Mellettük persze a legtöbb számban a ritmusszekció is nagyot alakított, amit Lattmann Béla basszusgitáron és Gyárfás Attila dobon alkotott. De lássuk, hogy is kezdődött a koncert. László Attila, Juhász Gábor és Gyárfás István ült fel a színpadra, és szólóban játszottak egy-egy darabot. Egymás után improvizáltak, amit épp abban a pillanatban éreztek, gondoltak. Nagyon érdekes volt hallgatni, hogy a három Gibson gitár mennyire másképp szól a mesterek kezében. De az is megfoghatta a figyelmünket, hogy mindhárman mégis hasonló harmónia-készlettel dolgoznak. Furcsa volt megtapasztalni, ahogy hallgatta az ember egymás után őket játszani, hogy becsukott szemmel is rögtön hallható volt, épp ki játszik, annyira egyedi motívumokkal dolgoznak. Ami ebben az estében ugyancsak különleges volt, hogy az előadók nem csak standardekkel készültek, hanem saját kompozíciókkal is, ami azért kíván nagyobb munkát, mert így a már kész darabhoz hozzá kell még írni legalább két szólamot. Az első ilyen saját darab Juhász Gábor gyönyörű szép, lírai költeménye volt, amit trióban játszottak, a „Sunday Hangover”.

Ezután már a ritmusszekció is elfoglalta a helyét, legalábbis az első részben végig színpadon maradtak. A szám, ami következett, László Attila szerzeménye volt a „Babel” című lemezről, mégpedig a „A Dance We Are Waiting For”, amit Snétberger Ferenccel játszottak együtt a lemezen és régen koncerteken is. Ez hihetetlen jól hangzott hármójuktól, ahogy mindenki hozzárakta a maga egyéniségét, új dal született. Ezután megint egy Juhász Gábor szerzemény következett, mesék egy szál, pontosabban immár három gitárra: „A Kertben” című lemezről, a „Swing”, magyarul „Hinta” című szám. Minden saját számnál azt is láthattuk, ahogy a dal írója elbűvölve hallgatja a másik két gitáros improját, és vállveregetéssel, mosollyal honorálja, ahogy más mondanivalóval töltik fel a pódiumon helyet foglaló társak a szerzeményét. A „Downhill” című László Attila remekművel zárták az első részt. Ami azért volt különleges, mert Attila majdnem mindegyik koncertjén játssza, de 3 gitárral egész máshogy szól, mint jazz kvartettel (alább meghallgatható).

A szünet után ismét trióban léptek színpadra a művészek. Jobimtól játszották a „Zingaro” című számot. Ebben a dalban érezhettük a tenger lágy hullámzását, ahogy egyik gitáros átvette a fő motívumot a másiktól.

A következő rész ismét újdonságot hozott, mert triókat hallhattunk. Először Juhász Gábor játszotta Lattmann Bélával és Gyárfás Attilával, a „Have You Met Miss Jones” című örökzöldet. Ezután Gyafi váltotta Gábort a színpadon, a trió többi tagja maradt, és tréfásan megjegyezte, hogy nem azért jöttek, hogy legitározzák egymás arckifejezését (Tátrai Tibor nyomán). Egyébként az este folyamán állandóak voltak a vicces megjegyzések, ugratások, a mesék folytatódtak. Gyárfás István Kenny Burrelltől játszotta a „Kenny’s Sound”-ot „Gyafisan”. László Attila pedig a „My Romance”-ot adta elő trióban, amit szólóban kezdett, majd másik hangnemben folytatta a trióval.

Ezután ismét mindannyian a színpadra mentek, és együtt játszottak egy számot a nagy amerikai jazz gitárostól, Wes Montgomery-től, természetesen Gibsonon, mivel Montgomery is majdnem mindig Gibson gitáron játszott. Végül László Attila szerzeményét, a „Go”-t hallhattuk, amit jópárunknak egy hét alatt már másodszor volt szerencsénk hallani, először az Érdi Jazz Fesztiválon Szakcsi-Tony Lakatos-László Attila-Kőszegi-Orbán quintettel, majd a Budapest Jazz Clubban a Gitármánián. Természetesen ez is másképp hangzott a két helyen, a kétféle quintettel. Berkes Balázs feleségével ült mellettem, aki megjegyezte, hogy hihetetlen, mennyi szép arrange-ot írt László Attila ezekhez a számokhoz. Egykoron nála kezdett Attila a jazztanszakon, de csak fél évig járt hozzá, akkor is leginkább gitározott órákon, majd mikor elindult Babos Gyula vezetésével a gitártanszak, jazzgitárosként folytatta tovább. Másik tanítványa is volt a színpadon Balázsnak, Lattmann Béla is nála tanult.

Ezzel zárták volna az estét, de a vastaps nem engedte őket még pihenni, ráadásnak Ray Noble-tól a „Cherokee” vidám dalát játszották el, amit egy érdekes basszusgitár-jazzgitár duóval kezdtek. Ebben is remekeltek a ritmusszekció tagja, Lattmann Béla és Gyárfás Attila, akik szép szólókkal is megajándékozták a közönséget, Berkes Balázs meg is jegyezte, milyen jó ötlet volt bőgő helyett basszusgitárt hozni a formációba. Egy igazán jó hangulatú, derűs esten ismerhettük meg a három kiváló jazzgitáros egyedi és utánozhatatlan gitárjátékát, hallhattuk, hogy mennyire jól hangzik együtt ennyi gitár, ha kicsit keretbe van öntve a játékuk, és azt is láthattuk, hogy a nagy művészek hogy tudnak együtt játszani, mennyire másként fejezik ki érzéseiket, gondolataikat gitáron, mennyi újat tudnak belevinni egy-egy kompozícióba, hogyan formálják saját magukra a dalokat.

Jó ötlet volt, hogy játsszon ez a három kivételes művész együtt, László Attila, Gyárfás István és Juhász Gábor, mert már évtizedek óta a legkedveltebb gitárosok közé tartoznak, akik hangzásban egész közel állnak egymáshoz, mégis összetéveszthetetlen a muzsikájuk. Csak remélni tudom, hogy ez nem az első és utolsó közös fellépésük volt, és azok is hallhatják őket legközelebb, akik most nem jutottak be a teltházas koncertre.

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka

Videó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2019. szeptember 20.