fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

„Mindig a legfontosabbnak tartottam, hogy saját zenei világot alakítsak ki„– interjú a 65+1 éves Binder Károllyal / 1. rész

2022. április 02.

Binder Károly első saját lemeze 1983-ban jelent meg, amelyen John Tchicai dán szaxofonművész volt a vendég, aki számos jazztörténeti óriással muzsikált együtt, többek között John Coltrane-nel, és aki nagyon sokáig az avantgárd jazz meghatározó és megkerülhetetlen alakja volt. Azóta több mint 80 lemezt adott ki, lemezen működött közre és több mint háromszáz kompozíciója született. Muzsikája, zenei stílusa a kortárstól a mainstreamig, a jazz-folktól a free jazzig sokféle irányzatot magába foglalt az évek alatt, bár szerinte a muzsika egy egész, nem léteznek szeletek. A koncertek, a komponálás mellett fő hivatása az improvizációs technikák, a jazz-zeneszerzés és jazz elmélet ismeretének átadása. 20 éven át vezette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakát, majd Jazz Tanszékét.

Binder Károly - a tavaly időhiány miatt elmaradt – születésnapi interjújában betekintést nyújt életművének jelentős állomásaiba.

  • MagyarJazz: Orvos családból indultál, de mégis a zenét választottad. Annak idején nehezített pályakezdés, továbbtanulás járt annak, aki értelmiségi családból származott. Gondolom ez a te pályád kezdetét is meghatározta. Miért döntöttél zene mellett az orvosival szemben?
  • Binder Károly: Annak idején a szocializmusban nagy bűnek számított, hogy az édesapám orvos és édesanyám pedagógus. Amikor az egyetemre jelentkeztem, a pontszámom megvolt, de kimondták, hogy nem nevelnek orvos dinasztiát.
    „Abban az időben az értelmiségi szülők gyermekei fizikai munkásnak mehetek és a fizikai munkások gyermekei értelmiségiek lettek.” Harmadjára azért sikerült bejutnom, de jelentkeztem a jazztanszakra is egy nagy huszárvágással, mert öt éves korom óta a zene folyamatosan aktívan jelen volt az életemben és akkor már saját szerzeményeket is írtam. Oda egyből felvettek, és még azt sem kérdezték, miért nem voltam KISZ tag. Akkoriban a jazz műfaj épphogy a tiltott kategóriából került át a tűrtbe, elviselték, hogy van jazzmuzsika, vannak koncertek van jazztanszak, ahol ezt a műfajt oktatják, de nem nagyon támogatták.

 

  • MagyarJazz: Ki volt az első jazztanárod, majd kik tanítottak később?
  • Binder Károly: Gonda tanár úrnak egyik tanítványa volt az első tanárom, Fábián Edének hívták, előtte pedig Molnár Elemér nevű jazz-zongorista, akitől annak idején vettem néhány órát. Ő elsősorban vendéglátóiparban, mint bárzongorista kereste a kenyerét.
  • MJ: Mi volt a különbség a bárzongorista és a jazz-zenész között?
  • BK: Akkoriban az improvizációt még tiltották, méghozzá annyira, hogy Molnár tanár úr azt mesélte, valamelyik vendég kért egy sztenderdet, amihez lelkesen 4-5 periódust improvizált, majd zárás után megvárták a presszó előtt fekete bőrkabátos emberek és megverték, levágták a nyakkendőjét, hogy legközelebb ilyen osztályidegen zenét ne játsszon.
    Utána kerültem Fábián Ede tanár úrhoz, amikor még csak gimnazista voltam, aki McCoy Tyner, Oscar Peterson zenéjét mutatta meg nekem, és én nagyon élveztem az óráit. Amikor felvettek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakára, ahova érettségi után jelentkezhettek a hallgatók, attól kezdve teljes erőbedobással azon dolgoztam, és mindig a legfontosabbnak tartottam, hogy saját zenei világot alakítsak ki. Ugyanis az improvizáció a szárnyaló dallam az eget a földre húzó vagy a földet az égbe emelő csodás harmóniák és az időben való haladás, a zenének a legfontosabb ismérvei. A jazzmuzsikában születő és pulzáló dinamikus ritmus, éltető energiát és elsöprő belső erőt, végtelen szabadságot adott. Ahogy Szentgyörgyi Albert mondta a „mozgás az élő szervezet mosolya, ahol mozgás van ott van ritmus is és élet is”. Elvarázsolt és magával ragadott ez az érzés. Éltető energiák születése, interpretáció, improvizáció, kompozíció, a teljesség érzése.
    Annak idején a sztenderdek nem voltak a kedvenceim, úgy éreztem, az túl vendéglátós számomra, ráadásul akkoriban úgy is játszották őket. Nem jelentett igazi pódium művészetet. Ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy klasszikus zongora szakra jelentkezem a Zeneakadémiára, tehát egy egészen más szinten foglalkozom a zenével. De, mint az idő bebizonyította, a hosszú évek során a jazzmuzsika, amely a húszas években szórakoztató zene volt, pódium művészetté nőtte ki magát. Ez nagyon sok olyan zenésznek köszönhető, akik hozzám hasonlóan gondolkodtak. A jazzmuzsikus alkotóművész, előadóművész improvizatőr egy személyben, mint minden igazi muzsikus volt minden időben.
  • MJ: A népzene iránt mindig érdeklődtél?
  • BK: Amikor zenével foglalkoztam, soha nem voltak kategóriák számomra. Nem jazzt hallgattam éjjel-nappal. Abban az időben több Emerson, Lake & Palmert, King Crimsont, Beatlest hallgattam, meg népzenéket, magyar és távol keleti, egzotikus népzenéket. Aztán elkezdtem foglalkozni Bartók Bélával, akinek a művészete meghatározó, kikerülhetetlen bástya számomra. Talán a nagysága Johann Sebastian Bachhal ér fel, Bartók olyan meghatározó zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, gondolkodó ember volt, akinek munkássága példaértékű és megkerülhetetlen számomra.
    Annak idején nem szerettem a Bartók darabokat, inkább Bachot vagy romantikus műveket zongoráztam. Amikor viszont rájöttem, hogy honnét jön, milyen gyökerekből táplálkozik, valamint kezdtem megérteni a művészetét, attól kezdve varázsolt el igazán, mert az újító a gondolkodó az integráló szellemiség ott volt a háttérben. Akkor döntöttem el azt, hogy ha én Magyarországon élek, itt születtem és itt játszom jazz-zenét, akkor nem afroamerikai, afrikai és amerikai kultúrából kell táplálkoznom, hanem az csak egy pici szelet a nagy tortából. A magyar és a Kárpát-medence kimeríthetetlen népdal, népzene kincse meghatározó forrás. Elkezdtem foglalkozni úgy a népzenével, hogy kutattam, elemeztem, és megpróbáltam integrálni az én zenémbe. De az sem titok, hogy rengeteg nemzetközi népzenét hallgattam. Ekkor jött a preparált zongorás korszakom, amikor próbáltam olyan hangokat kicsalni a hangszerből, ami az európai fül számára kuriózum volt.
    Akkoriban nagy ellenállás volt a mi zenei felfogásunkkal szemben, mert a magyar jazzmuzsikusok krémje az amerikai zenészeket utánozta.  Számomra viszont nyilvánvaló volt, ha Budapesten élek, nekem egészen más zenei gyökereim vannak, ugyanakkor nyilván szeretem a jazz-zenét és meghatározó az életemben, nekem más a feladatom.
    Az akkori jazztanszakos quartetemmel, amiben Weszely János dobolt, Benkő Róbert bőgőzött és Dresch Misi szaxofonozott, elhatároztuk, hogy egyrészt avantgárd jazzt játszunk, másrészt népzenei gyökerekből táplálkozót, ami abban az időben nem volt „divatos” a jazztanszakon. Ezzel a gondolattal egyedül voltunk a tanszakon, de természetesen a háttérben ott volt Szabados György munkássága, ami viszont meghatározó volt számunkra.
    Érdekesség, ugyanakkor, hogy a jazztanszakon a mi zenekarunk nyitotta meg az első jam session helyet a Benczúr utcában, ahol sztenderdeket játszottunk.
  • MJ: Mi térített el a klasszikus zenétől?
  • BK: Nem térített el, hiszen ma is sokat foglalkozom klasszikus zenével, csak rájöttem, ahhoz, hogy én klasszikus zongoraművész legyek vagy klasszikus zenét játsszak, egészen másfajta életszemlélet és életritmus kell. Tudniillik, amikor én interpretálok egy darabot, mint zongoraművész, a darabok megtanulásához, gyakorlásához rengeteg idő kell, elveszteném a komponálásra, meg az improvizációra szánt időt, ami nekem fontosabb volt mindig.

 

  • MagyarJazz: Miért pont a free jazz fogott meg?
  • Binder Károly: Úgy hívták, hogy free jazz, de nagyon sokszor mondták azt, hogy népzenei gyökerekből táplálkozó free jazz vagy avantgárd jazz, de ez akkoriban lázadás is volt azontúl, hogy identitáskeresés és identitás megtalálás. Szabados Györgyön kívül, aki mindannyiunk példaképe volt, senki nem játszott ilyen tartalmú muzsikát.
    Amikor az első quartetem megszűnt, quintettet alapítottam, majd más formációkkal sűrűn játszottam Németországban, megismertem az európai jazz nagyságait, Trilok Gurtut, Harry Bechettet, Connie Bauert, Johannes Bauert, Marilyn Mazurt. A nürnbergi Ost-West Fesztiválon játszottam, Jiří Stivínnel, Theo Jörgensmannal, Barre Phillips-szel. John Tchicai-jal is együtt játszottunk, kevés lenne a hely a felsoroláshoz, a honlapomon megtalálható majdnem mindenki.
  • MJ: Hogy lehetett kijutni abban az időben külföldre?
  • BK: Az Interkoncert intézett akkoriban minden külföldi koncertfellépést. Meghívólevelet kellett vinni, utána egy hónapig kellett várni, hogy megkaphassuk az útlevelet, majd a levont adó után, mely külföldi valuta volt, a művész a forintba átszámított maradékot kapta. De legalább kint koncerteztünk külföldön. Volt olyan is, hogy miután egy jazz-zenekarra érkezett meghívás, nem nevesítve, az Interkoncertnél döntötték el, hogy végül is ki menjen ki.

 

  • MagyarJazz: Te leginkább saját kompozíciókat játszol. Hogyan játsszon ma egy jazz-zenész sztenderdeket?
  • Binder Károly: Vagy annyira átharmonizálja, átalakítja és úgy improvizál, hogy kortárs zenévé váljon, és ne a húszas éveknek a világát mutassa be vagy pedig jam sessionökön jó játszani, amikor jó muzsikusok összejönnek, és próba nélkül játsszák, ahol van egy közös nevező a sztenderdek dallama, harmónia és formai váza.
    De amikor elmélyülten elkezdesz alkotni, akkor miért játsszál olyan darabot, amit más írt meg, és ezer muzsikus már játszott rá? Ez azért jó, mert a közönség felismeri az ismert dallamokat, számokat és élvezi és részese lehet egy pillanatnyi és megismételhetetlen alkotói folyamatnak, amikor jó jazz-zenészek jókat improvizálnak az adott témákra.

  • MJ: Neked fontos volt, hogy olyat játsszál, amit a közönség jól fogad?
  • BK: Sohasem ez volt a fontos, mert sohasem a divatot és a közönség elvárásait szolgáltam, viszont mindig fontos volt számomra, hogy a közönségnek olyat tudjak adni, amit még nem hallottak és természetesen olyat, ami mélyen megérinti, esetleg elgondolkoztatja a hallgatóságot. Volt egy döbbenetes élményünk, amikor a free jazzt előadó quartetemmel Svédországban játszottunk pont napéjegyenlőségkor, egy discoban, mert az volt az egyetlen közösségi hely a városban. Szmokingban, öltönyben, lakkcipőben, estélyi ruhában bejöttek az emberek szombat este, mi pedig Budapestről egy free jazzt játszó zenekar álltunk a színpadon, és azon gondolkodtunk maradjunk vagy menjünk. Azt mondtam, hogy játsszuk ugyanazt, amit játszani szoktunk, így tudunk hitelesek maradni, és elkezdtük a koncertet ugyanúgy, mint egy jazzfesztiválon. Döbbent csönd volt, mire az egyik férfi levette a zakóját, és kiment a táncparkettre. Két perc után már ötvenen táncoltak a parketten. És az egész free jazzkoncertet végigtáncolták.

 

  • MagyarJazz: 2018-ban jelent meg az első Bartók lemezed, tavaly már a második része is a Bartók: Gyermekeknek, népdal feldolgozások. Mióta tervezed, hogy ha egyszer lehet, akkor feldolgozod Bartók műveit? Tervezed a további gyűjtések adaptációit is?
  • Binder Károly: Már kész van a harmadik lemez anyaga is, sőt a negyediknek is egy jó része.
    Az interjú elején elmondtam, hogy mit jelentett nekem Bartók művészete, személyisége. Amikor felszabadultak a Bartók-jogok, akkor rögtön nekiálltam a komponálásnak, átformálásnak, improvizációs struktúrák, harmóniasorok, ritmus groovok beillesztéséhez, mert valamilyen hiányérzetem volt, mégpedig úgy, hogy mikor játszottam a Gyermekeknek dalokat, mindig folytattam, tanítványaimmal is improvizáltunk rájuk. Arra gondoltam, miért zárjuk be ezt a gyönyörű darabot egy kalickába vagy ketrecbe, amikor szabadon lehet engedni.
    Kitaláltam, hogy válogatok közülük, amiket átdolgozok a triómra. 15 darab volt az elsőn és véletlenül 15 lett a másodikon is, és a harmadikon is 15 lesz, összesen 45, de most nem számokban gondolkodom természetesen, nem terveztem, az izgalmasabb darabokat választottam ki. Próba után jön a stúdiófelvétel, nyáron várható a lemez.
  • MJ: Várható több lemez is?
  • BK: A pandémia, bezártság alatt négy lemezt készítettem. Ebből kettő megjelent már: a Quartetre írt Blumenseele, és Juhász Gáborral készült közös duó lemez, a Letters from Soul. De készen van már két trió lemez anyaga, melyből az egyik megjelenik nyár elejéig, Kápolnád melegében címmel, a másik trió lemez, az Úton hazafelé pedig később, remélhetően még ebben az évben. Mindkettő saját kompozíciókat tartalmaz. Azóta már újabb lemeznyi új darab készült el, de ezeken még dolgozom. Jelenleg a Bartók anyaggal foglalkozom.
    Azonban az elmúlt időszakban történt sok dráma a világban és az életemben is, aminek van egy másik vetülete, mégpedig egy nagyzenekari mű elkészítése, aminek egy része már készen van.

  • MagyarJazz: Szerinted mi a jazz-zene? Mikor lehet egy zenére azt mondani, hogy ez bizony jazz, amit hallunk?
  • Binder Károly: Erre többféleképpen tudnék válaszolni. A jazztörténet különböző korszakaiban mit jelent a jazz-zene, esztétikai és filozófiai szempontból is tudnék válaszolni, és tudnék úgy válaszolni, hogy nekem mit jelent a jazz-zene. Például Louis Armstrongnak egy hangot jelentett, amely nem ismer határokat, országhatárokat és bőrszíneket.
    Nekem a jazzmuzsika a szenvedélyt, a ritmust, az életigenlést, lázadást és érzelmeket jelent.
    De ha megkérdezed, hogy a húszas években mit jelentett számomra a jazz, akkor azt válaszolnám, hogy a swing pulzációját jelentette a big bandekben is, meg a kis zenekarokban is. Elsősorban igényes szórakoztató zene volt. Rengetegen táncoltak a swing zenére, a nagy gazdasági világválság után az is egyfajta szabadságról szólt.
    De ha a zenetörténetet végignézed, akkor, ha most a jazzre bármilyen definíciót említek, a legfontosabb, amit sosem hagyhatok ki, az a ritmus, a pulzáció, az offbeat. A barokk zenében is improvizáltak és minden nagy zeneszerző improvizált, különböző stílusokban. Tehát a jazz-zenének definíciójához elengedhetetlenül fontos, hogy a ritmust az offbeates lüktetést megemlítsd, tudniillik ettől lebeg az egész és ettől működik. Természetesen ehhez az európai műzene harmónia és forma világa is hozzá tartozik, szemben a népzenékkel, ahol megmaradt az érintetlenség, a hagyomány és az originalitás. A zenékben a ritmus, a legmeghatározóbb, ahogy Hans von Büllow is definiálta: „kezdetben vala a ritmus„ mert időben zajló művészet a zene. És ha én azt mondom, hogy nagyon fontos az improvizáció, akkor azt is el kell mondanom, hogy Liszt Ferenc, Bach és Mozart és az összes népzenész is improvizál.
    Összefoglalva: A jazz-zene számomra korunk egyik kifejező eszköze a muzsikában, ahol egy időben jelen van az előadóművészet, az alkotóművészet és az improvizáció, ami egyébként bármely korban jelen van és érvényes. Mennyiben más mégis a jazz? Hogy ez a három egység mindig jelen van és ezen kívül, pluszban ott van egyfajta meghatározó stílust teremtő formai és ritmikai gondolkodás, egyfajta dallamalkotási készség és képesség. Szívesen hallgatnám Bachot, hogyan improvizál. Aki komponál jazzben, annak interpretálni, improvizálni kell, alkotóművésznek kell lennie, aki az improvizációkat rögzíti, és lassan, rögös úton haladva kristályosítja ki a témákat.
    A jazz a szabadsága miatt mindig hagy támadási felületeket, soha nem fog becsontosodni, soha nem lesznek elvárások, mit és hogyan kell előadni. A jazz a szabadság zenéje is, amitől sok ember fél. A jazz egy folyamatosan megújuló és fejlődő műfaj. Éppen ezért mindig küzdeni kell a fennmaradásáért. Ez egy élő műfaj, ami folyamatosan és gyorsan reagál a körülötte történő eseményekre, legyen az zenei, lelki, emocionális, társadalmi, politikai, gazdasági, természeti. Reagál az ember külső és belső létezésére, tükrözi a makrokozmoszt és kivetíti a mikrokozmoszt a boldog és élhető földi létezés érdekében és jobbá tételében.

 

A második rész, melyben a tanításról is beszél a zongoraművész, egy hét múlva kerül ki a portálra.

 

 Fotó: Binder Károly archívum