László Attila It’s Already That címen meghirdetett előadása két részből állt. Az első rész szólt többek közt az új „Concerto for Jazz Guitar & Chamber Orchestra” lemezről, amiben a jazz trió, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a fafúvósok voltak a komponista társai. A második rész pedig egy ízig-vérig jazz-rock buli volt, ahol a gitáros standardeknek is beillő számait adta elő a László Attila Fusion Circus.
Az első részben a kezdő és befejező szám a 2002-ben kiadott „Once Upon a Time” lemez két meghatározó darabja volt, amit a művész a fiainak ajánlott, a Brother I és a Brother II.
Az összes nagyzenekari kompozícióra igaz, hogy - mintha egy filmbe csöppenne a hallgató - olyan témák csendülnek fel, amikkel elrepülhetünk gyönyörű tájakra, hömpölyögve sodródunk a harmóniák áradatában. Jártunk a francia Provance napsütötte vidékén, majd az itáliai Toszkána dimbes-dombos, levendula illatú tájain, és eljutunk Kasztília szélmalmaihoz. Azt még meg kell említeni, hogy a „Concerto” lemeznek az ősbemutatója az Óbudai Társaskörben volt előző év májusában, amiről Juhász Gábor figyelemreméltó beszámolót írt. Az ottani sikernek hála, László Attila a lemezfelvétel mellett döntött, ami az év elején meg is történt, így a Müpában már kézbe vehették az érdeklődők a pár napja elkészült CD-t.
Térjünk vissza a koncertre. A Brother I. után a háromtételes „Concerto for Jazz Guitar & Chamber Orchestra” című gitárverseny következett, ami az első jazz gitárverseny Magyarországon. A versenyműveknek van egy kötött formája, amihez a gitárverseny is igazodik. Tehát három tételből áll, egy gyors nyitó tételből, majd jön egy lassú, szabad kidolgozású expresszív tétel, végül egy ugyancsak gyors zárótétel, rondó. A versenyműben minden esetben egy szóló hangszer áll szemben a teljes zenekarral, egymásnak felelgetnek. Ez a versenymű került rá a minialbumra, ami összesen nagyjából 30 perc. Érdemes meghallgatni, amíg olvassák a beszámolót:
Ahogy a lemezen, úgy a koncerten is a trióban Oláh Kálmán zongorázott, Lattmann Béla basszusgitározott és Hidász Tamás dobolt. A fúvósok trióját Pozsár Eszter fuvolista, Horváth Béla oboista és Lakatos György fagottos alkották. A Budapesti Vonósok Kamarazenekart és a színpadon lévőket Kovács László karmester vezényelte. László Attila elmondta, hogy a programban elhangzó régebbi szerzeményeit saját maga, a gitárversenyt pedig Oláh Krisztián hangszerelte, ami a generációs különbség ellenére fantasztikusan sikerült. Azt is kiemelte, hogy ez nem véletlen, mert Krisztián édesapjával, Kálmánnal már 30 éve játszik együtt, így Krisztián kis kora óta résztvevője volt a próbáiknak. Érdekes ezekben a tételekben, hogy néhol tartalmaznak idézeteket László Attila korábban már megismert szerzeményeiből. A második tétel a „Soul to Soul” introjával, a harmadik tétel pedig a „Tell Your Story” című kompozíciójának részletével indul, majd egészen más irányt vesznek. László Attila számai aprólékosan kidolgozottak, sokszor fordul elő ritmusváltás, akár olyan mértékben is, mintha már másik szerzeményt hallanánk, majd visszakanyarodik az eredeti témához. Ezek a crossover zenei megoldások egyfajta hidat képeznek a komolyzene és a jazz között. Nekem különösen tetszett a második tétel, ami egy nagy ívű, szentimentális ballada volt, a főmotívuma megragad a fülben, de az egész egy fantáziadús mestermű.
A „Concerto” után és a már említett Brother II. előtt még egy különleges szám is előadásra került, aminek a Müpában volt az ősbemutatója, premierje, a „Csodák Palotája” című szerzemény. Ezt a darabot a Müpa 15. évfordulójára komponálta Attila, a Művészetek Palotája felkérésére. Meglepődve hallgattam, hogy egy ’sláger’ készült a kulturális létesítménynek. Kicsit Methenys, kicsit Szabó Gábor dalaira emlékeztető, groovos, izgalmas lüktetésű darab. Reméljük majd quartet formában is hallható lesz koncerteken. Volt különben egy poén is benne, a közepére Attila beszúrta az improvizációjába a The Doors Light My Fire témáját (már tudom, hogy ezt ismerőseim is észrevették).
Amit jó volt látni, hogy óriási kedvvel játszottak a klasszikus zenészek, különösen a szélen ülő csellós feledkezett bele a zenébe. A karmesternek nem volt egyszerű dolga, mert a klasszikus zenében minden pontosan le van írva, csak azt játszhatja a muzsikus, ami a kottában szerepel. A jazzben viszont az improvizációk miatt az egész más összefüggésbe kerül, figyelni kell a szólóknál is a megfelelő összhangra. Ezt szerencsére Kovács László karmester mesterien irányította. A zenekar és a fúvósok is kitűnő összjátékot mutatattak be, utóbbiak egyaránt képviselték a drámaiságot, valamint a játékosságot a zenében.
Az első részben nem csak László Attila sokszínű gitárjátékában gyönyörködhettünk, hanem Oláh Kálmán virtuóz zongoraszólóiban, amit a lemezen is hallani lehet. Sajnos a szólókon kívül a zongorajáték nem hallatszott eléggé a helyszínen. Ezenfelül viszont a hangosítással nem volt gond, plasztikusan szólalt meg a zenekar. A ritmusszekció végig követte, segítette a gitárost. Lattmann Béla megbízható játéka adta az alapot, Hidász Tomi összpontosítva olyan finom, lágy, sok cintányérral megtűzdelt dobolást mutatott be, ami ritkán hallható, kifogástalan volt. Soha nem tolta előre magát, tényleg csak a kíséret volt a dolga, de azt felsőfokú jelzőkkel tudom csak illetni.
Ami furcsa volt, hogy a közönség nem tudta, tapsoljon-e a tételek között és a szólóknál, a tetszésnyilvánítás visszafogott volt.
Sztraka Ferencnek köszönhetően a próbáról is készültek fotók. A Müpa fotósa, Nagy Attila jóvoltából pedig még a dedikálásról is kaptunk fényképeket.
A szünet után már kisebb létszámú zenekar állt a színpadra, ’csupán csak’ heten voltak. László Attila legújabb zenekara váltotta a kamaraegyüttest, a Fusion Circus. Ez a zenekar abból a szempontból különleges, hogy a quartethez fúvós szekció csatlakozik, szaxofonos, trombitás, harsonás. Ők a fiatal generáció tehetségei, Soso Lakatos Sándor, Pecze Balázs és Csapó Krisztián, mindannyiukra igaz, hogy zenekarban és szólistaként is kiemelkedőek.
Az alapzenekar is cserélődött, - csak Lattmann Béla maradt,- a zongoránál Nagy János, a doboknál pedig az Amerikában sikert sikerre halmozó, mindig mosolygó Németh Ferenc foglalt helyet.
Rögtön egy pörgős számmal indítottak, a „G.T.”-vel, amit jó ideig csak a Gitár Trió játszott, – Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor - innen ered a szám címe. Majd jött az ismerőseim által ’intelligens’ számnak nevezett „Downhill”, ami épp a doboknál ülő Németh Ferenccel közös albumon szerepel.
Ebben a számban a szaxofonos Soso Lakatos Sándornak és Németh Ferencnek is szép szólói voltak. Végre a közönség magára talált, a kitűnő szólókat tapssal honorálta. Ezután jött az „It’s Already That” című szám, amiben gitár effekteket használt László Attila. A gitár, a zongora és a szaxofon improvizációk kiválóak voltak, a dobra pedig csörgő került, ami izgalmas hangzást produkált.
Majd az ütemes zene után egy 90-es években lemezre került nyugodt, szentimentális számot játszottak, a „The Only One”-t, amiben a trombitás Pecze Balázs játszott szárnykürtön érzelemdús szólót, kicsit megidézve Tomsits Rudolf egykori játékát.
A következő számra magasabb fokozatra kapcsolt a zenekar, a „Good Luck” következett fúvósok nélkül. Lattmann Bélának adott ez a zene kivételesen hosszú szólóra lehetőséget. De gitár-zongora és basszusgitár –dob párbeszédre is sor került.
Befejezésként még jobban felpörgették a zenét, a „Waterloo” című szerzeményt játszották, amiben Nagy János modern stílusban szólózott, Németh Feri pedig hosszú, parádés, még a dobot is helyéből kibillentő szólót játszott. Ebben a számban ismét improvizált Soso, aki talán a fiatal szaxofonosok egyik legtehetségesebbike.
A vastaps után a ráadás sem maradhatott el, a „Soul to Soul” hangzott el. Ebben Pecze Balázs trombita és Csapó Krisztián harsona szólóját élvezhettük, majd László Attila és Németh Ferenc duójával zárult a koncert.
Amit hallottunk, az tulajdonképpen egy életmű koncertnek felelt meg, valamennyi elhangzó zene László Attila szerzeménye volt. Az első rész finomabb hangzása mellett, a másodikban a fúziós zene mindenféle válfaját hallhattuk ezen az estén. Az elmúlt 30-40 év kivonatát, esszenciáját hallgathattuk meg kétféle zenekar előadásában. Remélem, még sok zenével ajándékoz meg minket László Attila, mert érezhetően az ötletekből nem fogyott ki. Az egész előadás lebilincselő volt.
Nagyon sajnálom a koncertek törlését a koronavírus miatt azért is, mert ezekben az előadásokban rengeteg munka van, sok-sok óra gyakorlás, próba, komponálás, hangszerelés, ami egy időre feleslegessé válik.
Müpa, 2020. március 10.
Fotó: Nagy Attila/Müpa, Sztraka Ferenc