Zenei kezdésként egy eredeti New Orleans-i blues western feldolgozását javasolom meghallgatásra. A darab címe: „Basin Street Blues”.

Nem tagadom, ez a muzsika kissé parciális oldalága a jazz nagy és erős fájának, de föltétlenül hozzá tartozik.
Bob Wills voltaképpen nem alkotott egy új műfajt, ő csak újraértékelte a populáris zene lényegét. Hiszen Bob Wills és a Texas Playboys tánczenekar volt, ún. country stílusú vonós szekcióval, amely pop songokat játszott úgy, mintha azok jazz darabok lettek volna. Az ő muzsikájuk „csak” lebontott néhány kerítést vagy falat, amelyek a különböző műfajok között voltak. Bob Wills neve és népszerűsége még akkor is óriási volt, amikor a stílus már lehanyatlott. A későbbi igazi hunky tunky muzsikusok, akik feltámasztották a country műfaját, akik továbbfejlesztették azt, a rock and roll, valamint a jazz vonalán őt tekintették zenei atyjuknak. Bob Wills forradalmár lelke nagy szerepet játszott a XX. század közepén az amerikai fiatalok zenei revolúciójában, a rock and roll létrejöttében.
A következő felvétel címe: „I’m a Ding Dong Daddy”.

Bob Wills 1905-ben Kosse-ban született. Zenét apjától és nagyapjától tanult. Eleinte mandolinon, gitáron, később hegedűn játszott. Tizenéves korában kezdett muzsikálni egy helyi zenekarban. 1929-ben egy nagy fesztiválon vett részt Forth Worth-ban, ahol hegedűsként és egy ún. blackface társasággal lépett fel.

Bob Wills a húszas évek végén ilyen társulattal járta a vidéket és így találkozott a Forth Worth-i fesztiválon egy Herman Arnspringer nevű gitárossal, akivel megalakította a Wills Fiedl Band nevű duót. Még abban az évben több táncklubban kaptak szerződést, és szerepeltek a helyi rádió adásaiban. Egyik rádiós felvételük alkalmával találkoztak egy remek hangú énekessel, akit Milton Brown-nak hívtak, és aki hamarosan csatlakozott az együtteshez. Brown beajánlotta Wills-nek testvérét a gitáros Durwoodot és a tenor bendzsón játszó Clifton „Sleepy” Johnsont.

A következő ajánlott szám címe: „Crazy Rhythm”.

1931 elején a Burris Mill and Elevator Company és a Light Crust Flour Company szponzorálásával önálló rádió show lehetőségéhez jutott az együttes. A csapat nevet változtatott, új elnevezésük The Light Crust Doughboys lett és ezzel szerepeltek Texas szinte valamennyi rádióadóján. Managerük is lett, a Burris Mill társaság egyik igazgatója, nevezett Lee O’Daniel aki nagy lelkesedéssel szervezte rádiószerepléseiket. 1932-ben ők voltak a Texas-i rádiók legnépszerűbb és leggyakrabban hallható együttese. A zenekaron belül változás történt, az énekes Milton Brown helyére Tommy Duncan került. O’Daniel megvált az együttestől, melynek következtében a zenekar feloszlott.
A következő felvételen, amely az imént ismertetett eseményekhez képest jóval később, 1947-ben készült.  
A felvétel címe: „Milk Cow Blues”.

Wills és Duncan a Texas állambeli Waco-ba költözött és újraépítette a Playboys-t. A következő évtől a zenekar ismét nagyon népszerű lett. Immár több rádióadóban szerepeltek, mint O’Daniel idejében, ráadásul sok élőzenei szerződésük is volt. Meghívták őket Tulsa egyik legnagyobb klubjába, a KVOO-ba.
Tulsa-ban nagyon sokat fejlődött az együttes játéka. 1935-ben elkészítették az első lemezüket az American Recording Company-nál, melyből később a Columbia Record lemeztársaság lett. Az ARC lemeztársaság producere egy bizonyos Uncle Art Satherley volt, aki ezután tizenkét esztendeig maradt a zenekar producere. Bob Wills és csapata sorra készítette a felvételeket, melyek természetesen 78-as fordulatszámú lemezeken jelentek meg. A több mint negyven felvétel húsz lemezre került és egy teljes szériát jelentett. A lemezeknek nagy sikerük volt, így Wills kísérletezni is mert. Nagyobb szerepet adott a gitárosoknak, különösen McAuliffnak, akinek szólójával több felvételt is készítettek 1936-ban.
Javaslom 1947-ben készült, felvételt, amelynek címe: „Please Don’t Talk About Me When I’m Gone”.

A harmadik évtized vége felé Wills elhatározta, hogy komplexebbé teszi az együttes hangzását azzal, hogy jazzes inspirációjú hangszerelést alkalmaz. Segítségül hívta ehhez a hangszerelő-gitáros Eldon Shamblint, aki az említett tevékenységeken kívül komponált is a Texas Playboy számára. 1940-re már 18 tagúra bővült Bob Wills bandája, ami már mindenképpen big bandnek számított. A következő felvétel címe: „Four or Five Times”.

1941-ben és 42-ben a zenekar folytatta sikereit, rengeteg fellépés és lemezfelvétel követte egymást. Ők voltak az ország egyik legnépszerűbb együttese. A sikerszériát azonban megállította az a történelmi esemény, hogy az Egyesült Államok belépett a második világháborúba. A háború befejezést követően Wills újraszervezte a Texas Playboys-t. Egyben a zenekar hangzását is átalakította, elhagyta a fúvósokat és növelte a vonósok és a gitárosok számát.
Elkészítette a „New San Antonio Rose” című lemezt, amely felkerült az 1944-es tízes slágerlistára.
Erről a lemezről érdemes meghallgatni a „Frankie Jean” című kompozíciót.

És most elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor a most bemutatásra kerülő CD felvételei születtek. 1946-ban a zenekar elkezdte a lemezek készítését a Tiffany Music Corporationnél. A Tiffany terve az volt, hogy a zenekar lemezeivel elárasztják az Államok egész dél-nyugati részét. Az elképzelés csak részben valósult meg. Igaz a Texas Playboys készített néhány nagy sikerű lemezt, amelyekre helyszíni felvételek kerültek, a teljes és áttörő siker azonban, amelyre a Tiffany lemeztársaság számított, elmaradt 1947-ben készült a „A Good Man Is Hard To Find” című felvétel, azaz nehéz egy jó embert találni és ezzel magam is egyetértek.

Folytatva Bob Wills and the Texas Playboys életútját, jelentős változás következett be a zenekarban 1947 végén, amikor Eldon Shamblin gitáros visszatért a csapathoz. 1948 elején egy másik „Keeper of My Heart” cíművel is a lista elején tanyáztak heteken keresztül. A Texas Playboys megint a legnépszerűbb pop zenekarok közé tartozott az Államokban. A következő felvétel akkor készült, amikor Duncan még a zenekar tagja volt és Shamblin már visszatért. Új muzsikus az együttesben a bendzsós Ocie Stockard, Tiny Moore, aki elektromos mandolinon játszik és Herb Remington a gitáros.
A szám címe: „You Just Take Her”. 

A western swing kezdte elveszíteni népszerűségét, a közönség érdeklődése gyors ütemben fordult el ettől a típusú zenétől. Tudjuk, hogy a negyvenes évek végén már maga a swing is leáldozóban volt, hiszen megjelentek a bebop ifjú forradalmárai és az immár kommersszé vált swing fölött eljárt az idő.
Bob Wills és a Texas Playboys 1949-ben nem adott ki lemezt, 1951-ben ismét fölkapaszkodtak két dallal a slágerlistára.
A következő felvétel a CD-ről 1948-ban készült, még a sikeres esztendők egyikében. A darab hosszabb időt töltött a húszas slágerlista első harmadában. Sokak szerint azért, mert ebben a darabban nem swinget játszik az együttes, hanem egyfajta blues muzsikát. Persze, megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy egy country zenekar mennyire képes autentikussá tenni egy bluest. Miután a szám címe: „Barnard Blues”, tételezzük fel, hogy Bob Willsék azt gondolták, hogy ők képesek rá. Íme:

Az ötvenes évek eleje nem hozott sok jót sem az együttesnek, sem vezetőjének. Egyre erősebben jelentkeztek az anyagi gondok, jelentősen csökkent a fellépések száma, ráadásul Wills egészségi állapota is megrendült. Folyton utazott, keresve valamiféle biztos menedéket, de sehol nem találta a helyét. Nem volt otthona, nem voltak társai, magányos lett. Alkalmanként sikerült egy-egy TV adásban szerepelnie, ilyenkor főként rock and rollt kellett játszania és énekelnie, de ez a műfaj azért mégsem az ő sajátja volt. Néhány zenekari kollegáját sikerült olykor összegyűjteni és ilyenkor táncklubokban, country kocsmákban játszottak. Valahogy mindig lehetett egyfajta nosztalgiára apellálni, így időnként egész jó lehetőségekhez jutottak. Annyi azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a régi sikereiket aligha lehet megismételni.
Bob Wills, minden látszat ellenére nem adta meg könnyen magát. Kijárta, hogy a Liberty Records lemeztársaság lemezfelvételi lehetőségeket biztosított számára, és a „Heart to Heart Talk” 1960 nyarán felkerült a tízes slágerlistára.
Most ismét a CD-ről javasolok egy darabot, amelynek címe „I Never Knew”.

1962-ben Bob Wills szívrohamot kapott és átmenetileg megbénult az egyik oldala. De Wills-et kemény fából faragták, ő meg akart felelni annak a látszatnak, hogy ő egy igazi country boy, egy valódi erős cowboy, aki minden nehézséget legyűr. 1963-ben képes volt arra, hogy egy újabb lemezt készítsen. 1968-ban a Country Music Hall of Fame nagy elismerésben részesítette Bob Willst a country zene népszerűsítéséért tett munkájáért. A korszak egyik jeles country énekese Merle Haggard elkészített egy nagylemezt, melynek címe: „A Tribute to the Best Damm Fiddle Player” és ezt Wills-nek ajánlotta. 1972-ben Wills feléledt poraiból ismét összehozta a Texas Playboys-ot és elkészített egy lemezt. 1973. december 3-án a stúdió felvétel után Wills hazament. Éjszaka ismét agyvérzést kapott és ebből már nem gyógyult meg. Hosszan tartó betegsége után 1975 májusában halt meg.
Most ismét a ma bemutatásra kerülő lemezről hallgassunk meg egy újabb darabot. A felvétel 1948-ban készült, címe: „Baby Won’t You Please Come Home”.

Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy Wills muzsikája a western swing mennyire tartozik a jazz fogalomkörébe, és mindenki maga eldöntheti, hogy véleménye szerint hová tartozik ez a muzsika. Az mégis elvitathatatlan, hogy a Texas Playboys érdekes színfoltja volt a harmincas és negyvenes évek amerikai zenei életének. A Tiffany lemeztársaság gyűjtése az 1946-47 és 48-as évek felvételeiből azért szerencsés, mert ekkorra a zenekar már kiforrott, érett muzsikát játszott és bizony átment néhány krízisen ahhoz, hogy a zene kifejezési lehetőségeinek megfelelő teret találjon. Egyébként nem lehet véletlen, hogy a Tiffany jelentőséget tulajdonított Bob Wills-nek és a Texas Playboys-nak, hiszen a lemeztársaság olyan zenészek muzsikájának kiadásával foglalkozott, mint Bessie Smith, Jimmie Lunceford, Louis Armstrong vagy Duke Ellington.

Bizonyítandó a Texas Playboys jazz irányú elkötelezettségét a CD utolsó felvételén az Ellington együttes egyik legnagyobb sikerét játsszák, Billy Strayhorn kompozícióját  a „Take the A Train”-t.