– Altszaxofonosok VI.   (A Parker fiókák felnőnek)

Érdemes Cannonball Adderley-vel kezdeni, akit az „új Bird”-ként aposztrofáltak a rajongók, amint röviddel Floridából való érkezése után feltűnt a New York-i színtéren. Fantasztikus tónusa és mélyen a bluesban, valamint a fekete egyházi zenében gyökerező stílusa megtetszett Miles Davisnek, aki 1957-ben meghívta a zenekarába. Ez volt számára az igazi dobbantó.

1) MILES DAVIS: Straight no Chaser (1958)

A rákövetkező évben Coltrane is visszatért Davishez és összeállt az egyik - szerény véleményem szerint - legragyogóbb, Davis csapat. Nem merném mondani, hogy ezen a ponton már nem volt érezhető Parker hatása, de Adderley felismerhetően önmaga volt, sőt saját életemet kockáztatva, azt is kijelenteni merem, hogy Adderley szólója koherensebb és gördülékenyebb volt ezen a ponton, mint Coltrané.

2) CANNONBALL ADDERLEY: Jeannine (1960)

Davistől megválva Cannonball saját együttest alakított, fivérével, Nat Adderleyvel kornetten, Barry Harris-szel a zongoránál. Sam Jones-szal a bőgőn és Louis Hayes-szel a dobokon. Ez az együttes roppant funky, Daviséknél egyszerűbb, gazdaságosabb és érezhetőbben blues és soul alapú zenét produkált.

 A hatvanas évek második felében, amikor már nagyon erős volt a közönség elvándorlása a pop és a rock irányába, Adderley még jobban leegyszerűsítette a zenéjét. Akkor csatlakozott az együtteshez Joe Zawinul elektromos billentyűkön és a számok megteltek a soul muzsikából is ismert, ismétlődő, dúdolható frázisokkal, ami nagyon népszerű és eladható volt a maga korában, de ebben a stílusban az előzőleg zseniális Adderley nem hagyott igazi örökséget az altszaxofonosok őt követő nemzedékének. Párizsban egy koncerten a közönség egy része kifújolta az ilyen zene hallatán.

3)  JACKIE McLEAN: The three minors (1962)

Egy másik Parker fióka, Jackie McLean Adderleyével ellenkező irányba tartott. Már a hatvanas évek elején kezdte a zenéjéről lehántani a hard bop sémáit. Roppant szenvedélyesen és valamivel szabadabban játszott már itt is, ahol a veterán, de fejlődőképes bebopperrel, Kenny Dorhammel, a zongorista Sonny Clarkkal, a bőgőn Butch Warrennel és a dobon Billy Higgins-szel halljuk.

4)  JACKIE McLEAN: Appointment in Ghana again (1978)

A hetvenes évekre Jackie McLean sikeresen beépítette a hard-bop ritmikát megtartó zenéjébe a modális és a free jazz elemeit is, és teljesen egyéni hangzást produkált. Itt egyébként sztár kísérettel hallható. A zongoránál Hank Jones, a bőgőn Ron Carter és a dobon Tony Williams.

5)  PHIL WOODS: Watch what happens (1968)

Phil Woods, aki a Downbeat magazin olvasói körében tartott évi népszerűségi versenyen majdnem 30 alkalommal nyerte el az első helyet, annak ellenére, hogy 17 évig élt Charlie Parker egykori élettársával és nevelő apja lett Parker lányának is, maga mögött hagyta Bird stílusát és nagyon egyéni hangzást alakított ki. Sokat járt és élt Európában, folyamatosan játszott európai zenészekkel. Itt a híres francia slágerkomponista Michel Legrand kíséri zongorán, a bőgős Eric Lagace és a dobos Ray Brinker.

6)  PHIL WOODS: En 1971

Amikor megalakította a European Rhythm Machine-t angol zongoristával és bőgőssel, Gordon Beckkel, illetve Ron Mathews-szal és a francia dobos Daniel Humairrel, a zenéje sokkal kötetlenebbé vált, jóformán teljesen levetkőzte a hard bop hagyományokat, amelyekhez később azért visszatért.

7)  TOSHIKO AKIYOSHI – CHARLIE MARIANO: Little T (1961)

A negyedik Parker ivadék, akivel korábban foglalkoztunk, a bostoni születésű Charlie Mariano nagyon hamar eltávolodott a beboptól. Az első bebop utáni fázisát, amelyet akkori felesége, a japán zongoristanő, Toshiko Akiyoshi zenei társaságában töltött, leginkább „cool”-ként jellemezhetjük. Nagyon finom kamara jazzt produkáltak.

8)  BALÁZS ELEMÉR GROUP feat. CHARLIE MARIANO (2002-2003?)

Életének hátralévő részében Mariano teljesen hátat fordított a virtuozitásnak. Saját érzelmekre, hangulatokra koncentráló természete kerekedett felül a muzsikájában. Nomád életmódot élt, egyre jobban lekötötte az európai és a világzene, fáradhatatlanul utazott, hallgatott és kísérletezett, a legkülönbözőbb zenei kombinációkban játszott. A műsorzáró felvétel tőle kívül esik már az „előd” perióduson, de a kedves olvasónak nyilvánvaló lesz, miért került ide.

Folyt. köv.

Fotó: youtube, Wikipédia

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<