A 2013-ban nyitott klub vezetősége nem is választhatott volna méltóbb zenekart a kapunyitásra. Borbély Mihály, az ország legsokoldalúbb fúvósa vezette formáció erős szálakkal kötődik a kortárs zenei értékeket összehangoltan bemutató, és a 300 fős koncertterem mellett a jazzre szakosodott Opusnak helyt adó, Gőz László alapította Budapest Music Centerhez. Az ezredforduló táján alakult Borbély Műhely mind az öt eddig készült lemeze a BMC gondozásában jelent meg. Ez az öt lemez nagyon jól bemutatja az Opus és a BMC, az ECM kiadóéhoz kissé hasonlatos, a főmedertől eltérő, népzenei vagy kortárs forrásokból kiinduló jazzre és világzenére fókuszáló koncepcióját. Ebből az öt lemezből válogatott Borbély Mihály erre az estére, és ahogy a koncert előtti rövid beszélgetésünk végén sejtelmes mosollyal ígérte, lettek új dolgok is. Arra nem számítottam, hogy ezekből már a kezdésnél ízelítőt kapok. A terem elsötétült, csak a biztonsági jelzők adtak némi fényt. A nézőtér elcsendesedett, és ebbe a várakozó csendbe egyszer csak valahonnan fentről egy tárogató hangja élesen felsikított. A hangokból improvizáció kerekedett, és a hang irányába felfele nézőknek kirajzolódott Borbély Mihály sziluettje, ahogy végigjárja a felsőkarzatot, aztán a klubba vezető lépcsőhöz érve rövid időre eltűnt szemünk elöl. A hangok erősödtek, Mihály a hangszerét végig fújva leért, az asztalok között haladva közelített a színpad felé. Volt, hogy egy pillanatra megtorpant, és egy kicsit beletekert az impróba egy-egy asztalnál. Mire a színpadhoz ért társai is bevonultak, és elfoglalták helyüket hangszereiknél. A fények koncertmódra erősödtek, a társak bekapcsolódtak és kibontakoztak a „Meselia Hill”, a formáció még Borbély Mihály Quartet néven 2004-ben megjelent első lemeze címadójának dallamai. A Gramofon kritikusi szavazásán „Az év magyar jazzlemeze“ díjat elnyert albumról a címadóval összefűzve még a Bartók Bélának és József Attilának dedikált „Medvetánc” is elhangzott, és ezalatt már a szólók után is felcsattantak az első tapsok. Ekkor döbbentünk ugyanis rá, hogy mégiscsak jazzkoncerten vagyunk, és a szólók után, pláne, ha tetszenek, illik tapsolni. Idáig először meglepődtünk, aztán lebegtünk és teljesen megszűnt a térhez és időhöz való kötődésünk. Borbély szó szerint újratöltötte zenével a klubot, egy Istennek tetsző pogány rituáléval fújta be a terem minden szegletét, mintegy újra szentelve a hívőknek visszaadott, sokáig használaton kívüli, zárva tartott templomot.

Miután a katarzist hozó nyitány végén magunkhoz térve kellően kitapsoltuk magunkat, Borbély Mihály felvázolta a továbbiakat, elmondta, a folytatásban megjelenési sorrendben játszanak majd az albumaikról. A kronológiát követve, így a 2009-ben megjelent "Hommage à Kodály" került sorra. A „Tilinkós, a Kodályé”, egy népdalmotívumokkal átszőtt személyes vallomás Kodály zenéjéről, önfeledt derűt hozott. Az első részbe még a harmadik, a 2014-es "Hungarian Jazz Rhapsody" fért be. A magyar szerzők műveit feldolgozó albumról a címadó Zoller Attila szerzemény után, Presser Gábor az LGT első albumán megjelent dala, az „Ezüst nyár” idézte meg rajtam kívül többeknek is kamaszkori élményeit. A nálam pár nappal fiatalabb Borbély Misi (1956. szeptember) hozzám hasonlóan a legendás Rákfogó feldolgozásában hallhatta először Zoller Attila magyar jazzrapszódiáját, és valószínűleg ott volt a Tabánban is a hetvenes években, mikor az LGT a Mini és a Syrius után többtízezres közönség előtt játszott.

A szünet után a „Gyere hozzám estére”, a 2016-ban megjelent negyedik lemezről válogattak. Borbély Misi kicsit polemizált a lemez angol „Be By Me Tonight” címén, lehet, hangulatában nem adja vissza a magyar eredetit. Azért a zenét hallva a magyarul nem értők is kikövetkezhették, mire gondolt komponálás közben. A lemez azonban azért is nevezetes, mert itt került a „Műhelybe” az USA-ba távozó Szabó Dániel helyére Tálas Áron, aki egyből zeneszerzőként is bemutatkozott. Most azonban a címadó után még egy Borbély szerzemény, az angolban hangulatilag ugyancsak nehezen visszaadható „Sebaj Rózsám” került a válogatásba. Végül a tavaly megjelent „Grenadilla” kompozíciói előtt is elhangzott egy rövid cím magyarázat. Az ében fogytával a hasonlóan Afrikában őshonos, fekete színű, nagyon kemény, nagyon nehéz, de sokkal kedvezőbb mechanikai tulajdonságokkal rendelkező grenadilla fa terjedt el. A természetes olajtartalma miatt a nedvesség és a hőmérséklet változásainak jól ellenálló, kiváló akusztikai tulajdonságú fa lett mára a valaha ébenfából készült értékes bútorok, jó minőségű fafúvós hangszerek nagyra becsült anyaga, a zenekarvezető fafúvósai is ebből a fából készültek. Elsőként a 15/8-ban induló „Grenadilla 15”, majd Tálas Áron „Tevemenet” című kompozíciója, és az „Our Favorite Things” hangzott el, melynek ismerősnek tűnhető címét nem írtam el. Richard Rodgers híres szerzeménye, a jazzben alapművé vált „My Favorite Things” Coltrane-féle megközelítésének páratlan ritmusokkal, keleties skálákkal, balkáni és magyar népzenei motívumokkal átszőtt, tárogatón játszott továbbgondolását hallhattuk. Ebbe a feldolgozásba sikerült belesűríteni az egész zenekar hitvallását a zene felé, a tiszteletet a tradíciók és a nagy elődök iránt, a modern jazz irányzatainak ötvözését a magyar mellett a környező és távolabbi népek zenéjével, valamint kortárs klasszikus zenei elemekkel.

Ahogy az iF, majd a BJC kényszerszünet utáni nyitónapja, az Opus Jazz Clubé is feledhetetlen élményt adott. A zenét mindhárom helyen más megközelítésből szólaltatták meg, egy volt közös bennük, mind a három koncerten igazi jazzt hallhattunk. Nem szeretem a kategóriákat. A zenét szeretem, ezért szeretem Borbély Mihályt, aki ebben a kvartettjében is őhozzá hasonló, világra nyitott szellemű és gondolkodású, közös zenei nyelven megszólaló muzsikusokkal vette körül magát. Ezen a közös zenei nyelven szólalt meg a kezdetektől bőgőző Horváth Balázs, az első lemezen zongorázó Cseke Gábor helyére került, az utolsó lemezen már vendégként játszó Szabó Dániel, majd az ő távozása után a zenekarban először a „Gyere hozzám estére” lemezen feltűnt Tálas Áron, és végül a doboknál Baló Istvánt váltó, Borbély Mihály Balkán Jazz Project formációjában is játszó G. Szabó Hunor, akinek a „Grenadilla” volt első lemezfelvétele a Műhellyel. Borbély Mihályban is párhuzamosan haladtak a zenei világát építő zenei hatások, már negyven felett járt, mikor ezekre egészben látott rá. Rájött, a különböző medrekbe csordogáló, vagy éppen hömpölygő patakok, folyók, valahonnan egy vízből erednek, és végül a tengerbe torkolva újra eggyé válnak. Az ősi hangok, motívumok megszólaltatása és ötvözése korunk modern zenei elemeivel adták azt a sokszínűséget, alakították azt a zenei nyelvet, amelyet beszélve, vagy csak értve kategóriák és korlátok nélkül fogadhatjuk be a zenét, ami éppen lehet jazz is. Ezt az élményt élhette át szerdán az Opus közönsége, és hosszú vastapssal követelte a ráadást. A Borbély Műhely Tálas Áron „Epigramma” című szerzeményével búcsúzott. A zenekar vezetőjének FB bejegyzését idézve: „Ééélő zenekar ééélő embereknek játszott - még ilyet!”

Opus Jazz Club, 2020. július 1.

Fotó: Somogyvári Péter

Programajánló: https://magyarjazz.hu/koncertek