fbpx

Két tündér szállt le a Harcsa Veronika Udvarba

2023. augusztus 04.

A tündérek mögött pedig ördögien jó zenekarok adták a ritmust: a Modern Art Orchestra és a Park Stickney - Sam Knight - Michal Selep - Dés András kvartett.

Művészetek Völgye A Művészetek Völgyében a Csigabusszal lehet közlekedni egyik faluból a másikba.

A Művészetek Völgye már branddé nőtte ki magát, amit nem kell bemutatni, akár Kapolcsról, akár az előbb említett névről mindenkinek a magas színtű kulturális kikapcsolódás jut eszébe.
Úgy láttam, idén a fiatalok jóval nagyobb számban voltak jelen Kapolcson, mint eddig, de majd kíváncsian várom a statisztikákat, hogy jól láttam-e. A tíznapos fesztivál egyik napján, július 27-én, csütörtökön hallgattam meg négy koncertet és egy előadást a jazzről.

Harcsa Veronika vs. Magyar Jazz Szövetség Udvar

      Idén nagyon jó dolguk volt a jazzkedvelő Völgylakóknak, mert két állandó színpadon szólt a jazz, de ne hagyjuk ki az Egyetemi Udvart, ahol több fiatal jazztehetség is színpadhoz jutott. A Harcsa Veronika Udvarban már a fesztivál kezdetétől, 10 napon keresztül léptek fel jazz-zenészek, a Magyar Jazz Szövetség udvarában pedig keddtől hat napon át élvezhették a jazzt a látogatók. Úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt mind a Művészetek Völgye szervezőitől, mind a Jazz Szövetségtől, hogy kitelepültek a Völgybe, még ha ez a költségvetésüknek jelentős hányadát fel is emésztette, de a Budavári Borfesztiválnál biztos több embert elértek, ahol leginkább háttérzeneként szóltak a koncertek, a Balaton-felvidéken viszont nem volt zavaró tényező, csak a zenére tudott figyelni a közönség. A két színpad egyáltalán nem ütötte egymást, mert Veronika a jól bevált metódusát követte és inkább a kortárs jazzt játszó zenészek közül válogatott, a Szövetség pedig a mainstream, az átlagos völgylakó által is könnyebben befogadható zenét részesítette előnyben. Csütörtökön csak egy délutáni program ütötte egymást, a többi szépen egymás után zajlott. A két színpad amúgy nem nagy távolságra, 500 méterre volt egymástól. A Harcsa Veronika új udvara kissé kiesett a vérkeringésből, az MJSZ Udvar viszont a kellős közepén foglalt helyet.

Magyar Jazz Szövetség Udvar bejárata Harcsa Veronika Udvar bejárata

Magyar Jazz Szövetség Udvar bejárata Magyar Jazz Szövetség Udvar bejárata

Csütörtökön szerencsére ideális fesztivál idő lett, már elvonultak a csapadékot hozó felhők és a nap is előbújt, sőt délután már 30 fok körül járt a hőmérséklet, ami estére gyorsan esett, egészen 13 fokig. Az első koncertprogram aznap a Modern Art Orchestra fellépése volt délután három órakor. Ők indították előző nap is a koncerteket, mint azt kollégám megírta a beszámolójában. Ahogy Fekete-Kovács Kornél, a MAO művészeti vezetője elmondta, ők a rezidens zenekara a Harcsa Veronika Udvarnak. Amúgy együttműködésük sok évre vezethető vissza, több lemezükön is vendégeskedett Veronika, valamint a budapesti koncertjeiken a meghívást viszonozzák sűrűn. Itt csak halkan jegyezném meg, hogy van egy másik nívós big bandünk is Magyarországon, amelyik idén 25 éves, de ők talán már egy évtizede nem léptek fel a Művészetek Völgyében.

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika Az ernyők nemcsak a naptól védtek, hanem az esőtől is.

HV Udvar

      A Modern Art Orchestra koncertjeiről rengetegszer írtak kollégáim, az Opusban bérletes koncertjeiken az amerikai jazz nagyjainak zenéit dolgozzák fel a MAO Combo kis zenekarukkal, de a kortárs Bartók- és Kodály-feldolgozásaik is nagyon értékesek tőlük. A Völgyben, az előadásuk alcímében: a Versek szó szerepelt, így nem csoda, hogy a koncert témája egy-egy vers volt, amit a MAO zenészei zenésítettek meg, mert hogy ennek a zenekarnak nagy erőssége a hangszerelői és zeneszerzői háttér. Elsőként Bacsó Kristóf szerzeménye, a „Páva” hangzott el, amiben nemcsak a Kodály Zoltántól jól ismert „Fölszállott a páva” című dal főmotívumát ismerhette fel a közönség, hanem Ady Endre: Fölszállott a páva című versének egy részlete is elhangzott Latinovits Zoltántól.

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika

Ady Endre másik versének, A föl-földobott kő megzenésítését Varga Dániel követett el. Ahogy említettem a MAO vendége volt Harcsa Veronika, aki hol elszavalta, hol elénekelte az adott verset vagy versrészletet csillogó hangján. Ezen a napon kifejezetten populárisabb előadásban lehetett része a közönségnek, akik szép számban érkeztek folyamatosan a koncertre.

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika

A 2020-ban Fekete-Kovács Kornél nevével fémjelzett Foundations albumról három Rumi versfeldolgozását is eljátszottak, az egyik a „Brahmacharya”, a másik a „Shaucha” címen jelent meg. Az utóbbi dalban nagy szerep hárult Komjáti Áronra, aki az elektromos gitárját akusztikusra cserélte, és néhol a szitár hangját fedezhette fel a közönség a játékában.

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika

A zenekarvezető idén megjelent, Different Aspects of Silence című albumáról is játszottak, mégpedig Weöres Sándor Dob és tánc című versére írt zenéjét. Kornél minden darab előtt mesélt az adott műről, hogy beavassa a közönséget, kicsit közelebb hozza a zenéjüket azokhoz, akik nem sűrűn járnak jazzkoncertekre. Elmondta, hogy Weöres Sándor versének hangzóit zenei hangokra cserélte le. Weöres a verseiben amúgy is szeret játszani a nyelv ritmusával, Kornél pedig a belecsempészett még egy kis játékot azzal, hogy egy-egy hangzót zenei hangra alakított át. Még egy nagyon jól ismert gyerekvers hangzott el Weöres Sándortól, a Robogó szekerek, amihez ugyancsak Fekete-Kovács Kornél írt zenét, ami kicsit más ritmusban, tempóban hangzott, mint ahogy az óvodában tanítják.

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika

Élő kortárs költő verse következett, Závada Péter Jobbkéz szabály című költeményét zenésítette meg Subicz Gábor trombitás. Remek szólók hangzott el a zeneszerzőtől és Bacsó Kristóftól szopránszaxofonon.

Művészetek Völgye - MAO és Harcsa Veronika

Szünet nélkül játszották tovább az angol költő, William Blake, a Night című versének megzenésítésével a koncertet. Ugyancsak egy angol költő, Robert Herricktől az Eternity című verse és Ávéd János megzenésítése következett. Végezetül ismét egy Rumi vers, az A Community of the Spiritre írt zenét hallgathatta meg a közönség, amiben a zenekar férfi kórusa osztatlan sikert aratott. A Modern Art Orchestra művészete vonzó általában a zenét kedvelőknek, mert a kortárs részeket mindig populárisabb, dúdolható blokkok váltják. A MAO nemcsak „hazai”, hanem a zenekarban nem szereplő zenészeket is bevon a zeneszerzésbe, így jóval szerteágazóbb anyagot tudnak létrehozni, amiben az igényesség mindig megjelenik. Azt hiszem a Kodály-feldolgozás lemez után már meg is van a következő ötlet.

  

Művészetek Völgye -  Ester Wiesnerova

      Pár órával később ismét a HV Udvar felé vettem utam, ahol a koncert már elkezdődött, amiről nem sokat írtak a honlapon és a műsorfüzetben. Annyit lehetett tudni, hogy a Szlovák Intézet által támogatott énekesnő fog fellépni, akit Ester Wiesnerovának hívnak. Sajnos sem a további fellépőkről nem kapott információt a Völgylakó, sem arról, hogy kik fognak, fognak-e egyáltalán mások is a színpadon állni az énekesnőn kívül, emiatt találgatások indultak el - szájhagyomány útján. Szerencsére, annak ellenére, hogy lebeszéltek a koncertről, visszamentem az udvarba, és meglepetésemre az ütőhangszereknél Dés András ült, de még nagyobb meglepetés volt, hogy egy hárfa is a színpadon állt. Kiderült, hogy az ékes hangú énekesnő a tavaly megjelent lemezének, a Blue Journal bemutatóját tartotta éppen. Sajnos, a gyenge beharangozásnak és gyér információnak ’köszönhetően’ kevesen voltak jelen. Eszembe is jutott a két nappal előtte írt cikkem, amiben azt részleteztem, hogy a külföldi zenészekkel jó lenne magyarokat is felléptetni – és ahogy látszik, jó lenne, ha ezt kommunikálnák is.

Művészetek Völgye -  Ester Wiesnerova

A lemezen és a Völgyben nem ugyanaz a felállás zenélt. Dés András helyett a lemezen a Berklee-n végzett, japán Kan Yanabe ütőzött, a hárfán a fesztiválon a Svájcban élő, amerikai Park Stickney, a lemezen Charles Overton pengetett. Szaxofonon Sam Knight, bőgőn és basszusgitáron pedig Michal Selep játszott. Ester Wiesnerova a Berkleen végzett szlovák énekesnő elmondta, hogy a pandémiáig New Yorkban élt, majd hazaköltözött szülőfalujába, és azt a kérdést tette fel, ami a lemez egyik számának a címe lett: „Who Are You Now”. Különleges megnyugvást adott a béke, ami áradt a zenéjéből. Kicsit még Joni Mitchellt is hallottam ebben a dalban. Miközben érezhető és hallható volt magas zenei képzettsége, gyönyörű harmóniákkal énekelte el a saját kompozícióit. Mint Dés Andrástól megtudtam, érdemes majd a szövegeket tanulmányozni, mert azokban is mélység lakik, amiknek ugyancsak az énekesnő a szerzője.

Művészetek Völgye -  Ester Wiesnerova

Két meseszerű dal is elhangzott, az egyik talán a legpopulárisabb és egyben legszebb dal, ami a lemez leghosszabb száma, a „Nightingales and Maple Trees”, amiben a hárfa különlegesen nagy szerepet, több szólót kapott. Míg a lemezen időnként a szopránszaxofon elnyomja a hárfát, a koncerten a hangosítás mindvégig előretolta, kiemelte ezt a csodaszép hangú hangszert. A hárfának amúgy híres képviselői vannak a jazzben, mint Alice Coltrane, Dorothy Ashby, majd Brandee Younger, de Park Stickney is az ismert hárfán játszó zenészek közé tartozik. Számomra Andreas Vollenweider, az ugyancsak Svájcban élő hárfás volt sokáig az első számú tizenéves koromban, aki mindenféle zenében jártas. Mindenesetre különleges hangulatot varázsol bármilyen zenébe a hárfa, Stickney pedig mestere a hangszernek. A hárfa és Ester csillogó hangja, talán a kora délutáni MAO koncert hatására, Weöres Sándor A Tündér című költeményét juttatta eszembe. Minden szám angolul hangzott el, egyet kivéve, a „Citlivi” szlovákul, ami az én fülemnek nagyon furcsán csengett. Fő motívuma, mintha egy szlovák gyerekdal átdolgozása lett volna, a mi „Ess, eső ess” dalunkhoz hasonlított. A következő dal is a nyugalom érzését közvetítette, címük alapján az esőről szólt, egyikben az énekesnő virtuóz scattelését is hallhatta a közönség. Minden zenésznek fantasztikus szólói voltak, Dés András teljesen beleilleszkedett a zenekar közegébe, és úgy tűnt, mintha mindig ő játszott volna velük. A számtalan ütőhangszeren, varázslatos hangokkal segítette az énekesnőt az utazásában és az én-felfedezésében. Biztos sok jó koncertet hagytam ki a fesztiválon, de ezt bánom nagyon, hogy nem az elejétől hallottam. És ugye tudjuk, hiába van fent a lemez a megosztókon, az élő zenét semmi nem helyettesítheti – ahogy Márton Attila szokta mondani.

Művészetek Völgye -  Ester Wiesnerova

Művészetek Völgye -  Ester Wiesnerova

Művészetek Völgye -  Ester Wiesnerova

 

A szervezés fantasztikus volt a Művészetek Völgyében, ám a higiénia idén is hagyott maga után jócskán kívánnivalót sajnos. Talán jövőre…

A Völgyprogramok következő részében a Magyar Jazz Szövetség udvarában lévő programokról fogok beszámolni.

 

Művészetek Völgye, Kapolcs, 2023. július  27.
Fotó: Irk Réka

 

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005