– A big band jazz előfutárai III: A területi zenekarok
Nagy hiba lenne a big bandek kialakulásának történetét a két rivalizáló nagyvárosra, New Yorkra és Chicagóra leszűkíteni. A közép- és délnyugati államokban, sőt Amerika-szerte számos fekete és fehér zenekar hatalmas helyi ismertségre tett szert. Egyes amerikai államok területileg Magyarországénak a felét-kétharmadát tették ki, Kalifornia esetében pedig meghaladta a hazánkét, míg 1930-as népességüket tekintve, Ohio és Illinois megközelítette, de még a leggyérebben lakott Kansas esetében is elérte az akkori magyar lakosság 20%-ának megfelelőjét.
1) JESSE STONE & HIS BLUES SERENADERS: Starvation Blues (1927)
Ilyen államokban egy jól hangzó, jól szervezett, helyi bázissal rendelkező zenekar nagyon jó piaccal rendelkezett, hiszen a New Yorkból, Chicagóból, netán Los Angelesből turnézó bandák nem tudták behálózni az egész országot. Az amerikai vidékre a jazz üzenetét ezek a gyakran egy-két, maximum három szomszédos állam területén működő zenekarok vitték el. Ezeket hívták territory band-eknek (területi zenekarok). Természetesen játszottak bennük olyanok is, akik New Orleansban, New Yorkban vagy Chicagóban már átestek a tűzkeresztségen, de az Egyesült Államok földrésznyi ország lévén, rövidesen helyi szinten is kitermelte a saját tehetségeit. Ezek a területi zenekarok gyakran maguk újítottak a muzsikán, gyakran pedig párhuzamosan a chicagói vagy New York-i fejleményekkel, de azoktól függetlenül is hasonló zenei következtetésekre jutottak.
A területi zenekarok folyamatosan turnéztak, noha gyakran megesett, hogy bizonyos városokban, azokon belül is bizonyos klubokban, tánctermekben vagy szállodákban akár hetekre is szerződtették őket.
A kevésbé szofisztikált, ha tetszik “vidéki” zenekarok muzsikájukban sokkal nyersebben hagyták érvényesülni a bluest, mint ahogy az a New York-i vagy chicagói zenekarokban dívott. Jól példázza ezt a Kansas állambeli Atchisonból származó zongorista, Jesse Stone 1927-es együttese, a Blues Serenaders.
Ez már komoly tíztagú zenekar volt, a kor normáival mérve hosszú szólórészekkel, amelyeket trombitán Albert Hinton, az ellingtoni sírós hangzású harsonán Druie Bess és altszaxofonon a később Count Basie zenekarában felbukkanó Jack Washington játszott. Érdekes módon, a zenekarvezető, akiről maga Count Basie állította, hogy a Közép-Nyugat legjobb zongoristája volt, nem hallható. A basszus kíséretre ez a formáció még tubát használt bőgő helyett.
Stone zenekara az elsők közt lehetetett, amely élő rádióadásban játszott a húszas évek elején.
De, természetesen a területi zenekaroknak is voltak olyan legendás egységei, melyeknek zenéjét soha nem rögzítették lemezen. Számos kortárs egybehangzóan állította, hogy az Omaha-vidéki Nat Towles nagyzenekar volt magasan a legjobb a “vidéki” big bandek közül, de ezt sajnos nem tudjuk zenei illusztrációval alátámasztani.
2) WALTER PAGE’S BLUE DEVILS: Blue Devil Blues (1929)
A 20-as és 30-as évek területi zenekarainak legizgalmasabb gócpontja azonban a Missouri-állambeli Kansas City volt. Jess Stoneék is sokat játszottak ott. Kansas City még a nagy világválság előtt komoly ipari és kereskedelmi központtá vált, miután az észak-déli teher- és utasforgalom egyik legfontosabb csomópontja volt. A jobb megélhetés és a nagyobb tolerancia reményében délről északra tartó afro-amerikaiak, így zenészek is nagy számban fordultak meg a városban. De a fehér utazók is előszeretettel időztek annak idején Kansas Cityben, melynek polgármestere, az alvilággal meghitt kapcsolatot ápoló Tom Pendergast a szesztilalom idején azzal tette a látogatók számára vonzóbbá városát, hogy nem csak szemet hunyt a tiltott alkoholfogyasztás felett, de jelentős hasznot is húzott belőle.
Virágzott a prostitúció, a szeszcsempészet és a feketegazdaság, és ennek köszönhetően virágzottak a zenés és táncos szórakozóhelyek is. A Közép-Nyugat vándorló területi zenekarai nem hagyhatták ki Kansas Cityt, amely jazz centrumként kezdett felzárkózni Chicagó és New York mögé. A Kansas Cityben kikristályosodó stílus egyik lényeges összetevője a blues volt. A városban, valamint az ugyancsak Missouri állambeli St. Louisban és a szomszédos Oklahoma államban játszó zenekarok gyakran alkalmaztak délről jött blues énekeseket, akik erőteljesen befolyásolták az együttesek stílusát. A Kansas City-vel társított stílus egyik előfutárának a tubás, majd később bőgőre váltó Walter Page zenekara, a Blue Devils tekinthető.
A Blue Devilsben már megfordult a Kansas City stílust későbbi tökélyre vivő, New Yorkban “edzett” stride zongorista, Count Basie, a tenorszaxofonos Lester Young és a Blue Devilsnek ezen a romlatlan, 1929-es blues felvételén is hallható trombitás, Oran ‘Hotlips’ Page (nem rokona a zenekarvezetőnek, aki itt még tubán játszik), a harsonás Dan Minor és az énekes Jimmy Rushing. Mindnyájan később a legendás eredeti Count Basie zenekar tagjai, beleértve Walter Page-t is, aki a Basie ritmusszekció fontos tagja lett bőgőn. Az általuk készített 1929-es “Blue Devil Blues” című felvétel érdekessége, hogy a klarinétos az ugyancsak Kansas City-i születésű Charlie Parker mentora és tanítómestere, Buster Smith.
3) BENNIE MOTEN’S KANSAS CITY ORCHESTRA: Tough breaks (1928)
Walter Page zenekara még a „Blue Devil Blues” születésének, tegyük hozzá, a Wall Street-i tőzsdekrach évében anyagi okokból feloszlott. Hála Kansas City polgármestere, Tom Pendergast még büntetőjogi szempontból is unortodox „gazdaságpolitikájának”, a város zenei életét kevésbé érintette a kirobbant gazdasági világválság, mint Oklahoma Cityt, s így Walter Page és zenésztársainak többsége átvándorolt Kansas Citybe, ahol az ottani zenei potentát, a zongorista Bennie Moten örömmel átvette őket saját zenekarába. A Blue Devils zenészeinek érkezése előtt a Moten zenekar feltétlenül szervezettebb, jobban hangszerelt és simább volt, mint Walter Page-é, de a blues hatás nála is markáns volt.
4) BENNIE MOTEN’S KANSAS CITY ORCHESTRA: The Jones Law Blues (1929)
Moten nagy showman és menedzser is volt, ami azt szükségeltette, hogy a zongoránál gyakran ne ő üljön. A helyettesítés egyre gyakoribb feladata a New York-i színről elvándorolt és Page-ékkel együtt érkezett zongoristára, Count Basie-re hárult. Motenék „The Jones Law blues” című számán már Count Basie hallható zongorán, a tubán egyébként Walter Page fivére, Vernon Page játszik.
5) BENNIE MOTEN’S KANSAS CITY ORCHESTRA: Toby (1932)
1932-ben már gyakorlatilag Basie vezette, de természetesen Moten menedzselte a zenekart. Basie később saját neve alatt futó zenekaráról Kansas Cityben nem készült felvétel, de a Bennie Moten neve alatt felvett „Toby” híven tükrözi a későbbi Basie zenekar erényeit. A hangzás itt már radikálisan eltér a három évvel korábbitól. Lényegében ez már Count Basie, és a harsonán, sőt talán a legkorábbi elektromos gitáron is hallható hangszerelő, Eddie Durham elképzeléseit tükrözi. Walter Page bőgőn játszik és hatalmas erővel hajtja folyamatos 4/4-es ütemben, „walking bass”-szel a ritmusszekciót. A dobos, Willie McWashington is ötletesen hangsúlyoz, Basie perkusszív zongorajátékában pedig már vegyül a New Yorkból hozott stride stílus a blues-zal. A lendületes játékot számos szóló tarkítja és a szólisták sora is magáért beszél. Halljuk Basie-t zongorán, egy rövid időre Eddie Durhamet is elektromos gitáron, majd Hotlips Page-t trombitán, Kansas City szülöttét, Ben Webstert tenorszaxofonon, Eddie Barefieldet klarinéton és altszaxofonon is, valamint Dan Minort, majd Eddie Durhamet harsonán. A tempó szédületes, a téma a későbbi Basie számok jó részének mintájára valószínűleg egy játék során spontán kialakult, egyszerű ismétlődő frázisra, vagyis riffre épül.
A területi zenekarok folyamatosan járták nem csak a Közép-Nyugatot, de jórészük távolabbra is elvetődött és hozzájuk is csatlakoztak az Államok minden részéről utazó muzsikusok. Így az általuk játszott zene terjedt és az eddigiekből is hallható, hogy „vidéken” az afro-amerikai big bandek már jóval azelőtt játszottak olyan muzsikát, amely minden szempontból megfelelt a swing stílus követelményeinek, hogy „hivatalosan meghirdették” volna a stílus létrejöttét.
Folyt. köv.
Fotó: Youtube, A felhasznált képekkel kapcsolatban: William P. Gottlieb ikonikus jazz fényképei ingyen letölthetőek a US Library of Congress tárából és szabadon használhatóak Gottlieb végrendelete értelmében., NPR, Grunge, The Syncopated Times, Wikipédia, THe Saturday Evening Post, Artists Info, New York City History, The Syncopated Times, Asosciacio´n Apolo y Baco
>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<