fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.

Pallai Péter laudációja:

            IRK  RÉKÁT JAVASOLOM A PERNYE ANDRÁS DÍJRA

Indokolás: Irk Rékával 2018 óta dolgozom együtt. Nem ismerek mást a magyar jazz világában, aki újságírói/főszerkesztői minőségében ennyi eseményen jelen legyen és ennyi koncertről/találkozóról küldjön tájékoztatást. Nem ritka az olyan nap, amikor három eseményről is személyes tapasztalat alapján ad hírt.

A Harmónia Jazzműhely munkájában nélkülözhetetlen a szerepe. A pandémia idején ő tette technikailag lehetővé, hogy a zenészek saját otthonukból adjanak koncerteket, amelyeket a facebookon keresztül élőben közvetítettünk, illetve közvetített Réka. Ennek köszönhetően a legkevesebb betekintést nyerő koncert több mint 2000, a legtöbbet nyerő pedig több mint 8000 nézőt vonzott a világ minden tájáról. Ez tette lehetővé, hogy a pandémia idején mindvégig a Harmónia Jazzműhely tiszteledíjat is adhatott a zenészeknek minden online koncertért. Ez is egymagában egyedülállónak tekinthető.

Irk Rékának  kimagasló szerepe van abban, hogy felhívja a Harmónia Jazzműhely, de  általában a koncertszervezők figyelmét a fiatal tehetségekre. Jóformán minden konzervatóriumi és akadémiai koncerten jelen van.

Amikor még a jazz vidékre vitele még mindig sokhelyütt problematikus, Réka jazzklubokat szervezett Érden és Törökbálinton és létre hozta a tíz éve sikeresen működő AVL-Érd Jazz Fesztivált. 

Pallai Péter  

Walton-on-Thames, Egyesült Királyság
február 17.

A St. Pöltenben élő kiváló trombitaművész, Thomas Gansch Szolnokon lép fel a BJC Big Banddel, másnap pedig mesterkurzust is tart.

Miben más egy jazzkoncert, ha nők zenélnek? Erre ritkán kapunk választ, mert alig adódik alkalom arra, hogy halljunk női zenészeket jazzt játszani. Egyáltalán kell-e megkülönböztetni a játékukat?

A Magyar Jazz Szövetség március 14-én hirdette ki, hogy ki kapta meg a Szabó Gábor-, a Gonda János- és a Pernye András-díjakat! Gratulálunk Németh Jánosnak, Jeszenszky Györgynek és kollégánknak, Halász Gyulának!

Hárs Róza a Zeneakadémia utolsó éves hallgatója jazzének tanár szakon. Az idei Müpa Jazz Showcase-en két produkcióban is maradandót alkotott és összesen öt különdíjban részesült.

Mester Dánielnek a Budapest Jazz Orchestrával jelent meg közös albuma, amin Dani kompozíciói szerepelnek, ráadásul egy világhírű magyar szaxofonos vendégszereplésével.

Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

A tizennyolcéves Jazz Showcase méltán vált Magyarország legnagyobb jazz-tehetségkutatójává. Fantasztikus előadásokat láthatott a közönség a helyszínen és a közösségi felületeken.

Az elmúlt évben rengeteg esemény zajlott a Jazz Szövetség rendezésében, amiről a Jazz.hu is a legtöbb esetben hírt adott.

Március 1-jén gálakoncertre kerül sor a magyar jazz hagyományainak megőrzésért a MomKultban.

A jazz-zongorista Farkas Zsolti kvartettjének előélete van. A nyári Snétberger Zenei Tehetség Központ felsőörsi bemutató napján hallottam a január közepén fellépő formációt, akikről azt írtam akkor, hogy szívesen hallgattam volna őket még sokáig. A fiatal zenészek fantasztikus koncertet adtak a Budapest Jazz Clubban fél évvel később.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
16
25
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005