A szerdán induló Jazzfest Budapest a hazai előadók mellett öt kontinens huszonkét országából hozza el a jazz csillagait fővárosunkba. Az immár második alkalommal megrendezett esemény előtt a fesztivál egyik koncerthelyszínén, a Jedermannban tartott sajtótájékoztatót a fesztivál vezérkara. Kellemes meglepetésként zenével kezdődött a programokat ismertető beszámoló, Borbély Mihály és Oláh Krisztián alkalmi duója segítette jazzre hangolódni a tudósítókat.
Keddre virradóra 75 éves korában meghalt Török Ádám, a hírt közösségi oldalán fia, Török Dániel jelentette be. Teljes erőbedobással készült nagyszabású május 8-i koncertjére, melyen egykori és mostani muzsikustársaival az Erkel Színházban az új Bartók cd lemez bemutatása mellett, több mint fél évszázados életművét foglalta volna össze, egyben Orszáczky Jackie emlékére is ajánlva, a Syrius - Mini Jam 50. évfordulójának alkalmából. Minden gondolata a koncert körül forgott, másnap reggel is próbára indult volna. Lefeküdt aludni, és nem ébredt fel többé. Álmában érte a halál.
Akár a hamarosan kezdődő JazzFest Budapest előzetes, kedvcsináló felvezető koncertjének is tekinthettük a Mike Stern Band múlt csütörtöki fellépését, a 26-án kezdődő fesztivál főhelyszíneként is sok világsztárt fogadó Erkel Színházban. Stern a híres londoni Ronnie Scott’s klubban egymást követő két napon adott koncertje után a GetCloser szervezésében érkezett zenekarával fővárosunkba, és ahogy azt a múlt évek során megszokhattuk, ezúttal is meghódította a közönséget.
Vasárnap délután otthonában, a Massachusetts állambeli Ashley Falls-ban 92. életévében, prosztatarákban meghalt Ahmad Jamal. A szomorú hírt lánya, Sumayah Jamal jelentette be. A Grammy-életműdíjas legendás zongorista nyolc évtizedes pályafutása során már ambiciózus fiatal tehetségként is nagyszerű felvételeket készített, majd a jazztörténet egyik legsikeresebb trióját vezette. Számára minden dal egy előadás volt.
A húsvéti ünnepek után, kedden a Bacsó Triad adott koncertet a Budapest Jazz Clubban. A zenekarban az ezúttal tenorszaxofonozó Bacsó Kristóf mellett, Tálas Áron szintetizátoron és zongorán játszott, és Baselből az ünnepekre hazalátogatott Juhász Márton dobolt.
Múlt héten ünnepelt a jazzvilág. Száz éve, 1923. március 28-án született a kritikusok által a "one of the all-time greatest jazz trumpet soloists", azaz hangszerének, a trombitának minden idők legnagyobb szólistájának tartott Thad Jones, aki zenekarvezetőként, zeneszerzőként és hangszerelőként is beírta nevét a jazz történetébe. A centenárium alkalmából a Harmónia Jazzműhely felkérésére a Budapest Jazz Orchestra ezúttal a szokásos konferálásnál jóval többet nyújtó Friedrich Károly segítségével idézte fel pályafutásának jelentősebb állomásait a BJC jazzpénteki közönségének.
Az áprilisban 15. évadját kezdő KOBUCI Kert vezetősége a nyitány előtt kedden a Toldi Moziban tartott három filmbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót. A jubileumi évad terveit egy rövid történeti összefoglaló után az alapító Kaszap testvérek, a programigazgató Atilla (nem elírás, így írja nevét), és ügyvezető bátyja, Gábor mellett a vezetőség harmadik tagja, a kezdetektől a kommunikációs feladatokat ellátó Nagy Krisztián marketingmenedzser vázolta fel.
A Borbély Mihály Polygon múlt pénteken ezúttal a Király utca elején található, lényegre törően rövid, az utca nevének kezdőbetűjét, és a házszámot magában foglaló nevet kapott K 11-ben mutatta be Bájoló című albumát.
Különlegesnek ígérkező koncert szerepelt a BJC szombati kínálatában. Az ősszel a Józsefvárosi Jazzfesztiválon is bemutatkozott, és a klub programjában havi rendszerességgel szereplő új felállású Tzumo Trio vendége az elsősorban a szimfonikus zenéből ismert kiváló fuvolaművész, Kanyó Dávid volt. A mind a szakma, mind a közönség által a legjobbak közé sorolt, ezen az estén végig akusztikus zongorán játszó Tzumo triójában a legendának számító, a hazai jazzéletbe visszatért Torma Rudi basszusgitározott, és a billentyűk mögül is jól ismert Tálas Áron dobolt. A koncert első részében ők játszottak.
Múlt csütörtökön a tíz éve alakult Bágyi Balázs New Quartet lépett fel a Budapest Jazz Clubban. A zenekar alapítója, és vezetője bevezetőjében elmondta, ez az év számukra a jubileum éve lesz, ez az első állomása a jubileumra tervezett koncertsorozatnak, mely előreláthatólag szeptemberben, lemezbemutatóval zárul majd. Az új kompozíciók közül már kettő ezen az estén be is került a kvartett történetének keretet adó, a 2014-ben megjelent első, „Easy Landing”, és a megjelenés dátumát címében is magában foglaló „2020” anyagából válogatott repertoárba.