fbpx

LFZE Jazz Tanszék év végi vizsga – 2. nap // 2024

2024. máj. 17.

Ma is folytatódnak a Zeneakadémia Jazz Tanszékén tanuló diákok vizsgái a BJC-ben. Érdemes őket meghallgatni, mert magas színvonalú előadásokon mutatkoznak be a jövő jazz-zenészei.

LFZE évvégi vizsga - 2024

A 2024-es évet zárják az egyetem hallgatói, miközben még véletlenül sem hallgatnak, hanem hangszeres előadásaik jó élményt hagynak a közönségben. Már aki eljön, mert tegnap kicsi volt az érdeklődés.
A fél 2-kor kezdődő koncertek fél 5-ig tartanak, és ma - a tegnapi váratlan beugrása után - hallhatják énekelni Orbay Lillát, aki pár napja részesült Lakatos Abalakos ösztöndíjban, sőt a másik ösztöndíjas tehetség, a jazz-zongorista Kapolcsi-Szabó Levente is a zongorához ül, aki a Symbiosis 5-val arat sikereket versenyeken. Rajtuk kívül 6 zenekar várja a közönséget az előadásukra a Budapest Jazz Clubba.

Tegnap hat produkciót hallgathattunk meg, közülük hárommal találkozhatnak a diplomakoncerten is május 27-29. között. Az első fellépők pont ebbe a csoportba tartoznak: Beján Norbert és Szabolcsi Bence zenekara ébresztette a publikumot, már-már rockba hajló jazz-rock dalokkal. Az első Babos Gyula szerzemény volt, a második Bejan Norberté. Mindketten játszanak már zenekarokban, a gitáros Szabolcsi Bence a jelenleg legnépszerűbb, stadiont többször is megtöltő zenekar gitárosa.
A második zenekarban a zeneszerző szakon tanuló, mesterszakos Szabó Máté kompozíciói is előkerültek, ők a nyugodtabb, finomabb játékot preferálták. A kiírtakkal ellentétben négy fúvós csatlakozott az alap zenekarhoz. A diplomakoncerten velük is találkozhatunk.
A harmadik zenekarban a Nemzetközi Jazznapon az iF-ben koncertet adó Hárs Róza énekesnő és Horváth Szabolcs jazz-zongorista fantasztikus összhanggal játszottak ismert darabokat, mint Esperanza Spalding „Precious” vagy a jól ismert standardet, Hoagy Carmichael „Stardust” című számát áthangszerelve, megújítva, saját kedvükre formálva. Gadó Gábor „Jonathan Livingston” című számát énekelte először, amit Hajdu Klárához kötök (amivel szerintem nem vagyok egyedül), így nagyon nehéz megugrani a mércét, de sikerült. Ők lettek volna a választottjaim az AVL-Érdi Jazz Fesztiválra, de a Jazzfest Budapesten történt fellépésük után, másokat kell választanom a kiemelkedően tehetséges egyetemisták koncertjére.
A negyedik fellépő sem volt ismeretlen, Pálmai Panna, aki a Pankastic! vezetője, és aki szerintem ezen a délutánon élete legjobb éneklését nyújtotta. Ő a diplomakoncerten a saját zenekarával fog fellépni.
Ötödikként ismét egy sok fúvósból és tehetségből álló zenekar lépett színpadra, amelynek a ritmusszekciójában a basszusgitáros Jákli Zsófi  a dobos Baki Józseffel emlékezetes duót játszott. Az első számban, ami Botos Norbert gyönyörű szerzeménye volt, meglepetésként Orbay Lilla énekelt.

A csütörtöki utolsó fellépő Zsombori Bíborka énekesnő zenekara volt, aki a zongorista Péch Lóránt szerzeményét is elénekelte csengő hangján. Ők is fellépnek a diplomakoncertek utolsó napján.

Gratulálok  a felkészítő tanároknak és az egyetem minden oktatójának. Valamint köszönet Baffia Boldizsárnak a kiváló hangért és jó fényért.

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024 Bejan Norbert – jazz-zongora (MA), Szabolcsi Bence – jazzgitár,
Vörös Zsolt – basszusgitár, Baki József – jazzdob
Felkészítő tanár: Tálas Áron

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024 Szabó Máté – jazz-zeneszerzés (MA), Osvalda Tibor – jazz-szaxofon, Veininger Kristóf - jazz-szaxofon, Hammer Gábor – szárnykürt, Nagy Martin – jazz-szaxofon,
Baruts Bence jazzbőgő, Kiss Tamás- jazzdob (beugró)
Felkészítő tanár: Ávéd János

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024 Hárs Róza – jazzének, Horváth Szabolcs – jazz-zongora, Dékány Dániel – jazzgitár,
Nagy Milán – basszusgitár, Éles Máté – jazzdob
Felkészítő tanár: Ávéd János

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024 Serei-Pálmai Panna – jazzének, Horváth Szabolcs – jazz-zongora, Gergely Edvárd – jazz-szaxofon (MA), Vörös Zsolt – basszusgitár, Éles Máté – jazzdob
Felkészítő tanár: Ávéd János

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024 Botos Norbert – jazz-zeneszerzés, Orbay Lilla – jazzének, Nagy Martin – jazz-szaxofon, klarinét,
Nagy-Czirok Csaba – fuvola, Jákli Zsófi – basszusgitár, Baki József – jazzdob
Felkészítő tanár: Ávéd János

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024

LFZE évvégi vizsga - 2024 Zsombori Bíborka – jazzének, Péch Lóránt – jazz-zongora, Pongrácz Benedek – jazzgitár,
Siklai István – basszusgitár, Siklós Kornél – jazzdob
Felkészítő tanár: Oláh Tzumo Árpád

 

Budapest Jazz Club,  2024. május 16.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005