Az Átriumban már délután beindultak a programok, 16 órától három ingyenes koncert várta a jazz rajongóit. Először a 2020-as Jazz Showcase szakmai és közönségdíjasa, a Nagy-Babos Rebeka Quartet, majd egy óra múlva a Girincsi Fruzsina vezette Perpētuum lépett színpadra, végül pedig a tíztagú Funky Wheelers, a zenekar énekese Czutor Ignác mellett, Kozma Orsival kiegészülve híres slágerek funkosított változatával rukkolt elő. A staféta váltóbotja estére a Fesztivál Színházba került, ahol a rendezvénysorozat házigazdája, Szalóky Béla rövid köszöntője után tovább is adta az emlékkoncert fellépőinek. A terem elsötétült, a kivetítőn megjelent Gonda János „Fohász” című kompozíciójának kottája, és hangfelvételről az ő játékát hallhattuk. Ebbe kapcsolódott be immár élőben az erősödő fények közepette Binder Károly, aki 1979-ben diplomázott Gonda János tanítványaként, majd az alma materbe visszatérve, 2000–2021-ig vezette a tanszéket. A folytatásban saját, mestere emlékére írt szerzeményét játszotta. A „Little Song (GJ emlékére)” után elődjével, a jazztanszék vezetését 1997-től, közvetlen Gondától átvevő Borbély Mihállyal duóban hangzott el a 2000-ben megjelent „Sounds /Hangok” közös lemezükről a „Riverside”.

Az emelkedett hangulatot hozó nyitány koreográfiájának kitalálója, az est művészeti vezetője, a Magyar Jazz Szövetség jelenlegi elnöke, Bágyi Balázs ezúttal a szövetségben 2005–2013-ig előtte elnöklő, többek között Erkel Ferenc-, és pedagógusi munkásságáért Gonda János-díjas Márkus Tibort konferálta be. A 2000 szeptemberétől a nyugdíjba vonuló Gonda János utódjaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén adjunktusi minőségben tanító Márkus először Gonda egyik legkedveltebb zongoristája, Bill Evans emlékére írt saját szerzeményét, majd a tanár úr „Keyboard Music” lemezéről a „Hommage a Bill Evans”, az ugyancsak Evans emlékének szentelt kompozíciót játszotta tanszéki tanártársai, Borbély Mihály és Csuhaj Barna Tibor, valamint a mikrofont dobverőkre cserélő Bágyi Balázs közreműködésével.

A MÜPA archívumából került bejátszásra egy feledhetetlen, 2009-es koncert részlete, a Gonda János - Berkes Balázs duó ebben a teremben a „Come Rain or Come Shine” című Harold Arlen örökzöldet játszotta. Az aktív zenéléstől a közelmúltban visszavonult 83 éves bőgőslegenda sokáig gyászába burkolódzva nem tudott, nem akart kifelé nyilatkozni. Erre az alkalomra viszont egy rövid, de mindenkit megérintő beszéddel készült. Elmondta gondolatait a gyászról, melyet barátja elvesztése után érzett, és beszélt kettőjük több évtizedes, sokrétű kapcsolatáról, mely akár a modern hazai jazz történetének első fejezete is lehetne. Ezért az elhangzottak befejező részét szélesebb körben is fontosnak tartom megosztani:

„Jancsival növendékként a Zeneakadémián barátkoztunk össze igazán 1958-ban. Ő végzős volt, én elsőéves. Az egyértelmű „jazzbarátság” kapcsolt össze minket. A főiskolás menzáról mindig együtt mentünk haza villamoson és még a kapualjban is hosszan beszélgettünk. A hazai jazzoktatásról, tanításról velem osztotta meg elsőként elképzeléseit, terveit. Majd kitartó munkájának, elkötelezettségének eredménye megszületett 1965-ben, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola berkein belül működhető „Jazztanszak”! Megtisztelő volt, hogy alapító tag lehettem a felkérés alapján. Eleinte a rádiós főállásom mellett félállásban, majd amikor saját döntésem alapján 78-ban otthagytam a Rádiót, teljes státuszban taníthattam. Persze Jancsi hívása alapján! Így lehettem nyugdíjazásomkor, 41 év tanítás után az utolsó leköszönő alapító tag. A további tanárok már mind a növendékekből lettek. Időközben a tanszak is tanszékké növekedett, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem néven. Ez hosszú, nehéz út volt, és nem csak ezt köszönhetjük Jancsinak. A nemzetközi kapcsolatok ápolása, az egész zenésztársadalom respektjének kivívása, a Magyar Jazz Szövetség létrehozása, mind-mind az Ő munkájának eredménye! Ezeket mások már talán jobban, részletesebben leírták, leírják.
Meglepő volt a szeretetet és HÁLÁT megtapasztalni ilyen módon és minőségben, ahogy az interneten vagy egyéb helyen, a volt növendékek, később zenésztársak, tanártársak nyilatkoztak! Én is megpróbálom.
Jancsi! Köszönöm hálásan a Veled - való együttműködést zenében, emberségben, barátságban!!!”

Berkes Balázs felemelő szavai után a volt növendékek vették át a stafétát. Oláh Kálmán, Hárs Viktor és Balázs Elemér évfolyamtársak voltak, mindhármuk kibontakozását különös figyelemmel kísérte Gonda János. Ő hívta fel Oláh Kálmán figyelmét Denny Zeitlinre, egy kevéssé ismert, de annál jelentősebb amerikai zongoristára, kinek „Quiet Now Medley” című szerzeményét a Bill Evans írta „B Minor Waltz” után játszotta a trió. Gondolom a tanszéken jazz-zeneszerzés és jazz-zongora főtárgyat tanító, Szabó Gábor- és Erkel Ferenc-díjas Oláh Kálmán hasonlókép hívja fel növendékei figyelmét Zeitlin munkásságára.

Kálmánék maradtak a színpadon, a trió egy Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész gitárossal, és három, ugyancsak számos, tiszteletet érdemlő díjjal kitüntetett fúvóssal bővült. László Attila, Bacsó Kristóf, Borbély Mihály és Friedrich Károly valamennyien a tanszék tanárai, ráadásul Bacsó idén vette át a tanszék vezetését Binder Károlytól. Érdekesség, hogy Borbély, Friedrich és László elnyerte mind a Szabó Gábor-, mind a Gonda János-díjat, sőt, László Attilát maga Gonda jelölte az elismerésre. Először László Attila szerzeménye a „Downhill” hangzott el, majd egy Victor Young standard következett, a Gonda tanár úr óráin sokat elemzett „Stella by Starlight”. A kitűnő fúvósszekcióban jó volt színpadon látni az egy jó ideje ritkán fellépő Friedrich Károlyt.

Egykori tanítványa, a közel egy évtizede Amerikában élő Szabó Dániel Los Angelesből küldött videó üzenetet. A jazz hazájában zenészként és tanárként is ragyogó karriert befutó zongorista köszönetet mondott, amiért a Tanár úrtól kapott bátorító bíztatást és segítséget amerikai útja indításához. Zenében is kifejezte tiszteletét, és természetesen a nagy kedvenc, Bill Evans szerzeményei közül ez alkalomra a „Very Early” címűt választotta. Jó hír a közönségnek, hazatérését tervezi, így a közeljövőben többször találkozhatunk vele hazai koncerteken.

 A bejátszás után visszatért a tanári zenekar, Berki Tamás tanár úrral kiegészülve. A doboknál csere történt, Balázs Elemért Kőszegi Imre váltotta. Mindkét jazzlegenda amellett, hogy sok éven át tanított a Gonda János vezette jazztanszakon, több alkalommal is játszottak a Tanár úr formációiban. A Liszt Ferenc-díjas dobos, Berkes Balázzsal leginkább trióban játszott Gondával. A Máté Péter-díjas (hú, de nehéz ezt leírni) énekes pedig a Gonda Sextett tagjaként, az 1975-ben megjelent Sámánének című nagylemez énekese és részben szövegírója volt. Most elsőként a saját szerzeményét, az életéről szóló „Bikát” énekelte, majd a „Work Song” következett, és Nat Adderley szerzeménye után már csak a közös meghajlás maradt hátra.

Vastaps közepette vonulhattak le a színpadról a zenészek, Bágyi Balázs az est méltó lezárásaként még egy bejátszást konferált be. Ez a családtól kapott, otthonában készült videó volt az utolsó felvétel Gonda Jánosról. Zongorajátéka felvételről is tapsot kapott, majd egy pillanatnyi csend, az emlékezés meghitt csendje után kezdett a közönség szedelőzködni.

Az 1932. január 11-én született és 2021. március 10-én elhunyt Széchenyi- és Liszt Ferenc-díjas Gonda János zongoraművészként, zeneszerzőként, zenetörténészként és tanárként is hihetetlenül gazdag örökséget hagyott ránk. A hírhedt három „T” (tiltom, tűröm, támogatom) időszakában kiváló diplomáciai érzékkel lépésről-lépésre haladva a tiltás és tűrés között lebegő jazzt sikerült a támogatás alsó határáig eljuttatnia, és 1965-ben megszervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakát. A jazz ekkor kapott első ízben helyet az állami zeneoktatásban. Elérte, hogy a legrangosabb zenei díjakat jazz-zenészek is megkaphassák, és megalapította a Magyar Jazz Szövetséget. Eközben írt több a jazz történetét, elméletét és gyakorlatát végre magyar nyelven ismertető könyvet is, melyek generációkat vezetett be a jazz világába. Az est művészeti vezetője Bágyi Balázs, felkészülten és gondosan válogatott ebből a gazdag hagyatékból. A közönség ülőképességét is figyelembe véve, mindvégig változatos darabokat szerkesztett a tervezett 100 percbe. Természetesen köszönet jár a koncerten közreműködő valamennyi kiváló zenésznek, akik emlékezetessé tették ezt a szombat estét.

Fotó: Somogyvári Péter

Müpa, 2021. augusztus 28.