Már számos alkalommal elmondtuk, hogy a péntek esték a BJC-ben szinte biztos garanciát jelentenek arra, hogy minőségi zenei élményben lesz része a közönségnek. Pallai Péter, Kerekes György és főszerkesztőnk, Irk Réka képezi azt a „triumvirátust”, amely a hazai és olykor a nemzetközi jazzszínpad kiválóságait lépteti fel saját formációjuk keretében, vagy magyar zenészek társaságában. De nem is folytatom a laudációt, elég ha annyit elárulok, hogy Péter sok évtizedes brit kapcsolatai révén a szigetország számos kiemelkedő jazzművészét hozta már Budapestre (és biztosított a hazai jazzelit képviselői számára fellépési lehetőségeket Londonban). Csak néhányat említve a vendégek közül: Damon Brown, Dave O’Higgins, Nigel Hitchcock, Mornington Lockett, Nathaniel Facey, Alex Garnett, szaxofonosok, valamint Polly Gibbons és Liane Carroll énekesnők. Külön kiemelném Art Themen szaxofonos fellépését, akit éppúgy a Cseke Gábor trió kísért, mint mostani vendégünket. (Legfeljebb annyi különbséggel, hogy akkor Oláh Péter, most pedig Barcza Horváth József volt a bőgős.)

De ha már a fellépőket hoztuk szóba, akkor Allison kísérői Cseke Gábor zongorán, Barcza Horváth József bőgőn és Jeszenszky György  a doboknál voltak.

Az említett brit kiválóságok névsora folytatódott most egy igazán kitűnő hangszeres(!) fiatal hölggyel, az altszaxofonos Allison Neale vendégjátékával. (Őrá aztán igazán érvényes a közmondás: „Kicsi a bors, de erős”). A „Paul Desmond iskolát” idéző bársonyos soundja az első pillanattól kivívta mindannyiunk csodálatát. Szívmelengető remek játéka mellett a repertoár megválasztása is figyelemreméltó volt. Nem erőltette azt a ma már sokszor idegesítő elvárást, amely saját szerzemények előadását igényli. Többnyire olyan standardek kerültek sorra, amelyeket aztán kis hazánkban a legritkábban vagy soha nem tűznek műsorra. A legjobb példa volt erre a swing-korszak egyik nagy alakjának, Jimmy Dorsey-nak meseszép balladája az „I’m Glad There is You”, (ami számomra az est csúcspontja volt).

Egymás után sorjáztak az ismertebb, de mégsem „lerágott” dalok, mint az "East of the Sun" (and West of the Moon), a "Lullaby in Rhythm", két ritkábban játszott Cole Porter nóta: az "I Love You" és az "All Through the Night". Lionel Hampton "Midnight Sun" c. klasszikusát is ezer éve nem hallottam hazai színpadon, ha egyáltalán játszotta valaki is… Két érdekes ritkaság is elhangzott: Paul Desmond "Bossa Antigua" c. (mi más, mint bossa novája) és Paul Chambers "Whims of Chambers" c. száma. Az ismertebbek közül még a "Darn That Dream"-et és a ráadásként előadott "How Deep is the Ocean"-t kell megemlíteni.

Allison kedvesen (és érthető angolsággal) konferált fel minden számot. Olyan természetes harmóniában játszott a kísérőivel, mintha egy igazán összeszokott csapat lettek volna. Ő hozta a kottákat, mint Gábortól megtudtam, és persze nem volt sok idő próbára, de a három magyar nemcsak mestere a műfajnak, de több évtizedes rutin is áll mögöttük. Gábor briliáns zongoraszólói szemlátomást a brit hölgynek is nagyon tetszettek, nem kevésbé Barcza Horváth Józsi bőgőszólói, és Jeszenszky Gyuri óramű pontosságú, szenzitív kísérete. A siker nem is maradt el, nem bánta meg, aki a karácsonyi vásárlási hisztéria helyett egy lélekemelő, megnyugvást jelentő zenei élményt választott.

Még egy szubjektív érdekesség. Allison kifejezetten sikeres Quietly There c. CD-jének ismeretében még elmondanám, hogy nekem magasan sokkal jobban tetszett a magyar zongoratrióval történt szereplése, mint a stúdióban készült zenei anyag, pedig ott a híres gitáros, Peter Bernstein triója kíséri. (Dave Green bőgő, Steve Brown dobok)  

Pénteken este tehát kitűnő, mindenki által élvezhető, vérbeli jazzt hallhattunk, szimpatikus előadók tolmácsolásában. Bárcsak minél több ilyen produkcióhoz lenne szerencsénk, biztosan sok hívet szereznének a műfajnak!  

Budapest Jazz Club, 2021. december 3.

Fotó: Irk Réka