Micheller Myrtillt aligha kell bemutatnom olvasóinknak. Hazánk egyik legjobb énekesnője, akinek sokkal szélesebb a „stíluskészlete” és ennek megfelelően a repertoárja, mint a műfajban szereplő többi énekesnek. Nem könnyű feladatot vállalt, amikor már 2005 óta szerepel duettben egy szál gitár kísérettel, a Swingistique együttessel gipsy jazzt ad elő, énekel francia sanzonokat, márkás pop nótákat, és olykor vendégként is szerepel a „könnyűzenei” paletta különféle területein.   

Legújabb lemeze kifejezetten érdekes megoldás. Címe „Duets”, ami fejtörést is okozott nekem, amikor megkaptam. Arra gondoltam, hogy bizonyára a Voice&Guitar újabb felvételei, már csak azért is, mivel a címoldalon nagy betűkkel látható ez a felirat. Aztán jobban odafigyelve kiderült, hogy dupla értelemben van szó itt duettekről: nemcsak a Hang és Gitár szerepel, de vokál duett is van. Ugyanis  a kellemes hanggal megáldott Csányi István szaxofonos duettezik Myrtillel, sőt hangszerét is használja néhány dalban.

 A koncert kicsit kakukktojás jelleggel indult, ugyanis Myrtill lehetőséget adott egy rövid bemutatkozásra  a népszerű dalszerző-énekes Kaszás Péternek, aki Al di Meola dobosaként is ismert. Néhány szerzeményét énekelte saját billentyűs kíséretével, többek között elhangzott az „On the Other Side” és első videóklipje, a „You Are the One” is.  

Ezt követően aztán Pintér Tibi készítette elő a talajt virtuóz szólógitár-játékkal, majd nagy taps fogadta az est főszereplőjét, Micheller Myrtillt. Egy remek jamaikai calypso számmal indult a műsor, majd a lemezalbumon is elsőként elhangzó „You Brought a New Kind of Love” c. dal előadásához a meglepetés vendég Csányi István is „befutott”. Az új CD további dalai csaknem ugyanabban a sorrendben követték egymást, mint ahogyan a lemezen is hallhatóak. Egy patinás amerikai sláger, a „Takes Two to Tango”, majd egy mindenki által kedvelt Gershwin-standard, az „Our Love Is Here to Stay” következtek. Ella és Louis kettőse az „Oops!” is zajos sikert aratott, éppen úgy, mint a „Side by Side”. Ezután a lemez egyik meglepetése következett, hiszen egy Csányi-originál is van a korongon, a szerényen „Simple Song” címre hallgató dal. Ennek előadásához Tibor az elektromos gitárját akusztikusra cserélte. A dal a fülbemászó brazil dallamvilágot képviselte, de Tibor gitárjátéka zenei utazás volt Brazíliából Andalúziába, mert olyan flamenco szólót adott elő, ami az est egyik csúcspontja volt. A „Something Stupid” után a tartós vastapsot kiváltó Burt Bacharach szerzemény, a „That’s What Friends are for” következett, majd az Astrud Gilberto repertoárjából ismert bossa nova, a „Telephone Song” hangzott el. A Voice& Guitar 10. évfordulójára kiadott lemezalbum bónusz számát, az „Imagination”-t  még két dal követte az új lemezről: a jó öreg boogie-woogie: „Louis Jordan” fekete-amerikai énekes és altszaxofonos sodró lendületű „Choo Choo Ch’Boogie”-ja, amit jómagam már az 50-es évek végén ismertem, ami nem csoda, mert 1946-ban vette fel először Jordan. Ez után már csak egy szám volt hátra, mármint a bemutatandó albumról: az igen hatásos Aretha Franklin egyveleg, amit a közönség is kitörő örömmel fogadott. Ez három népszerű dalból állt össze: a „Chain of Fools”, az „I Say a Little Prayer” és a „Respect”. Végül egy népszerű pop nóta Jason Mraz „You Fuckin’ Did It” c. dala zárta (volna) a koncert „hivatalos” részét. (Mint apró érdekesség: Mraz barátunk cseh felmenői miatt viseli ezt a tipikus cseh nevet, amit Jiri, azaz George Mraz bőgős tett igazán ismertté a jazz világában.) A forró hangulatban persze hatalmas tapsorkán követelte a ráadást, amiből kettő is lett, először Ray Charles „Allright, Okay, You Win” c. száma és egy ismert funky nóta, aminek a címét csak én nem tudtam megfejteni. Ebben még a közönséget is sikerült megénekeltetni. Közben előkerült Kaszás Péter is, aki Tibi elfekvő akusztikus gitárján kézi dobszólókkal fűszerezte a produkciót.

Hosszasan lehetne még elemezni a három művész teljesítményét, bár régi szlogenem mellé, mely szerint „az élőzenét semmi sem pótolja”,  még azt is hozzátenném, hogy a zenei élményt, azt a varázslatot, ami előttünk a pódiumon születik nem lehet írásban visszaadni. Nem hiába szajkózom már régen (pl. munkatársammal, Pallai Péterrel együtt), hogy a hazai jazz előadóművészeink világszínvonalat képviselnek, és ilyen olcsón és kényelmesen, ilyen kiemelkedő művészi produkciók nem léteznek sehol a világon. (Nézzük csak meg a Montreux-i árakat például.)

Fotók: György Zsolt
BMC, 2019. május 1.