fbpx

Lantos Zoltán 6van

2022. február 25.

Lantos Zoltán hegedűművész pályafutása során világsztárokkal dolgozott együtt, a világ különböző pontjain adott koncertet, és rengeteg zenei stílusba belekóstolhatott, miközben a saját, másra nem hasonlító zenei világát kialakította. Már második éve választja meg a közönség a legjobb különleges jazz-hangszeresnek és elektronikus jazz-zenei médiaművésznek. Az év végén pedig Artisjus-díjban részesült.

2020-ban az utolsó fesztiválként zárták a karantén előtti időszakot, aztán 2021-ben már nem voltak ilyen szerencsések, de szeptemberben hosszas előkészítés után sikerült megrendezni a GetCloser Fesztet. Idén pedig sztárparádéval újra visszakerült eredeti helyére az ünnep, március 3-6. között a MoMKultban várják a közönséget a duplakoncertekre.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

2018-as album után ismét lemez megjelentetésre készül a Varga Bendegúz Quartet. A február 24-ei Fonó koncertjükön már fognak belőle számokat bemutatni a közönségnek.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

Gyula egy pesti jelenség volt, igazi egyéniség – öltözködésben, viselkedésben, ahogy beszélt, gesztikulált, ahogyan fehér cérnakesztyűben, mint értékes múzeumi tárgyakat pakolta dobszerelésének összes darabját. Határtalanul népszerű volt, nemcsak kedvelt muzsikus, de azonnali atmoszféra-teremtő rendkívüli színészi adottságokkal rendelkező színpadi figura is. (Mint kiderült közeli rokona volt Somlay Artúr, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja.) Mint tudjuk, humor nélkül nem lehet élni. Ő aztán értette a humort, pedig bőven lett volna oka a búslakodásra is.

Hétfőn éjfél felé terjedt a hír a Facebook portálon, meghalt Zbigniew Namysłowski, a világszerte ismert és elismert lengyel szaxofonos. Egyből alaposabban utánanézve kiderült, családja a zenész hivatalos közösségi oldalán tette közzé halálhírét. Mint írták: "Február 7-én elhunyt Zbigniew Jacek Namysłowski –a férj, apa, nagyapánk – jazz-szaxofonos, zeneszerző, hangszerelő, fiatal zenész generációk tanára, és bár ő maga nem nagyon szerette ezt a kifejezést – a legendás lengyel jazzman. Ami apának kétségtelenül egyik legfontosabb dolog életében, az a jazz volt, a legőszintébben és a legmélyebben a szaxofonjával és a kompozícióival kommunikált a világgal. Folyamatosan tervezte, hogy az elkövetkező hetekben milyen koncerteken vesz majd részt. Nagyon nehéz leírnunk mindazt, amit most érzünk, az elért eredményeit is nehéz összefoglalnunk, mert amit most érzünk, az mindenekelőtt hatalmas üresség és kétségbeesés. Meggyőződésünk, hogy a zenéje megmarad, és így apa mindig velünk, és veletek lesz! "

Vasárnap este nyolc óra után pár perccel elkezdődött a Müpa Jazz Showcase nyerteseinek kihirdetése.

A gender szó társadalmi/nyelvi értelemben jelent nemet, szemben a sexszel, amely biológiai fogalom. A modern egyetemeken oktatott Gender Studies a társadalomtudományok egyik legfiatalabbika, mely többek között azt vizsgálja, mennyiben adekvát az ember fogalmi rendszerének az az eleme, hogy a nemeket polaritásként, illetve természeti dichotómiaként kezelje. A feminista álláspont minden efféle megkülönböztetést tévedésnek minősít. Rámutat továbbá, hogy a nők társadalmi megítélését napjainkban is erősen meghatározzák a jellegzetesen a férfiuralmat tükröző intézményrendszerek által támogatott sztereotípiák, és a civilizációnkban tapasztalható nőimádat mögött szintén a női fétisek iránti maszkulin rajongás bújik meg. (Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvéből adunk közre részleteket. - a szerk.)

A Müpa Jazz-tehetségbörzéje tizenötödik születésnapját ünnepli. A most hétvégén az Átriumban és a Fesztivál Színházban rendezendő esemény Magyarország Visegrádi 4-elnöksége alkalmából e régióra összpontosít, de a szokásoknak megfelelően elsősorban fiatal hazai tehetségeknek ad lehetőséget a bemutatkozásra. Az ifjak: az Ocsovay Damján Trió, a Danyi Diána Quintet, a Reggie Jónás Jr Trió, a Bangó Adrienne Quartet, az Orbay Lilla Quintet és a Tűzkő Salamon Quintet a nemzetközi zsűri és a közönség kegyeiért is verseng, a győztesek további fellépési lehetőségekhez jutnak majd a Müpában, a BMC-ben, a Zempléni Fesztiválon, a Magyar Jazz Napján és más eseményeken.

Érden mindig érdemes jazzt hallgatni. A fesztivált követően októbertől Jazz Klub is rendelkezésre áll az élő zene kedvelőinek. Ezúttal a novemberi és decemberi koncertekről olvashatnak a kedves olvasók.

A MagyarJazz olvasói 2021 végén Winand Gábort posztumusz választották elsőnek, győztes lett továbbá a Modern Art Orchestra, a Kuna Tones lemeze, Harcsa Veronika, Oláh Krisztián, Tálas Áron, Snétberger Ferenc, Barcza Horváth József, Fonay Tibor, Tony Lakatos, Fekete-Kovács Kornél, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Csízi László, Horváth Kornél, Oláh Kálmán és László Attila. Összesen több mint 4500 szavazat érkezett a MagyarJazz.hu olvasóitól a november 25-től december 27-ig tartó szavazási periódus alatt, de ezekből csak 4060 volt érvényes, tehát ennyi szabályos e-mail érkezett, de ezekben nem volt kötelező minden kategóriára szavazni. Az eltérés például abból is adódhat, hogy egy nap több szavazatot is leadtak a rajongók, vagy hogy valami nem stimmelt az ellenőrző e-maillel.

A gender szó társadalmi/nyelvi értelemben jelent nemet, szemben a sexszel, amely biológiai fogalom. A modern egyetemeken oktatott Gender Studies a társadalomtudományok egyik legfiatalabbika, mely többek között azt vizsgálja, mennyiben adekvát az ember fogalmi rendszerének az az eleme, hogy a nemeket polaritásként, illetve természeti dichotómiaként kezelje. A feminista álláspont minden efféle megkülönböztetést tévedésnek minősít. Rámutat továbbá, hogy a nők társadalmi megítélését napjainkban is erősen meghatározzák a jellegzetesen a férfiuralmat tükröző intézményrendszerek által támogatott sztereotípiák, és a civilizációnkban tapasztalható nőimádat mögött szintén a női fétisek iránti maszkulin rajongás bújik meg. (Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvéből adunk közre részleteket. - a szerk.)

Hagyomány immár, hogy a Kanizsa Big Band karácsonyi koncertet ad, melyre mindig ismert vendégművészt hív meg. Idén Náray Erika színész-énekesnő lépett fel Nagykanizsán a Vámos Béla vezette zenekarral. A Medgyaszay-házban rendezett műsoron közismert jazz örökzöldekkel örvendeztették meg a közel kétszáz fős közönséget.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk hazánk egyik legkedveltebb big bandjének karácsonyi koncertjének kis részletével.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005