fbpx

A járvány a Jazznapot is térdre kényszerítette

2020. április 09.

A szervezők, az UNESCO, a Herbie Hancock Intézet és a dél-afrikai vendéglátók március végén közös közleményben jelentették be, hogy 2020-ban elmarad a Nemzetközi Jazznap nagy központi gálakoncertje és a hozzá kapcsolódó, általában többnapos rendezvénysorozat. A gálakoncert idén Fokvárosban lett volna, így a bejelentést a dél-afrikai hatóságok járványügyi intézkedéseivel és az ebben a helyzetben feltétlenül szükséges óvatossággal összefüggésbe hozták.

A többi kulturális rendezvényhez hasonlóan az International Jazz Day és nemzetközi partnerei is utóvédharcra kényszerülnek: a dél-afrikai és a helyi kezdeményezések, koncertek közül az online is megtarthatók listáját folyamatosan frissítik a jazzday.com oldalon, a rendezvény hivatalos fórumán. Idén a korábbi gálakoncertek közvetítésének ismétlésével is vigasztalódhatunk. A szervezők kérik az érdekelteket, hogy a Jazznap hagyományainak megfelelően ne elégedjenek meg a virtuális térben adott koncertjeik hirdetésével. Mindenhol betartva a járványügyi szabályokat, próbáljanak eredeti, a váratlan helyzetnek megfelelő új megoldásokkal ünnepeljék a műfajt.

A Jazznap másik fő üzenete talán még fontosabb, mint eddig, és ez a szolidaritásé. Dizzy Gillespie sem kezdte meg gálakoncertjét Isztambulban annak idején, amíg a kiváncsiskodó utcakölyköket be nem engedték. Most viszont az összes előadóművészettel együtt a jazz is térdre kényszerült, a legmélyebb szakadékkal maguk az előadók néznek szembe. A jazznap ezért legyen arra is alkalom, hogy a közönség és az előadók, a zenészek egymás között és a szervezők, közreműködők kettejük találkozásának érdekében tegyenek meg mindent, támogassák az ügyet.

Első – de remélhetően nem utolsó – ilyen hazai kezdeményezésként a Harmónia Jazzműhely zenészeknek kiírt pályázatáról adtunk hírt. A Jazznap-hu pedig örömmel meghirdeti rövid, kora esti jazznapi virtuális koncertjét:

Jazznap-hu – International Jazz Day 2020

 

Online koncert a Nemzetközi Jazznap Facebook oldalán és itt a MagyarJazz oldalon - azoknak, akik nem Facebookoznak - lesz követhető:

https://hu-hu.facebook.com/JazzNap

https://hu-hu.facebook.com/HarmoniaJazzmuhely

Azok itt tudják követni, akiknek nincs FB profiljuk: https://magyarjazz.hu/programajanlok/502-a-jarvany-a-jazznapot-is-terdre-kenyszeritette

 


Április 30. 20:00

Urbán Orsi - Kollmann Gábor duó műsora
Urbán Orsi - ének
Kollmann Gábor - szaxofon

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005