fbpx

Jubileumi jazzünnep a Kanizsa Big Banddel

2025. március 24.

Állok a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ lépcsőjén. Arra várok, hogy valakinek feltehessek egy kérdést. Szerencsére jön József, aki maga is nagy zenebarát. Feltehetnék egy kérdést? Ember! Most jövők a Kanizsa Big Band koncertjéről – förmed rám József, majd hangosan felröhög. Milyen volt? Ó, hát a Béla –Vámos Béla a Kanizsa Big Band vezetője - a szerk. – egy nagy varázsló, a zenekar és a koncert pedig szuper volt! Ez a párbeszéd persze fiktív, de akár meg is történhetett volna március 22-én a Kanizsa Big Band 20 éves jubileumi koncertje után. Ezen az esten a változó felállásban, jelenlegi és a régi tagok játszottak. Az estre két kiváló zenészt Berdisz Tamást (dob) és Elek Istvánt (szaxofon) hívták meg.

Kanizsa Big Band jubileum

Egy számvetés soha nem egyszerű feladat. Különösen akkor, ha húsz évről kell egy palackpostányi híradást közzétenni. Mindenesetre ilyenkor kötelező a mérföldköveket, a releváns információkat megosztani, ha már erre vállalkoztam.

Kanizsa Big Band jubileum Vámos Béla, a Kanizsa Big Band vezetője

A Kanizsa Big Band a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárainak kezdeményezésére alakult 2005 januárjában. Céljuk az volt, hogy növendékeikkel megismertessék és megszerettessék a big band zenét, valamint a helyi jazzéletet is színesítsék. Az első mérföldkő mindjárt az alakulásuk évében volt, amikor a nagy múltú nagykanizsai nemzetközi jazzfesztiválon színpadra álltak. Ezt követően egymást érték a különböző rendezvények. Hazai és nemzetközi fesztiválok, big band találkozók, minősítő hangversenyek, számtalan céges rendezvény és térzenei fellépések. A második mérföldkő a „Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél” sorozat beindítása volt, ahol a hazai jazz-kiválóságok mellett nemzetközi szólisták is felléptek. A fontosabb események közé tartozik a Magyar Jazz Ünnepe és a Nemzetközi Jazznap alkalmából adott koncertek. Ez a sorozat azóta is tart csakúgy, mint a 2008-ban elindított Karácsonyi koncertek. A zenekar története ~80 fellépőt rögzít, amelyben a jelenlegi és a régi tagok is szerepelnek. Miért fontos ez? Talán azért, mert vidéki nagyzenekarként számos ismert jazz és klasszikus zenész megfordult hosszabb-rövidebb időre a Kanizsa Big Bandben. Ha most csak a jazz-zenét játszó helyi kötődésű muzsikusokra gondolunk, íme néhányan a teljesség igénye nélkül: Cseke Dániel (szaxofon), Gayer Mátyás (zongora), Kém Sándor (bőgő, basszusgitár), Kőfalvi Csaba (dob), Varga Dániel (szaxofon) és Simon Balázs (szaxofon). Persze voltak és vannak „pályaelhagyók”, de az biztos, hogy a Kanizsa Big Bandben eltöltött időszak mindannyiukban kellemes emlékeket idéznek. A bevezető zárásaként essen szó a Kanizsa Big Band elismeréseiről, díjairól is. Szakmai szempontból mindenképpen kiemelkedőek a Big Band „A” és „B” kategóriákban elért arany minősítései. A társadalmi megbecsülést két díj is jelzi: a 2022-ben elnyert Zala megyei Príma-díj a zeneművészeti és közönségdíjban, valamint a Nagykanizsai Civil Kerekasztal „Az év Civil szervezete” díj.

 

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után lássuk mi is történt ezen a jeles napon. Vámos Béla, a zenekar vezetője röviden bemutatta a koncerten fellépő Elek István szaxofonművészt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárát.

Kanizsa Big Band jubileum

A programban húsz szerzemény bemutatása szerepelt, de ezekre mind terjedelmi okokból kifolyólag nem térek ki. Inkább csak szemezgetek az általam érdekesnek tűnő produkciók közül. Kezdésként Cole Porter örökzöldjét a Begin The Beugine-t adta elő a Kanizsa Big Band. Szimbolikus volt a választás, hiszen ezzel a dallal debütált a zenekar 2005 januárjában. Az Artie Shaw által sikerre vitt klarinétszólót most Elek Istvántól hallhattuk. A műfaji változatosságot követve a Sir Duke és a The Chicken hangzott el. Ez utóbbiban Varga Dániel szaxofonszólójának tapsolhatott a közönség.

Kanizsa Big Band jubileum

A zenekar régi tagjai időnként cserélődtek az est során, és ezeket a szüneteket felhasználva Vámos Béla pár szóban bemutatta a régi tagokat és a zenekari szekciók tagjait. Az együttesnek a 20 év alatt csak egyetlen énekes tagja volt. Ő pedig Vámos Janka, aki a L.O.V.E., a Route 66 és az I Wish számban is remekelt.

Kanizsa Big Band jubileum

Érdekes volt hangszínének változása. Hangja érettebbé vált az idő múltával, de szemének csillogása, bájos előadásmódja a régi szép időket idézte. A jazzünnepen több Duke Ellington szerzemény is elhangzott, így a zenekarvezető egyik kedvence a Limbo Jazz. Nagyon szívhez szóló volt Benny Golson I Remember Clifford darabjának tolmácsolása Cseke Dániel szaxofonjátékával.

Kanizsa Big Band jubileum

Engem nagyon megfogott Herbie Hancock Chameleon című szerzeményének előadása, különösen Dér Dávid elektromos zongora és Varga Dániel szaxofonszólója. Remek választás volt a továbbiakban Pat Metheny Last Train Home, Joe Zawinul Mercy, Mercy, Mercy és Joey Calderazzo Midnight Voyage szerzeményeinek műsorra tűzése. Nagyon profin hangzott a ritmusszekcióban Murka László bőgő és Kém Sándor basszusgitár előadása.

Kanizsa Big Band jubileum

Vámos Béla röviden bemutatta a másik vendégfellépőt a dobos Berdisz Tamást, aki Elek Istvánhoz hasonlóan több számban is fellépett. Humorral fűszerezett előadásmódja méltán nyerte el a közönség tetszését.

Kanizsa Big Band jubileum

A szólisták közül Salamon György (harsona), Buzsics László (gitár) Billege Barnabás és Sifter Dániel szaxofonosok szólói is kiválóak voltak.

A több mint kétórás koncert ráadásszáma is telitalálat volt, a Mambo Jumbo, ami tipikusan nagyzenekari előadással igazán hatásos. Óriási köszönet illeti Vámos Bélát az elmúlt két évtized élményszámba menő koncertjeiért, ami zenekarban a folyamatos tagcserék ellenére is mindig magas színvonalon működött. Köszönet a zenekar tagjainak, valamennyi támogatónak és a lelkes közönségnek. Igazán kivételes dolog, hogy egy vidéki big band ilyen hosszú távon és ilyen jó színvonalon működjön! Taps és függöny a következő előadásig.

Kanizsa Big Band jubileum

 

 Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ , 2025. március 22.

 Fotó: Halász Gyula

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005