– TROMBITÁSOK IX.  (Hagyományőrző modernisták)

Az 1960-as években egyaránt érvényesültek a bebop, a cool és a hard bop modernistái valamint a még a szving korszakban kezdett, kategóriákon átívelő, köztiszteletnek örvendő trombitások.

1)  CLARK TERRY & BOB BROOKMEYER Straight no chaser (1967)

Az utóbbiak közül is toronymagasan kiemelkedett a gyönyörű tónusú, könnyed és dallamos, de mégis modern, néhai Clark Terry. Terry a negyvenes években kezdte pályafutását. Miles Davis földije volt és befolyásolta is a stílusát. 1948-tól 1951-ig Count Basie zenekarában szerzett magának hírnevet, ahonnan Ellington csábította át a sajátjába, ahol megmaradt nyolc évig. Attól fogva szólistaként szerepelt, egyre inkább szárnykürtön. Sokat játszott a ventil harsona királyának mondható Bob Brookmeyerrel. Mindketten a gyönyörű tónusú melodikus megközelítésmód mesterei voltak.
(a felvétel nem fellelhető a Spotifyon)

2) RUBY BRAFF Indian summer (1956)

Clark Terry kortársa, Ruby Braff stílusa még távolabbi gyökerekből táplálkozott. Braff Louis Armtrong és Bix Beiderbecke hagyományát tartotta életben, de olyan gyönyörű és eredeti volt a játéka, hogy számos modernista is örömmel játszott vele. Stílusa nem volt modern, de nem lógott ki a cool zenészeké közül sem.
(a felvétel nem fellelhető a Spotifyon)

3)  WOODY SHAW Solar (1978)

A hard bop iskola nagyjai közül a trombitás Woody Shaw volt, aki 1989-ben bekövetkezett haláláig rendületlenül ment tovább a Dizzy Gillespie, Fats Navarro, Clifford Brown, Lee Morgan és Freddie Hubbard által kitaposott ösvényen. Szédületes technikája és harmóniai leleménye etalonnak számított a „straight ahead”, vagyis a jazzes hangzású jazz világában.

4)  IRAKERE Atrevimiento no (1979)

Egy másik trombita óriás gyakorlatilag a karibi vasfüggöny mögött, vagyis Fidel Castro Kubájában kezdte a pályafutását. Kubában nem csak az ütősök, a gitárosok vagy az énekesek, de a trombitások is világszinten játszottak, de világhírre, egészen az ottani enyhülésig, közülük csak azok számíthattak, akik már Castro forradalma előtt áttelepültek az Egyesült Államokba. A jazz és a latin-rock azonban zavartalanul virágzott a fidelizmus kemény korszakában is, hiszen az afro-kubai alapok ott jóformán népzenének számítottak. Az Irakere jazz-rock együttes két fenomenális trombitást is produkált Jorge Varona (ő a képen az afro-kubai) és Arturo Sandoval személyében. Itt ők is láthatók és hallhatók, de még mennyire!
(a felvétel nem fellelhető a Spotifyon)

5)  IRAKERE Duelo de trompetas (1979)

A két sztár fúvós közül Sandoval lett világhírű, nem csak azért, mert disszidált az Egyesült Államokba, hanem nagy példaképe, Dizzy Gillespie vette a szárnyai alá és mentora lett, sőt együtt is játszott vele. Érdemes meghallgatni mindkettőjüket még egyszer, amint duetteznek.
(a felvétel nem fellelhető a Spotifyon)

6)  ART BLAKEY One by one (1980)

Az általunk vizsgált korszak végén, vagy mondhatni a poszt-modern fázis elején, 1980-ban bukkant fel, nem meglepően, az Art Blakey Jazz Messengers frontvonalában a hatalmas adottságokkal és klasszikus képzettséggel rendelkező 18 éves fiú New Orleansból, aki technikailag talán mindmáig a legjobb trombitás és a jazz hagyományok elkötelezett ápolója, Wynton Marsalis, aki így hangzott pályafutása kezdetén és ő zárja a trombitások sorát.

(Folyt. köv.)