Talán nem nagyképűség azt mondani, hogy hazánk – a művészetek, a találmányok, a sport és sok minden más emberi tevékenység vonatkozásában – „nagyhatalom”. És csendesen hozzátehetjük: ez vonatkozik a magyar jazzre is! Nem véletlen, hogy tehetséges muzsikusok tucatjai tűnnek fel az örvendetesen számos nyilvános megmérettetéseken: a Showcase-től a Csillagvizsgálóig, a hangszeres versenyektől a kompozíciós vetélkedőkig, a „konzi” és az egyetem vizsgakoncertjeiig, nem is említve a Snétberger Zenei Tehetség Központot. Fiúk és lányok (utóbbiak nemcsak énekesként, de akár szaxofonosként, vagy bőgősként is) választják ezt a műfajt és érnek el nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket.
Így aztán nem csoda, hogy szerdán este nemcsak egy remek jazz-zongorista produkciójának, de egy avatott komponista bemutatkozásának is örülhettünk, aki hasonlóan rendkívül tehetséges társaival adta elő nyolc szerzeményét és további négy „örökzöldet”. Szoktunk azon tipródni, hogy nem túl szerencsés az a mai elvárás, hogy a jazz-zenészek minél több saját szerzeményt játsszanak, akár már pályájuk kezdetén is. A helyzet ugyanis az, hogy a komponálás nem elhatározás kérdése: lehet, hogy egy tehetséges hangszeres egyáltalán nem rendelkezik zeneszerzői képességekkel. Szerencsére Lóránt nem ezek közé tartozik, mi több az LFZE zeneszerzés szakos hallgatója és jóllehet nem nyerte meg a tavalyi Zeneszerző és Hangszerelő Versenyt, de Oláh Krisztián és Kormányos Gergő mögött végezni vitathatatlanul rangot jelent. Számára tehát a komponálás nem a mostanában divatos elvárás, hanem olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Mindenki számára befogadható, szerethető és élvezhető kompozíciói jól felépített darabok, a klasszikus zenében való jártasságot, Bill Evans és Keith Jarrett hatásokat tükröznek. Szellemes témák, olykor szépséges dallamok csendültek fel, például amikor az It’s Called Swing c. száma felhangzott, azt hittem, hogy a Nagy Amerikai daloskönyv valamelyik sztenderdjét hallom…
Örömteli, hogy Lóránt zongoristaként külön is, valamint tavaly alapított triójával is feltűnik a hazai jazzszínhelyeken: május végén a BJC-ben az LFZE diplomakoncertek 3. napján Zsombori Bíborka énekesnőt kísérte három fiatal muzsikustársával, a JazzFest Budapest 2024 keretében viszont saját triójával lépett fel a Liszt Ferenc téren május 12-én, amiről honlapunkon Somogyvári Péter kollégánk is részletesen írt május 22-én megjelent képes beszámolójában. Itt mondanám el azt is, hogy Lóránt műszaki egyetemi tanulmányait adta fel a jazz muzsika kedvéért, ami nem kis elkötelezettségre utal! (Talán Entrópia c. szerzeményében utal a mérnöki tudományra?)
A pontosan egy hónappal az említett szabadtéri koncert után a meghitt légkörű Opus Jazz Club színpadán lépett fel Lóránt, aki kellő merészséggel túlnyomó részben saját szerzeményeket adott elő két társával (Suke Sándor /bőgő/ és Fazekas Tamás /dobok/). A kivételt az Interplay c. Bill Evans sztenderd, a When You Wish Upon a Star c. – jóllehet nem Evans szerzemény – de hangulatában is hasonló, és Evans által is favorizált örökzöld, valamint Ennio Morricone ugyancsak lírai finomságú filmdala képezte. A vastaps utáni ráadás szám volt még „hozott anyag”: McCoy Tyner: Passion Dance c. lendületes száma, minden további nyolc(!) előadott mű igazi zenei gyöngyszem volt – Lóránt által jegyzett „sztenderd-gyanús” jazz darabok.
A trió játékáról a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Modern, egyben hagyománytisztelő, érzelmes, de sohasem érzelgős muzsikát játszottak. A jazz spontaneitása és sodró lendülete kamarazenei előadásmóddal párosult. Mindhárman meglepően érett játékkal bűvölték el a hallgatóságot, különösen Suke Sándor bőgős szépen felépített terjedelmes szólói voltak kiemelkedőek. Merész és innovatív, sodró lendületű játéka az est meglepetése volt számomra. De Fazekas Tamás dobos is megmutatta, hogy a magyar jazzscéna – hagyományaihoz híven – a legkiválóbb ütősöket vonultatja fel!
Emlékezetes koncert volt, értő és odafigyelő közönséggel, jó hangulattal. Kíváncsian várjuk a folytatást! De hogyan is szól a már-már „elcsépelt”, de nagyon igaz szlogenem? „Az élő koncertélményt, a helyszínen születő zene varázsát semmi sem pótolja, vagy helyettesíti!”
I. félidő
- Formication (Péch Lóránt)
- Light from the Bright Hailway (Péch Lóránt)
- It’s Called Swing (Péch Lóránt)
- Cinema Paradiso (Ennio Morricone)
- Interplay (Bill Evans)
II. félidő
- Subconscious (Péch Lóránt)
- Fishbone (Péch Lóránt)
- Roarning Free (Péch Lóránt)
- Entropy (Péch Lóránt)
- When You Wish Upon a Star (Leigh Harline-Ned Washington)
- Gettin’ to Know (Péch Lóránt)
Ráadás: Passion Dance (McCoy Tyner)
Közreműködtek:
Péch Lóránt zongora
Suke Sándor nagybőgő
Fazekas Tamás dobok
Opus Jazz Club, 2024. június 12.
Fotó: Brindusán Mátyás (mobil)