemez anyagát is meghallgatom, mert arra is kíváncsi lettem az első megismerése után.
Opus Jazz Club, 2025. március 6.
Fotó: Kecskés Miklós
Jazzponthu Kulturális Alapítvány (adószám: 19345684-1-43)
Pontos leírást ITT talál.