Jazz.hu / MagyarJazz szakmai jazzportál
2024. november 14.
1949. a jazz egyfajta fordulatévének is tekinthető. Ehhez a dátumhoz köthető a cool felemelkedése és az európai klasszikus muzsika hatásának erősödése az amerikai jazzben. Különösen az Egyesült Államok nyugati partján élő jazzmuzsikusok voltak nyitottak e hatás befogadására. A változás előzményeként többen közülük neves európai komolyzenészek iskoláiba jártak, tőlük tanultak zeneszerzést és hangszerelést. A későbbi korszak egyik kiemelkedő muzsikusa volt a zongorista Dave Brubeck, aki megjárta a háborút és leszerelése után beiratkozott az Oakland-i Mills College művészeti kurzusára. Itt találkozott a francia avantgárd kiemelkedő személyiségével, Darius Milhaud-val, aki nagy hatással volt Brubeckre. Erre az időszakra így emlékezett:
„Már a College of the Pacificben is voltak jó tanáraim, de Milhaud mindegyiknél sokkal többet adott nekem. A Pacificben egyetlen tanárt sem érdekelt a jazz, pedig én legszívesebben csak azzal foglalkoztam volna, mert a klasszikus muzsika nem kötött le igazán. Az átmenetet kerestem a jazz és a komolyzene között és ebben a tekintetben az édesanyám és Milhaud segített nekem a legtöbbet.”
A College-be járó fiatal zenészekből Brubeck „Jazz Workshop Ensemble” néven zenekart szervezett, melynek tagjai voltak: Dick Collins trombitás, Bob Collins harsonás, Bill Smith klarinétos, David van Kreidt tenorszaxofonos, Jack Weeks bőgős, Cal Tjader vibrafonos-dobos, és volt egy „külsős” tag is egy altszaxofonos, akit Paul Desmondnak hívtak. Brubeck a nem teljesen kidolgozott elméleteit akarta a zenekarral kipróbálni. Ennek megfelelően a nyolctagú együttes különös muzsikát játszott, amelyben egyszerre volt benne az európai komolyzene és az afrikai és ázsiai népzenék hatása. Mindenesetre furcsa zene volt, Brubeck édesapja szerint: „Ez volt a legszokatlanabb zaj, amit életemben hallottam”. Brubeck hamarosan lemezfelvételi lehetőséghez jutott. Ezeknek a lemezeknek a meghallgatása alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy Brubeck és társai függetlenül attól, hogy New Yorkban alakulófélben volt egy új stílus, önállóan is ugyanabba az irányba indultak el, mint a kísérletező keleti parti jazzmuzsikusok. Nem tekinthető túlzásnak, ha kijelentjük, hogy Brubeck és zenésztársai is „kitalálták” a coolt. Az első kiadott lemezen szereplő darabok minden esetre teljesen új felfogást mutattak az éppen aktuálisan elfogadott jazzhez képest (1946-ot írtak akkor!) Az ismert dallamok egészen más hangzásban szólaltak meg, Brubeck új ritmusokat, új szerkezetet alkalmazott.
Az akkori Brubeck stílus és hangzás illusztrálására kiválóan alkalmasak azok a felvételek, amelyeket az együttes 1946 és 50 között készített. Ezeknek azért van jelentőségük, mert már érezhetők bennük a cool-os elemek, pedig, mivel a „Birth of the Cool” lemez darabjai 1949-50-ben készültek, egészen biztos, hogy nem voltak hatással Brubeck zenéjére.
DAVE BRUBECK OCTET
Az igazi brubeck-i stílus először az 1949-ben kiadott trióval felvett lemezeken hallható (a trió tagja volt Brubecken kívül a bőgős Ron Crotty és a dobos Cal Tjader). A zenei anyag nagy része ismert darabok feldolgozása volt, így például a „Blue Moon”, a „Tea for Two”, a „Laura” és az „Indiana”. A felvételek romantikus hangvételűek voltak, a dallamok némi mozartos díszítőelemekkel gazdagítva szóltak. A számok többsége úgy hangzott, mintha valami finom, hűvös pára lengené körül a dallamokat, melyeket többszöri hangnemváltással még izgalmasabbá és feszültebbé tettek a muzsikusok. A zenének – különösen a kritikusok körében – nagy sikere volt olyannyira, hogy a két jelentős zenei szaklap, a Metronome és a Down Beat szakírói a Brubeck triót választották az év legjobb együttesének.
Brubeck Trio: „Blue Moon”
Részlet: http://ajazzevszazada.hu/
Kapcsolódó cikk: Dave Brubeck: Brubeck Time
Fotó: Kerekes György