fbpx

Jazzre kapcsolt Kapolcs, avagy a Művészetek Völgye és a jazz

2024. augusztus 01.

Az idei Művészetek Völgyében olyan sok jazz-zene szólt, amennyi még sosem, de egyéb programokból sem volt hiány, teljes kikapcsolódást és feltöltődést jelent a tíz nap a Völgyben. Ami még rendkívüli volt, az időjárás, de kivételesen pozitív szempontból.

Művészetek Völgye 2024

Az első három nap látogattam ki a fesztiválra, ami július 19-én kezdődött. A nyár olyannyira tele van fesztiválokkal, hogy akkor még tartott a veszprémi is, így az első nap este elfértünk az utcákon, nem hömpölygött úgy a tömeg, mint a következő napokon. Az időre maximum a meleg miatt lehetett panasz, bár Kapolcs pont az egyik leghűvösebb része hazánknak. A Művészetek Völgyével kapcsolatban beugró eső, sár idén elmaradt. Úgy tudom, nem volt még ilyen száraz, eső nélküli fesztivál a 33 év alatt. Még a szombati, előre megjósolt, a Balaton átúszást elsöprő esőfelhő sem érkezett meg, csak néhány csepp pötyögtette össze a porban úszó autókat.

Művészetek Völgye 2024

A Völgy lenyűgöző programkavalkáddal várta az érkezőket, nehéz volt választani a jobbnál jobb kulturális előadások közül. Nekem sem volt egyszerű, amit még a Harcsa Veronika Udvar Taliándörögdre helyezése pluszban nehezített. A sajtótájékoztatón ugyan elhangzott és a júniusi ismertetőben leírtam, hogy 15-20 percenként jár Kapolcsról a busz a majdnem 5 km-re lévő faluba, de azzal akkor szembesültem, milyen nagy kár, hogy nem sűrűbben, mikor oda kellett volna érni egy-egy jó koncertre vagy mikor egy jó koncertre akartunk felférni kétszer annyian, mint amennyit a busz befogadhatott volna. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a körbemenő Csigabusz megszűnt és az első nap még a közterületesek sem tudták, hol van pontosan a Dörögdre induló busz megállója. A kis papírkák a buszmegállókban sem segítettek, amikre az volt írva, hogy a Dörögdi úton lévő benzinkúttól indul a busz, mert a térképen sem Dörögdi utat, sem benzinkutat nem lehetett találni, azt csak a helyiek tudták, hogy valaha volt egy benzinkút a közelben. Először egy Kapolcs főutcáján lévő megállóba irányítottak, majd hosszú perc várakozás után odamentem egy másik segítőhöz, aki megmutatta, hogy 500 méterre kitették Dörögd felé a buszmegállót, hogy ne a gyalogosforgalom kellős közepén kelljen elkanyarodnia a busznak. Persze tábla nem segítette a tájékozódást.
A három nap alatt többször nem fértem fel a buszra, ha éppen akkor mentem, amikor a többi színpadra kicsit többen igyekeztek. Ilyenkor már nem volt érdemes felszállni a következő buszra, mert a koncert feléről biztos lemaradtam. Gyalog nekivágni az egyórás útnak, a 90-nel száguldó autók mellett meg ugyancsak értelmetlennek tűnt.

Művészetek Völgye 2024

Ennyit a nehézségekről, mert különben a csodás programok mindezt feledtették és próbáltam mindenhová eljutni, - mert nagyon magasra tették a mércét minden színpadon-, ahol jazz szólt.

A Magyar Jazz Szövetség Udvara maradt a régi helyen a Folk Udvarral szemben, ami ideális helyszín, hiszen ott vannak a nagy színpadok, mint a Panoráma Színpad, ahonnét épp az Udvar mellett távozik a nagy tömeg, akik közül többen betérnek a zene vonzó erejének köszönhetően egy kis jazzt hallgatni. Ráadásul árnyas fák szegélyezik, így nem volt olyan napszak, amikor égető nappal találkoztam volna ott. Nem tudom elégszer kiemelni, hogy az ötlet, hogy legyen színpada az MJSZ-nek, az új titkártól, Ambrus Leheltől származik, aki a két hangtechnikussal, Gróh Ádámmal és Borbély Gáborral várták délután 3-tól éjfélig az érkezőket.

Művészetek Völgye 2024 Ambrus Lehel, Gróh Ádám, Borbély Gábor

Még egy fontos változás történt tavaly óta, amit akkor kifogásoltam, a mosdók szörnyű állapota. Idén több helyen, akár családi házaknál is nyíltak – igaz fizetős – helyek, így a higiéniai körülmények javultak.

Művészetek Völgye 2024 Harcsa Veronika Udvar bejárata

Művészetek Völgye 2024

Pénteken a Harcsa Veronika Udvarban kezdtem a napot, a Snétberger Központ fiatal zenészeinek a koncertjére csak késve értem oda a fenti anomáliák miatt, ahol a februári Babos Gitárverseny győztesének triója adott koncertet.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Fehér Fábió egy rendkívül tehetséges zenész, akivel nemrég interjú készült, és aki az egyetemista, Fazekas Tamás dobossal és Baranyi Benji basszusgitárossal (aki épp első éves lesz a Zeneakadémián) Thelonious Monktól játszott két dalt, valamint Fábió saját szerzeményén kívül még az amerikai zongorista, Don Grolnicktól adtak elő egy számot. A trió nagyon jól szólt együtt, Fábió természetesen óriási szólókkal dobta fel a kompozíciókat, de a számomra még ismeretlen basszusgitáros, Baranyi Benji is remek imprókkal színesítette a játékukat. Ezen a színpadon a BJC egyik kiváló hangtechnikusa dolgozott, Baffia Boldizsár.

Művészetek Völgye 2024 Magyar Jazz Szövetség Udvar bejárata

Művészetek Völgye 2024

A következő koncertig még fél óra volt, a Magyar Jazz Szövetség Udvarába, Kapolcsra pont átértem kezdésre. A kertben már gyülekeztek a fiatalok az este nyolc órai koncertre, és amikor Oláh Krisztiánék elkezdtek játszani, akkor a zene még több embert vonzott be a helyre, sőt később lehetett tudni, mikor lett vége koncertnek a közeli nagyszínpadon, mert akkor egy nagy tömeg áramlott be az udvarba.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Oláh Krisztián saját zenekara az utóbbi években több lemezt is megjelentetett, sikeres komponistává vált a zongorista, és a zenekara tagjai remek egységet alkottak: Oláh Kálmán Jr.  szaxofonozott, Orbán György helyett Gyányi Marcell bőgőzött ezúttal és Serei Dániel dobolt. Krisztián a klubkoncertjeihez képest keveset beszélt és már hallottam sokkal jobb koncertjét, de szerencsére a közönség maradt és figyelmesen hallgatta a nem könnyen emészthető kortárs jazz kompozícióit. Élő felvétel készült, amit ITT lehet meghallgatni.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Egyórás átállás után a következő koncerten a Soso Quartet lépett fel. Soso Lakatos Sándort a Jazz.hu szavazásokon a legjobbnak választják már évek óta az olvasók, amit megérthettek az udvarban lévők is, miután elindította a műsorát a virtuóz szaxofonos.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Szerintem a hangosítás nem követte a tömeg nagyságát, nem igazán értettem, amit mondott és a zene is halkan szólt. Wayne Shorter, Ellis Marsalis és egyéb szerzők hard bop dalai kerültek elő, amit káprázatos improvizációkkal színesítettek a zenekar tagjai: Pataj György zongorán, Oláh Péter bőgőn és Pecek Lakatos András dobon. Az élő közvetítés ITT található.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Péntekről szombatra virradóan Halper László quintetjével zárult a fesztivál első napjának jazz része. Bár ezúttal nem írták ki a zenekar nevéhez, hogy Hendrix Project, de Halper gitárjátékának minden rezdülése arra utal, még ha saját kompozíciókat is játszik. Ezúttal sem volt ez másképp. Kollmann Gábor szaxofonozott, Bér Zsolt trombitált, Kosztyu Zsolt basszusgitározott és Sramkó János dobolt.
A groove-os, dallamos, időnként blues zene a sajátja Halper László zenekarának, emlékszem, tavaly az érdi jazzfesztiválon végigtáncolták a koncertjüket, annyira tetszett a közönségnek. Ezúttal is bevonzotta a jó zene a hallgatókat és fantasztikus hangulatú éjszaka kerekedett a késői koncertből.

Művészetek Völgye 2024

Szombaton a Magyar Jazz Szövetség udvarában már 16 órakor elkezdődött az élet, mert a hétvégén előadásokkal színesítették a programot. Előző nap Halper László a fusion jazz kialakulásáról beszélt, a szombati nap pedig Kollmann Gábor előadásával indult, ami a Hogyan hallgassunk jazzt? címet viselte. Gábor már tavaly is lebilincselő előadást tartott jazztörténetből, és ezúttal még többen érkeztek az udvarba. A stílusok különbségére hívta fel a figyelmet, de azt is próbálta átadni, hogy amikor egy dalt hallgat valaki, akkor mire érdemes figyelni. Fiatalok és idősebbek csendben hallgatták Gábor érdekfeszítő előadását, aminek valószínűleg híre ment, mert a másnapi előadáson többen kérdezték, hogy felvettem-e és meg tudják-e nézni valahol.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

A következő két órában ismét nehéz feladat előtt álltam, mert közel egyidőben három koncert zajlott három helyszínen, ami mind jazzhez kötődött.
A legkorábbi az MJSZ Udvarban kezdődött, így csak később indultam el a Csigabusz felé Taliándörögdre. Premecz Mátyás orgonás triója lépett színpadra és varázsolta el egyből a leginkább fiatalokból álló közönséget. Eddig csak a rendkívül sikeres Gyárfás-Premecz Organ Triot hallottam, ami más annyiban, hogy kevesebb blues és funk elem található az ugyancsak saját szerzemények között, viszont annál több Gyárfás Istvánra jellemző swing.

Művészetek Völgye 2024

Talán egy kicsit energikusabb ez a trió, amiben ugyancsak gitáros és dobos játszik Mátyással, Zádor Tamás gitározott és Badics Márk dobolt. Hihetetlen, hogy milyen groove-okat tudott kicsalni Premecz a Hammond orgonából, amire Zádor olykor rock-os gitárszólókkal válaszolgatott.

Művészetek Völgye 2024 Világzenei Udvar bejárata

Lassan el kellett indulnom Dörögdre a Harcsa Veronika és a Világzenei Udvarba, ha nem akartam lemaradni a másik két koncertről. Tudom, hogy ez értelmetlen (mint annyi minden más az életben), már megkaptam olvasótól, ne csinálja utánam senki, viszont így az ottani udvar koncertjéről tudtam kirakni élő közvetítést a Jazz.hu Facebook oldalára.

Művészetek Völgye 2024

Ez alkalommal is majdnem lemaradtam a buszról. Már legalább húszan várakoztak a következőre, annyira tele volt, de ha lemaradok, nem érek oda egyik koncertre sem, így a hátizsákommal és a fotóstáskámmal begyömöszöltem magam a busz alsó lépcsőjére úgy, hogy éppen még be tudott záródni az ajtó. Először a távolabbi Világzenei Udvarba vettem utamat, ahol a Borbély-Dresch Quartet és Borbély Balkán Jazz Project fúziójának lehetett tanúja a közönség, ami már akkor is óriási volt, mikor majdnem az egész busznyi tömeg beáramlott oda, akik, mint később kiderült a Vujicsics születésnapi koncertjére érkeztek.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

A két dudás, Borbély Mihály és Dresch Mihály fantasztikus hangulatot teremtett, ráadásul a gitár és a harmonika külön ízt adott az amúgy is különleges jazz-folk koncertnek, aminek egy kis részét megörökítettem.

Művészetek Völgye 2024

A második Dörögdi állomás a D.A.S. Trió koncertje volt a HV Udvarban. Az Ausztriában tanuló Nagy Ábel zongorista a magyar triójával - Sárdi Ádám basszusgitárossal és Fábry Adonisz dobossal - a nemrég megjelent lemezéről játszott dalokat.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

A szombat úgy látszik a funky életérzésé volt, a trió is a funky számokat részesítette előnyben, számomra erős visszacsatolás volt érezhető a 70-es, 80-as évek fúziós zenei világára, a billentyűzet hangja és a játékmód főleg azt a korszakot idézte. Legutóbb a Covid előtt hallottam őket, és azóta nagy átalakuláson mentek át.

Művészetek Völgye 2024

Vidám zenéjükre sok fiatal volt kíváncsi, bár annyian nem voltak, mint a szomszéd udvarban, de a kihelyezett székek mind elkeltek. A trióhoz a második részben az ütőhangszeres Matheus Jardim csatlakozott.

Művészetek Völgye 2024

A Kapolcsra visszaúton szerencsére nem kellett tömött buszra szállni, és pont odaértem az MJSZ Udvar színpadán kezdődő koncertre, ahol az Urbán Orsi Group lépett fel.

Művészetek Völgye 2024

Urbán Orsi legújabb formációja (Kollmann Gábor - szaxofon, Birta Miki - gitár, Hárs Viktor - basszusgitár, Banai Szilárd – dob) elszakadt a latin jazz vonaltól teljesen, inkább ismertebb jazz kompozíciók jazz-rockba hajló feldolgozásait adták elő.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Mi mással kezdhetett volna Orsi, mint a híres Gershwin feldolgozással,  „Summertime”-mal, de elhangzott a Freedom Jazz Dance, a Sugar, a In the Winelight standardek (amikről kollégám már részletesen írt nemrég), valamint két saját szerzemény is, melyek közül az egyik, a „Half Done” élő közvetítésben szólt a közösségi háló hullámain. 

Művészetek Völgye 2024

Miután a közeli nagyszínpadon olyan koncert volt, ami a jazzkedvelőket is érdekelte, így kevesebben választották ezt az udvart.

Művészetek Völgye 2024

Az egyórás átszerelés után – számomra - a nap utolsó koncertjébe hallgattam bele, ami a Faragó Miklós jazzgitáros vezette Jazz Consort volt. A negyvenéves zenekar tagjai jelenleg: Cselik Gábor – billentyűk, Hárs Viktor – nagybőgő, basszusgitár, Jeszenszky György – dob. Előadásukat finom, smooth-os hangzású saját és egyéb kompozíciók alkották, számomra a 70-es, 80-as évek zenei világa köszönt vissza ezúttal is. Wes Montgomery-től, Charlie Hadentől és Jimmy Van Heusentől játszottak dalokat, és több bossa nova darab került a repertoárba. 

Művészetek Völgye 2024

Faragó Miklóssal kapcsolatban olyan emlékeim vannak, hogy vagy a gitárjaival, vagy a pedáljaival mindig történik valami. Ezúttal a nagy meleg, majd a hirtelen jött esti hűvös idő viccelte meg a gitárost, ami azt eredményezte, hogy az E, A húrjai teljesen leengedtek. Amikor észrevette, hogy nem szól jól a gitár, ezen húrok kihagyásával játszotta tovább a szólóit. A közönség maradt, bár sokan beszélgettek a zenéjük mellett, de nem tudtak elszakadni az igényes muzsikától.

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

Művészetek Völgye 2024

A hűvösről csak annyit jegyeznék meg, hogy miközben a Völgyben 21-22 fokra lehűlt a hőmérséklet, addig Balatonfüreden tartotta magát a közel 30 fokos hőség. Körülbelül tavaly is ekkora különbség volt a két helyszín között, csak akkor majdnem 10 fokkal kevesebbet mutatott mindkét helyen a hőmérő.

Folyt. köv. - 2. rész

 

 

Művészetek Völgye, Harcsa Veronika Udvar, MJSZ Udvar, Világzenei Udvar, 2024. július 19-20.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005