Berki Tamás – évtizedek óta – a férfi énekesekben nagyon szűkölködő hazai jazzszcéna emblematikus figurája. Minden lemezét nagy érdeklődéssel hallgatjuk, koncertjeit látogatjuk. Sokirányú érdeklődésére jellemző, hogy „privátim” nem csak a nagy jazzikonok hazai fellépésein lehet találkozni vele (és kedves feleségével), de legújabb lemezét például Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész kiállításán kaptam meg tőle.
Miközben a magyar jazz minden vonatkozásban – és tegyük hozzá korábban is méltó színvonalat képviselt nemzetközi megmérettetésben is – a Duna partjáról korábban (de bizonyos fokig még napjainkban sem) könnyű igazi nemzetközi hírnévre szert tenni. Egyik kezünkön megszámolhatjuk, hogy hány magyar zenésznek sikerült ez. Mindenesetre Tommy Vig ezen kevesek egyike!
Jim Rotondi amerikai jazztrombitás július 7-én hunyt el szívrohamban Franciaországban. A 61 éves művészt sok magyar zenész is ismerte közelebbről, leginkább, akik Grazban tanultak, hiszen ott oktatott az egyetemen. Megkértünk két jazz művészt, hogy írjon róla, de ne életrajzi adatokat, mert az a világhálón megtalálható, hanem saját emlékeket. Először a Londonban élő Gayer Mátyás jazz-zongorista nekrológját, majd Hofecker Dániel jazztrombitásét közöljük. (- a szerk.)
Nagyon kevés olyan jazzfesztivál van az országban, ahol csak jazz-zene szól. Ezek közé tartozik a „Jazz és a Bor” fesztiválja – Babos emlékére Balatonbogláron, amit idén július 10. és 13-a között rendeznek meg huszonnegyedik alkalommal.
We Exist! címmel zajlik a jazzvokál örökifjú nagyasszonyának, Dee Dee Bridgewaternek legújabb „projektje”, egyben koncertkörútja. A sok évtizedes pálya alatt számos arcát mutatta a nagy jazzdíva, ezúttal a hölgyeknek a jazz világában betöltött fontos szerepére kívánta felhívni a figyelmet „csupa nő” kvartettjével.
Hosszú ideig tartó heves küzdelme alatt, igyekezett leküzdeni szívritmusszabálytalanságait, amelyek Őt gyötörték. Végül megállt a Szíve és rendkívül fáradtan lehunyta szemét és távozott.
Budaörsön a G-Major Jazzterasz egy árnyas utca udvarhelyiségében leledzik. Szabad ég alatt, részben egy diófa alatt zenélnek és élvezik a zenét, akik eljönnek. Nem voltunk sokan, mert nemigen reklámozták az eseményt és a helyszín sem annyira megközelíthető a fővárosiak számára. Egyébként sincs sok férőhely. Én is csak úgy kerültem oda, hogy főszerkesztőnőnk, Irk Réka elcipelt magával.
Ebben az évben is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, amikor egy karszalag megvásárlásával bármennyi múzeumba ingyenes a belépés. Idén június 22-ére esik ez a szombati nap, amikor a hazai múzeumok kitárják kapuikat éjszaka, sőt programkavalkáddal várják a résztvevőket.
„Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs csodálatosabb” állapította meg Szophoklész úgy 2466 évvel ezelőtt. Nem ismerem e gondolat keletkezésének pontos körülményeit, de könnyen lehet, hogy korának valamelyik jazzkoncertje után véste kőbe kalapáccsal és vésővel ezt a – bizonyos korlátokkal - mai napig érvényes aranyköpést.
Már a koncert előzetesében is felhívtam olvasóink figyelmét, hogy a világszerte (így hazánkban is) sajnálatosan elhanyagolt hangszer igazi mestere, Szaniszló Richárd (1977) különleges művészetével (és nem kevésbé saját szerzeményeivel) az utóbbi években sikerrel lépett elő a hazai és nemzetközi megmérettetés vonatkozásában. Erről győződhettünk meg ismételten a minap a Hálóban rendezett koncerten.
Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte a 2014-ben teljesen felújított Várkert Bazár jubileumi kulturális évadát. A VárkertFeszt művészeti fesztiválon május 31-től június 2-ig színes programokkal várták az érdeklődőket a világ egyik legveszélyeztetettebb műemlékéből 10 éve újra a főváros kulturális ékkövévé vált, 1875 és 1883 között épült Ybl Miklós tervezte épületegyüttesbe. A vasárnapi zárónapon a Rendezvényteremben este hét órától a tavaly augusztusban alakult Szakcsi Jazz Egyesületet eddigi legnagyobb szabású koncertjére került sor 23 nemzetközi szinten is elismert, élvonalbeli magyar jazzmuzsikus részvételével.
Tegnap kezdődött el a Csodálatos magyar jazz nevű kétnapos ünnep a Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Szabadtéri Színház szervezésében.
Bár a jazztörténetben már csaknem egy évszázada jelen van ez a csodálatos hangszer, igazi népszerűségre a swing-korszakban a Benny Goodman zenekaraiban játszó Lionel Hampton jóvoltából lett ismert és kedvelt instrumentum. Aztán az 50-es évektől a Modern Jazz Quartetben Milt Jackson tette igazán szólóhangszerré és az ő fellépésétől kezdve napjainkig számos ikonikus muzsikus választotta.
Fehér Fábió lett a februárban megrendezésre került első Babos Gitárverseny győztese.
Elindul a nyári szezon, és vele együtt az első jazzfesztivál Gödön. A magyar jazz-zenei élet legfoglalkoztatottabb zenészei érkeznek nyaranta Wagner László és a belépés családostul mozgalom meghívására a gödi Duna-part mellé ‒ és ez idén sem lesz másképp.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|