– TENORSZAXOFONOSOK XII.  (Hard bop - 3)

Mint már egy korábbi kiadásból is hallhattuk, a hard bop stílus fiatal óriásainak melegágya az Art Blakey’s Jazz Messengers volt. A csodálatos zenészek hosszú sorában, akik kijárták a Blakey iskolát, mély nyomokat hagyott Benny Golson, aki Philadelphiában nőtt fel, és úgy látszik, a philadelphiai humusz roppant termékeny volt jazz-zenészek tekintetében, mert már középiskolás korában olyan hasonszőrű fiatalokkal játszott együtt, mint John Coltrane, Red Garland, Jimmy Heath, Percy Heath, Philly Joe Jones vagy Red Rodney.

1) ART BLAKEY: „Along came Betty” (1958)

Felnőttkén a zongorista Tadd Dameron zenekarában is megfordult és az ő hatására kezdett el komponálni. Egyik leghíresebb szerzeménye azonban már a Jazz Messengersben született és mindmáig jazz standardnek számít.

2) JIMMY HEATH: The Thumper (1959)

Ez a csapat is nagyon komoly volt. A fiatalon meggyilkolt, de roppant tehetséges trombitás, Lee Morgan nyitotta a szólók sorát. Benny Golson érdekesen kígyózó szólója figyelemreméltó. A zongorista egy másik túl fiatalon távozott tehetség, a kortársaira nagy benyomást gyakorló Bobby Timmons volt.
Benny Golson után hallgassunk meg egy másik nagy philadelphiai tenorszaxofonost, Jimmy Heatht, a Modern Jazz Quartet bőgőse, Percy Heath és ennek a számnak a dobosa, Albert Heath fivérét. Játéka erősen a bluesban gyökerezett, kissé hasonlított Coltrane korai stílusára, ami nem meglepő. Egyébként, amikor Coltrane megvált Miles Davistől, egy ideig ő játszott a trombitással. A kornettista ezen a felvételen a csodálatos Nat Adderley, a bőgős Paul Chambers, a harsonás Curtis Fuller és a zongorista Wynton Kelly volt. Olyan, mint egy Blue Note All-Stars felállás.

 3)  STANLEY TURRENTINE: Stanley’s Time (1961)

A hallottak jegyében egyáltalán nem meglepő, hogy a hard bop iskola nagy tenorosai rhythm and blues vagy blues együttesekben kezdték a pályafutásukat. Ez alól Stanley Turrentine sem kivétel. Gyönyörű, öblös tónusa, ritmikus megközelítése eminens képviselőjévé tette a vonulatnak. Az első szóló a gitáros Grant Greené, aki akár csak maga Turrentine, egy idő után a jazz felvizezettebb, emészthetőbb, popba hajló ágában próbált szerencsét, kevésbé maradandó felvételekkel. A zongorista a kiváló Horace Parlan, a bőgős George Tucker és a dobos Al Harewood volt.

4)  ART BLAKEY & THE JAZZ MESSENGERS: No problem (1959)

Turrentine után térjünk vissza Art Blakey tenorszaxofonosaihoz, azok közül is a legkiemelkedőbbhöz, Wayne Shorterhez. Shorter 1959-ben csatlakozott a csapathoz és négy évig maradt Blakeyvel mielőtt Miles Davis ’fejvadászta’ volna. Ő lett a Jazz Messenger zenei igazgatója is. Játékát és akkori zenei felfogását Coleman Hawkins, Sonny Rollins és itt már hallhatóan, John Coltrane befolyásolta, de már saját egyéni hangzása is átüt ezen a felvételen, ahol megint Lee Morgan a trombitás, Walter Davis Jr, aki Charlie Parkerrel is játszott, a zongorista és Jymie Merritt a bőgős. Mára ezzel az élgárdával búcsúzunk, az 1959-es párizsi koncertjükkel.

Folyt. köv.

Fotó: youtube, Gramofon Archívum

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<