fbpx

Gratulálunk a MAO-nak, Harcsa Veronikának, Binder Károlynak és Ráduly Mihálynak a Bartók Rádió Zenei Díjaihoz

2024. máj. 24.

A Bartók Rádió Zenei Díjait első alkalommal adták át. A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A hazai klasszikus zene kiválóságai tizenegy kategóriában vehettek át elismerést. A Bartók Rádió Zenei Díjátadón a kitüntetések között két külön jazz díjat is átadtak.

Bartók Rádió Zenei Díj

 

Az év zenei együttese díjat a Modern Art Orchestra kapta. Őket választotta a Jazz.hu közönségszavazásán a több, mint 4000 fő szavazó is. Idén az év énekművészének Harcsa Veronikát választották, aki anyai örömök elé néz hamarosan és aki nemcsak a jazzben alkot, hanem a klasszikus, kortárs zenében is, és rendszeresen az első három helyezett között van a legjobb énekesnők szavazáson a portálunkon.

Két új zenei díj került kiosztásra, a Babos jazz előadói díjat és a Vukán György jazz alkotói díjat adták át a május 22-ei zártkörű ünnepségen. A Babos jazz előadói díj nem ugyanaz, mint a Babos-díj, amit februárban a Babos gitárversenyen nyert Fehér Fábió. Ráduly Mihály szaxofonművész kapta a Bartók Rádió Babos-díját, a Vukán-díjat pedig az a zenész, aki Kőszegen a Vukán hagyaték szerint minden évben megrendezi a versenyt, melyen a Creativ Art-díjat kaphatja meg két feltörekvő fiatal, klasszikus és jazz-zenész, Binder Károly zongoraművész.

Az átadóról készült felvételt május 25-én a Bartók Rádióban adják le, 19:45-kor a Duna TV-n, valamint az M5-ön május 26-én este.

A zsűri tagjait nem nevezték meg.

 

Gratulálunk a további díjazottaknak is!

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005