– SWING ZENEKAROK MODERN BEÜTÉSEKKEL – III. WOODY HERMAN

A klarinétos-altszaxofonos Woody Herman 1937 elején mutatkozott be, mint zenekarvezető. Eleinte inkább szving alapú szalonzenét játszott, de rövidesen váltott, és aztán így kezdte aposztrofálni az együttest: „The band that plays the blues”.

1) WOODY HERMAN: Woodchopper’s ball (1939)

1939-ben felvett egy egyszerű blues riffre alapuló számot, amely annyira népszerű lett, hogy rövidesen a zenekar szignáljává vált.

2) WOODY HERMAN: Apple honey (1944)

Nem csoda, hogy egy emberöltővel később, a rock korszakban a Ten Years After frontembere, a gitáros Alvin Lee ennek a számnak a nagyon is jazzes átdolgozásával hívta fel magára először a közönség figyelmét. Maga Woody Herman nem volt virtuóz klarinétos, de roppant átérzett, kifejezetten blues ízű volt a játéka, mint ahogy az azóta már feledésbe merült többieké is, név szerint az utána hallott harsonás Neil Reidé, a tenoros Maynard „Saxy” Mansfieldé vagy a trombitás Clarence Willardé.
A zenekar sikert sikerre halmozott, roppant népszerű volt, de később a második világháborús behívók nagyon megrostálták a csapatot. Ennek ellenére Woody mágnesként vonzotta a fiatal tehetségeket. A kritikus, jazztörténész és zongorista, Leonard Feather írta róla a következőt: „Egyetlen neves zenekarvezetőt nem szerettek nála jobban a zenészei, valamint azok, akiknek dolgozott.” Woody roppant jókedélyű, rugalmas zenekarvezető volt, aki hagyta a fiatalokat, a modernistákat érvényesülni, és zenekarának hangzása ennek megfelelően módosult az évek során.
Lemezfelvételek szempontjából a legszerencsétlenebb korszakban állt össze Herman első igazi sztár zenekara, amikor az amerikai zenész szakszervezet lemezfelvételi tilalmat rendelt el, ami 1943. július végétől 1943. november 14-ig tartott. Szerencsére ez alól kivételt képeztek a sereg vagy a rádióadók számára készült felvételek, mint például a most következő:

3) WOODY HERMAN: Wild root (1945)

Fantasztikus energiák szabadultak fel ebben a fiatal tehetségektől hemzsegő zenekarban. Érezni lehetett, hogy az ifjú törökök harmóniai szempontból már kitörni készülnek a szving béklyójából. Az inspirált szólókat a modernista hangszerelő és komponista Ralph Burns játszotta zongorán, Woody klarinéton, Flip Phillips tenoron, Bill Harris harsonán, míg a fináléban a sztratoszferikus magasságban szárnyaló trombita, a sajnálatosan túl korán elhunyt Sonny Bermané volt. Tegyük hozzá, a trombitaszekció egyenesen fenomenális volt a Candoli fivérekkel és Ray Wetzellel kiegészülve. De tagja volt ennek a zenekarnak az akkor fénykorát élő altszaxofonos-klarinétos John LaPorta, a patinás jazzszaklap, a Metronome kritikusai és olvasói által méltán ajnározott gitáros, Billy Bauer, aki a cool szülőatyja, Lennie Tristano iskolájába tartozott, míg a dobos a zenészek által istenített Dave Tough, a bőgős pedig a kifáraszthatatlan Chubby Jackson volt. Amikor ez a csapat tűzbe jött, úgy hallatszott, mint egy elszabadult csorda. Maga Herman is így nevezte őket: the Herd.

4)  WOODY HERMAN: Caldonia (1945)

Herman nem tudott teljesen szakítani a blues gyökerekkel, de nem is akart. Olyannyira nem akart, hogy gyakran énekelte a kesergők vidám változatát. A következő egyik legnépszerűbb száma volt, ahol a hangszerelésben lazán ötvöződik a blues és a szám második felében hallható bebop.

5) WOODY HERMAN: North West Passage (1945)

Érdemes még egy számot szentelni ennek az ellenállhatatlan csordának, mert ennek a felvételnek az első felében tisztán hallható, miként hajtotta ezt az energiától duzzadó csapatot a ritmusszekció, melynek fantasztikus dinamikával rendelkező dobosa Dave Tough volt, de hallhatjuk azt a löketet is, amit Chubby Jackson öblös bőgője szolgáltatott. Hab a tortán, hogy a ritmusszekcióhoz itt csatlakozik a hangszeres női jazz-zenészek egyik korai éllovasa, a vibrafonos Marjorie Hyams, aki később a George Shearing Quintet tagjaként tett szert világhírre.

6) WOODY HERMAN: Ebony concerto (1946)

Így hangzott Woody Herman „Első Csordája”, a First Herd, mert jött utána több, amelyek már jóval modernebbnek hangzottak. Az Első Csorda varázsa nem kis mértékben az akkor még pályakezdő hangszerelő óriásnak, Neil Heftinek is köszönhető.
 A Herman zenekarban rejlő további lehetőségeket először, talán akaratlanul is, a modern klasszikus zene óriása, Igor Sztravinszkij villantotta fel. A legenda szerint annyira tetszett neki a Herman zenekar muzsikája, hogy amikor felajánlották neki, hogy írjon egy darabot a számukra, minden további nélkül ráállt.
Ez nem teljesen fedi a valóságot, mert Neil Hefti agyalta ki és Herman publicistája terjesztette a történetet. Valójában a Leeds zeneműkiadótól érkezett a felkérés, és nagy valószínűséggel addig Sztravinszkij azt sem tudta, hogy Woody Hermant eszik vagy isszák. De végül megköttetett az egyezség, és Sztravinszkij vezényletével próbált a zenekar. Herman nagyon nehéznek találta a számára komponált klarinét részeket, és a zenészek közül még sokan hadilábon álltak a kottaolvasással. Herman saját szavaival: „A legelső próba után, ahol annyira szégyelltük magunkat, hogy majdnem sírva fakadtunk, mert nem tudtunk blattolni, /Sztravinszkij – szerző/ odajött hozzám, átkarolta a vállam és azt mondta: Milyen szépséges családod van.”
A szerző kérésére a New York-i Filharmonikusok segédkarmestere, Walter Hendl vezényelte a zenekart az 1946 februári bemutatón.

Folyt. köv.

Fotó: Youtube, A felhasznált képekkel kapcsolatban: William P. Gottlieb ikonikus jazz fényképei ingyen letölthetőek a US Library of Congress tárából és szabadon használhatóak Gottlieb végrendelete értelmében., NPR, Grunge, The Syncopated Times, Wikipédia, Wikimedia, THe Saturday Evening Post, Artists Info, New York City History, The Syncopated Times, Asosciacio´n Apolo y Baco, WBSS Media, Discogs, NPR, A Jazz évszázada, Drummer World, National Museum of the United States Airforce, IMDB, Jazz FM91, Drummerworld, Lionel Hampton Collection, New Yorker, From The Vaults

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<

Pontos leírást ITT talál.