fbpx

Finissage a jazztandemmel

2022. január 29.

A Rómer Jazzklub felé sétálva roppant szellemes felkonferáló „szövegriffet” találtam ki, amit már soha senki nem fog olvasni. Felülírta az élet. A koncert előtti szokásos köszöntője előtt Csurák Erzsébet, aki évek óta Győrbe szállította a minőségi koncerteket, bejelentette, hogy eljött a búcsú ideje, ez a Rómer Jazzklub utolsó eseménye. A közönség a róka fogta csuka szituációban érezhette magát, se köpni, se nyelni nem tudtak a meglepetéstől, Mátyás király meg épp nem jött el, hogy igazságot tegyen.

Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

Így vált egy pillanat alatt a Harcsa-Gyémánt jazztandem fellépése búcsúkoncertté. Nem számítottunk rá, de a Rómer Jazzkub utolsó tárlatvezetésének résztvevői lettünk Győrben szerda este. De legalább emlékezetesre sikerült. Harcsa Veronika évek óta az egyik legbátrabb kísérletező a mai magyar zenei életben. Meg a legkreatívabb is, ha a társművészetekkel való együttműködése projektjeit figyeljük. A Művészetek Völgyében neki hagyományosan népszerű külön udvara van. Hozzá fordult a fiatal muzsikus, aki Debussy átiratokban gondolkodott sosem volt hangzásvilággal, mert biztos lehetett benne, hogy egy unikális lemez lesz az eredmény. És kit kért fel a Magyar Zene Háza egyik tematikus hétvégéje házigazdájának?

Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

Harcsa Veronika Győrben is visszatérő vendég, remek koncertjeire emlékezhetünk a zsinagógában, a Múzeumok Éjszakáján, meg persze a Rómerben is. A „Harcsa fogta közönség” effektus szerdán is remekül működött. A speciális tandem még évekig eljárhat „gyémánt tengelyén”, mert úgy lenyomni egy csaknem két órás koncertet egy énekhangra és gitárra támaszkodva, hogy egy pillanatig nem unatkozunk, egyetlen megismételt ötlet nincs - ez a bravúr kategória. Persze egy lenyűgözően képzett hangról, és bravúros előadási technikáról és eredeti gitárjátékról beszélünk.

A páros stílszerűen a pályafutása keresztmetszetét prezentálta a tárlatvezetésen. A Lifeloverről a „Lacs”-ot vagy a Gyémánt jegyezte „San Francisco”-t hallgatva jutott eszembe, hogy óva kell intenem minden kezdő énekesnőt, hogy egyből ezzel a műsorral próbálkozzon. Beleértve a „Drive Into The Sun”-t és a „Shapeshifter”-t is. Ehhez a performance-hoz jól passzolt az énekesnő stílusos fellépő ruhája is szomszédom szerint. Ezt a képek majd segítenek eldönteni a nálam ehhez jobban értőknek.

Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

A másik blokk a Lámpafény lemezről lett válogatva. Megzenésített versek, valójában mai dalok izgalmas zenei interpretációban. A vers csak kiindulópont, hogy aztán kitörjön a vulkán, kezdődjön a performance, elszabaduljanak az érzelmek. Szabad ötletek jegyzéke dalban elbeszélve, szürreális víziók, asszociációk Weöres Kihajolni veszélyes, József Attila: Ülni, állni, ölni, halni és a Műterem, Nemes Nagy Ágnes: Szobrokat vittem és Babits Nyár című versére.

Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

A ráadásként pedig a tárlatvezetés végén jött a búcsúajándék a Beatles kongeniális „All together”-e. Ha végleg bezárnak egy tárlatot, így kell emlékezetessé tenni.  

 

 

Győr, Rómer Jazzklub, 2022. január 26.

Fotó: Gyarmati Balázs

 Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

Rómer Jazzklub - Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005