Hajdu Klára énektudását, varázsos egyéniségét már sok évvel ezelőtt a BEG, azaz a Balázs Elemér Group tagjaként adott számos koncerten megcsodálhattam. Az ott eltöltött közel egy évtized alatt megismerhettük nemcsak énekművészi tehetségét, de zeneszerzői és szövegírói képességét is. Ezzel több énekes megpróbálkozik, hiszen ma úgyszólván elvárás, hogy mind a hangszeresek, mind a vokalisták saját kreációkkal is álljanak elő, de ez az igény egyáltalán nem indokolt és sok fércmű születésével jár.  (Attól még lehet valaki például kiváló zongorista, ha minden áron nem komponál.) Nos, Klára született tehetség a zeneszerzésben és a szövegírásban is.

A koncert első fele kifejezetten megmutatta, hogy ez az együttes, nem elsősorban „hozott anyagból” dolgozik, hanem éppen ellenkezőleg a saját vagy kortárs magyar szerzők munkáit adja elő lebilincselő profizmussal. Két olyan dal került sorra, amelynek Klára a szerzője és szövegírója, de egy Soós Márton kompozíció is neki köszönheti a kitűnő verset. Különösen a lendületes koncert-indító „I Don’t Want to Lose My Faith in You” tetszett, ez a remek – akár standardnek is beillő – szám megalapozta a jó hangulatot. A bőgős, Soós Márton „Come with Me” c. száma után a nagyrészt csak Cseke Gabi zongorakíséretével interpretált „Volt nékem szeretőm” c. magyar népdal aratott nagy sikert.  Klára magyar népdalok iránti vonzódásának már számos jelét adta korábban is, hiszen tiszta, szép hangja is predesztinálja ezek előadására. (Nem tudom, hogy szegedi származásának van-e ebben szerepe, de legközelebb megkérdezem tőle.)  Az első szett befejező száma is egy veretes hazai szerzemény volt, amelynek mind zenéjét, mind pedig szövegét a neves gitárművész, Oláh Szabolcs írta „Ígéret” címmel.

A második félidőben két olyan számot is hallhattunk, amely Klára kvartettjének Chet Baker emlékére készített CD-jéről ismertünk. Bruno Martini „Estate” c. dalát olaszul hallhattuk Klárától, amely azért szerepelt Baker repertoárján, mert ő sokat vendégeskedett Itáliában (sajnos Sienában még hosszú börtönbüntetés formájában is – masszív drogfogyasztása miatt). A „But Not for Me” c. Gershwin-standard Baker állandó repertoárdarabja volt és ugyancsak megtalálható a Hajdu Klára Quartet „Plays Standards” c. albumon. A „Summertime” c. örökzöldet is Gershwinnek köszönhetjük, és a sokat hangoztatott közhelynek (amely szerint a jazzben nem a „mi”, hanem a hogyan a fontos) kitűnő illusztrációja volt, olyan élvezetesen, szokatlan interpretációban hallhattuk – ahogyan Klára felkonferálta „kicsit megbolondítva”.  A Queen együttes szólóénekesének, Freddie Mercury-nak „Love of My Life” c. dala Klára mamájának kedvence, igazi jazzballadaként hangzott el.  A második félidő repertoárjának hangszerelője Cseke Gabi volt, akinek nem csak briliáns szólóit, de ez irányú munkáját is csak felsőfokú jelzőkkel illethetjük. Ennek volt kiemelkedő példája a modern progresszív zongorista, Steve Kuhn „The Saga of Harrison Crabfeathers” c. darabja, ami már csak azért is nagyon tetszett, mert nagyon szeretem, amikor nem csak a „lerágott” vokális „készlet” darabjai kerülnek sorra. Halkan jegyzem meg, hogy kíváncsian várjuk a folytatást.

Jazz est nem múlhat el ráadás szám nélkül, ez egy meseszép altatódal volt, Klára zenéjével és szövegével, amely egyszerűen a „Lullaby” nevet kapta. A július végi forróság dacára megjelent közönség elégedetten távozhatott. A mellettem lévő asztalnál helyet foglaló ifjú belorusz pár (akik már többször voltak Budapesten, és mindig felkeresik az Opus-t) is elragadottan nyilatkozott a produkcióról.

Hajdu Klára gyönyörű, érzéssel teli hanggal rendelkezik.  Előadói erényei között nem feledkezhetek meg annak megemlítéséről, hogy takarékosan, saját képességeinek pontos ismeretében alkalmazza a vokális improvizációt, a scattelést, mégpedig igen fülbemászóan melodikus rögtönzések formájában.   Előadásában semmi erőltetettség nem érezhető, abszolút spontán természetességgel teszi.  A közönséggel való kapcsolatteremtésnek is mestere, kedvesen, játékosan konferálja fel a számokat, néhány mondattal, megosztva a közönséggel a számmal kapcsolatos gondolatait, esetleg emlékeit.

Cseke Gabi zongorajátékát már sokszor elemeztem. A pianistákban nem szűkölködő hazai jazzszcéna egyik legjobbja, aki bármilyen stílusirányzatban, bármilyen felállásban kiemelkedő teljesítményt nyújt. Ismeretes, hogy az énekesek kísérésében is egyike a legfontosabbaknak: az előadott kompozíciókra vonatkozó saját elképzeléseit képes hozzáigazítani (olykor akár alárendelni) az előadó stílusának. Briliáns szólóit ezen az estén is megcsodálhattuk.  

Soós Marci kiváló bőgőjátékát már számtalan alkalommal élvezhettem a legkülönfélébb produkciókban, viszont Hoff Marcell dobjátékával „élőben” csak most találkoztam. Nagyon élveztem modern játékát, mert énekesnők kíséretében a dobosok egyike-másika enyhén szólva kissé enerváltan és unalmasan játszik. Nem így Marcell, éppen úgy, mint Cseke Gabi és Soós Marci, olyan intenzitással muzsikált, mintha egy zongoratrió fellépésén lettünk volna jelen. De ezzel együtt sem „verte agyon” a produkciót, hanem maximálisan szenzitív játékot nyújtott. Gratulálok – mindannyiuknak. És persze – mint tudják – az élő zenét semmi sem helyettesíti!

Fotó: Stépán Virág

1. félidő
• I Don’t Want to Lose My Faith in You  (zene/szöveg:  Hajdu Klára)
• Come with Me (Sicily)  (zene. Soós  Márton, szöveg: Hajdu Klára)
• Volt nékem szeretőm… (magyar népdal)
• You’re Gonna Rise (zene: Hajdu Klára, Szakonyi Milán,  szöveg: Hajdu Klára)
• Ígéret  (zene/szöveg:  Oláh Szabolcs)
  
  
2. félidő
• Estate (Bruno Martino)
• But Not for Me (George Gershwin)
• Love of My Life (Freddie Mercury)  (Cseke Gábor hangszerelésében)
• The Saga of Harrison Crabfeathers (Steve Kuhn)  (Cseke Gábor hangszerelésében)
• Summertime (George Gershwin)

Ráadás:   Lullaby  (zene/szöveg: Hajdu Klára)