fbpx

Kanizsa Gina briliáns „vocalese” koncertje a BJC-ben

2023. november 01.

Hébe-hóba ugyan előfordult a múltban is, hogy elsősorban a hölgy énekesek programján fel-feltűnt egy-egy „vocalese” produkció, de arra sohasem volt példa, hogy egy teljes program ennek jegyében zajlott volna le. Kanizsa Gina ennek a vokális irányzatnak a legkiválóbb hazai művelője, aki ilyen műsorokkal már többször kápráztatta el a közönséget.

Kanizsa Gina vocalese

De mit is takar ez a furcsán hangzó kifejezés? A legegyszerűbb magyarázat: hangszeres szólókra írott szövegek éneklése, esetleg scat vokállal (is) kiegészítve. Mindez – akár még balladák előadása esetén is – olyan díszítésekkel kombinálva, amit – elsősorban fúvós hangszereken játszó – virtuóz muzsikusok játékában tapasztalhatunk. Hogy ez milyen kivételes képességet igényel, azt jól mutatja, hogy a szövegeket többnyire a lemezborítókon közlik, mert még az angol anyanyelvűek sem követik egykönnyen. Egyébként az angol nyelv kifejezetten alkalmas a „vocalise” „kivitelezésére”. Eddie Jefferson volt a jazzvokál ilyenféle gyakorlatának úttörője már a 40-es években, de King Pleasure tette közismertté, amikor Jeffersonnak James Moody szaxofonszólójára alkotott Moody’s Mood for Love c. vocalise darabját 1952-ben a Prestige kiadónál lemezre vette. Az 50-es évek második felétől a Dave Lambert-Jon Hendricks-Annie Ross vokáltrió (L-H-R), majd Ross kiválása után Yolande Bavan-nal az L-H-B folytatta a munkát egészen 1964-ig. Különösen Jon Hendricks volt igen aktív a szövegírásban és a hangszerelések megformálásában. Később pedig a Manhattan Transfer és a New York Voices tette világszerte még ismertebbé ezt az irányzatot. Itthon elsősorban Pocsai Kriszta adott elő néhány vocalise darabot, de Kanizsa Gina vállalta fel komplett vocalise koncertek megvalósítását.  A Harmónia Jazzműhelyé az érdem, hogy Ginát többször meghívták már a HJM péntekenkénti műsorába.

Kanizsa Gina vocalese

Az külön kiemelendő, hogy Gina újabb és újabb „vocalise klasszikusokat” vesz fel repertoárjára, emellett a legújabb vokális gyöngyszemeket is műsorára tűzi. Így mostani koncertjén az előadott dalok legalább fele a korábbi fellépésein elhangzott darabokhoz képest új volt. Gina énektudását már volt alkalmam korábban is elemezni, most viszont még azzal is meglepett minket, hogy a scatteléssel sem fukarkodott, mégpedig azt a vocalise előadókra jellemző természetes, spontán feltörő scattelést hallhattuk, amely egyenes folytatása a hangszereket imitáló emberi hangnak, szinte egybeolvad a virtuóz szövegmondás és a szöveg nélküli scat! (A Never Will I Marry és a Yardbird Suite esetében jegyeztem fel.)

Kanizsa Gina vocalese

Kanizsa Gina vocalese

Kanizsa Gina vocalese

A kíséret is változott, hiszen tavaly Szaniszló Richárd (vibrafon), Bögöthy Ádám (bőgő) és Jeszenszky György (dob), most viszont Cseke Gábor (zongora), Sárkány Sándor (bőgő) és Csízi László (dob) kíséretével hallhattuk Gina előadását. (Óriási élmény volt mindkét alkalom, tavalyi beszámolónkat is megtalálhatják honlapunkon.) A Cseke Gábor vezette zongoratrió tagjait aligha kell bemutatni. Olyan szvinges hátteret biztosítottak az énekesnőnek, amely külön is óriási élmény volt. (Sárkány Sanyi remek bőgőszólói különleges attrakciónak számítottak.) A vocalise profi művelését nem minden énekes képes megvalósítani, hiszen nem elég az énekesre jellemző adottságok összessége, benne a kifogástalan nyelvismeret, de az a készség is szükséges, amely lehetővé teszi a hangszeres szólók hanggal és szöveggel történő imitációját. Gina esetében minden együtt van, nem hiába a remek Jazzation a capella együttesnek is tagja, ahol még hangszeres kíséret sincs a négy énekes mögött.

Kanizsa Gina vocalese

Ezen túl Gina remekül megérteti magát a közönséggel: minden szám előtt mondott valami érdekeset arról, hogy miként is született vokális előadás a hangszerszólókból vagy az eredetileg jazz-együttesek számára komponált hangszeres darabokból. A kifejezetten hangszerszólókra született darabok: a Twisted (Wardell Gray), a Mood for Love (James Moody), a Yardbird Suite (Charlie Parker) és az est csúcsa a Resolution (John Coltrane) voltak, de a márkás jazz muzsikusok időközben jazz sztenderddé vált kompozíciói is feltétlenül a vocalese körébe tartoztak Gina előadásában: a Doodlin’ (Horace Silver), a Whisper Not (Benny Golson), a Goodbye Pork Pie Hat (Charles Mingus), a Nostalgia (Fats Navarro) vagy a Four (Miles Davis). De a maradék sem maradt el minőségben a felsoroltaktól: a réges régen elhunyt trombitás Fats Navarro Nostalgia c. száma, amelyet a legújabb amerikai jazzénekes sztár, Samara Joy vette repertoárjára, vagy az 1961-ben Cannonball Adderley és Nancy Wilson kooperációjában készült Broadway nóta, a Never Will I Marry, a mindenki által feldolgozott All of Me és a Szentgallay György és Gina által kreált City of Joy c. dal.

Kanizsa Gina vocalese

Setlist:   (A zárójelben elől a zeneszerző, utána a szövegíró neve áll.)

I.félidő

  1. Twisted  (Wardell Gray-Annie Ross)
  2. Nostalgia /The Day I Knew/  (Fats Navarro-Samara Joy)
  3. Moody’s Mood for Love (James Moody-King Pleasure)
  4. Whisper Not (Benny Golson-Leonard Feather)
  5. The Peacocks (Jimmy Rowles-Norma Winston)
  6. Four (Miles Davis-Jon Hendricks)
  7. Never Will I Marry (Frank Loesser)  (mind a zene, mind a szöveg Frank Loesser)

 

II. félidő

  • All of Me  (Gerald Marks-Eddie Jefferson)
  • Goodbye Pork Pie Hat (Charles Mingus-Joni Mitchell)
  • Doodlin’ (Horace Silver-Jon Hendricks)
  • Joy Spring (Clifford Brown--Jon Hendricks)
  • City of Joy (Szentgallay György-Kanizsa Georgina)
  • Yardbird Suite (Charlie Parker-Bob Dorough)
  • Resolution (John Coltrane-Kurt Elling)
  • Rövid ráadás: Never Will I Marry

 

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club, 2023. október 27. 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005